Minek nevezzelek?

Olvasom, hogy se szeri, se száma az MTA Nyelvtudományi Intézetéhez befutó kérelmeknek, amelyekben a leendő szülők idegen eredetű keresztnevek honosítását kérik. Úgy tűnik, egyre nagyobb sikerrel. Nemrég még dörgedelmes NEM-ekről lehetett hallani, nemegyszer szimpla magyar főneveket is elutasítottak (bár egy ismerősöm lánya már jó hét éve viseli a Málna nevet).

A szigor enyhülni látszik, igaz, egy kis ordenáré beütéssel: az idegen neveket fonetikusan kell leírni. Úgyhogy a magyar utónévkönyvben immár megtalálható például a Dzsesszika, a Zsüliett, a Britni, valamint a Dzsínó, a Dilen és a Kventin is.

Hódítanak a divatos keresztnevek, amelyekhez nyilván a popszakma és a filmek, televíziós sorozatok szolgáltatják a példaképeket.
De hol van a komolyzene?
Miért ne élhetne közöttünk egy Szabó Sonár, vagy egy Horváth Szparafucsíle? Valamint egy Kovács Müzett, Takács Fjordilidzsi?

Nos: majdnem megtörtént az áttörés.
A Suzuki nevet kérelmezője nem az autómárka, hanem a Pillangókisasszony alapján választotta. Sima ügy, mondhatnánk, miért ne lehetne szimpatikus valakinek ez az operaalak? Igaz, nem főszereplő, de vér nem tapad a kezéhez, cselszövésben nem vesz részt, és még csak nem is tenor. Lehetetlen belekötni.
Az intézet élelmes tagjai azonban kiderítették, hogy a Suzuki Japánban vezetéknév, úgyhogy a kérelmet elutasították.

De hoppá! Mi van, ha mégsem a Pillangókisasszonyról (Batterfláj) van szó, hanem az autóról? Ha a Puccini-vonal csak hanta volt, és az utónévkönyvet egyfajta reklámhordozónak akarták felhasználni? (Megszállott rajongóktól, tisztelőktől, extrém módon lojális alkalmazottaktól kitelik az ilyesmi.) Ugyanis minden döntés egyúttal precedens is, azaz, ha egy nevet egyszer elfogadnak, az már véglegesen bekerül az utónévkönyvbe.

A Suzuki tehát egyelőre nem kapott zöld utat. Még csak magyarosan írva, Szuzuki-ként sem.
Viszont, ha akad rá jelentkező, tisztelettel megkérem, adja be elbírálásra a Kafémomusz nevet.