Közhírré tévedik

Egy régi kabaréjelenetben meséli az egyik szereplő, hogy a színház pénztárában jegyet akart venni a Csárdáskirálynőre, hivatkozván a plakátra, melyen az állt, hogy „Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok”, és ő speciel a Csárdáskirálynőt akarta.

Azt hiszem, ez poénnak nem a legerősebb, bevezetőnek viszont éppen megfelelő, ugyanis az elmúlt napokban több olyan információ is átlépte ingerküszöbünket és auránk határát, melyek kapcsán kissé elgondolkodhatunk, ha nem is annyira a hírértelmezés nehézségein, mint inkább a tájékoztatás varázslatos világának gnómikus kontúrokat öltő jelenségein.

Mert hát a hír, vagy bármilyen információ félreértése sok esetben annak köszönhető, hogy maga a közlés nem a legpontosabb. No jó, egy Vízkereszt…-et a valós életben nem sűrűn értenek félre, és az is ritka eset, ami egy vidéki művelődési házban történt, amikor a szervező nem akart sokat bajlódni az aktuális esztrádhakni plakátjaival, és egyszerűen kitette a hirdetőtáblára a neves fővárosi vendégművészek szerződéseit – névvel, leadandó műsorszám hosszával, fizetendő összeggel.

Hanem hát, épphogy ráfordultunk az új esztendőre, már az első héten szembekerültünk egy olyan esettel, amit elsőre nem is értettünk meg. Történt ugyanis, hogy közleményt kaptunk a Magyar Állami Operaháztól, melyben az állt, hogy az intézmény szomorúággal vegyes megdöbbenéssel vette tudomásul bizonyos internetes álhírek hazai sajtóban megvalósuló visszhangra találását. Hogy pontosan milyen hírekről van szó, az nem derült ki, s mi csak innen-onnan tájékozódva raktuk össze a morzsákat, de bár ne tettük volna, mert mikor már mindent tudtunk, akkor kezdett olyan érzésünk lenni, mintha a Hírcsárda abszurd világa lassan szivárogna át a valóságba, s csak néztünk, hogy ez most komoly, vagy álmodunk, netán véletlenül Mátrix-külső vasútállomására teleportáltuk magunkat, ahol azon filózunk, hogy hova tettük a kanalunkat.

Magával az álhírterjesztéssel utólag már inkább nem kívánnánk foglalkozni, s az információs gubancok kibogozását is másra hagynánk, legyen elég annyi, hogy a réz korlátgömbök, a kristály hamutartók, a Facebook-oldalakon és egyéb felületeken megjelenő állítólagos Ókovács-nyilatkozatok ügyéről van szó. Aki tudja, tudja, aki akarja, továbbragozza, tulajdonképpen egy politikai helyzetbe lett belekeverve az intézmény, úgyhogy a magunk részéről inkább elemeznénk a gödröstalpú csörgőkígyók bankkártya-használati szokásait, és azzal el is lennénk jó darabig.

Csak hát komolyzenei portál vagyunk, és bioszociológiai vizsgálódások helyett mégiscsak némiképp kulturálisabb területen mozgolódunk, így viszont ha akarjuk, ha nem, belefutunk efféle esetekbe.
Elősegíti a belefutást, ha saját fórumunkon találunk rá a tájékoztatási anomáliák egy gyönyörű példányára – pizzicato néven fórumozó olvasónk hívta fel figyelmünket a következő műsorajánlóra:

Zongoraverseny 488?, esetleg kettő is? + szimfóniák
Glinka: Ruszlán és Ludmilla-nyitány
Mendelssohn: II. (d-moll) zongoraverseny, op. 40
Dvořak: IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 95

Mint kiderült, az információ a Műpa honlapján volt olvasható, a Neville Marriner vezényelte Academy of St. Martin in the Fields és Martin Helmchen pianista hangversenyét ismertető oldalon. Olvasónk azt is megtudta, hogy a szervezők a gyorsabb tájékoztatás érdekében változtatás nélkül közlik a befogadott zenekar által küldött információt – vélhetőleg az előzetes tervezetet. (Úgy tűnik, mégsem kirívó eset az a vidéki kultúros a kiplakátolt szerződésekkel…)

Kétségkívül adódnak helyzetek, ahol a gyorsaság sok mindent befolyásolhat, akár pozitívan, akár negatívan – előbbire mondjuk a versenyfutás, utóbbira a lepedőakrobatika hozható példának, vagy éppen az említett programajánló. S bár olvasónk szerint nem ez volt a Ház részéről az első „érdekes” programismertetés, alig telt el pár óra a bejegyzését követően, a műpások már javították a műsorajánlót – a gyorsaságukról tehát ismét tanúbizonyságot tettek, ezúttal pozitív értelemben, s mi csak szerényen merünk reménykedni abban, hogy mindezt a mi oldalunkon megejtett komment segítette elő.

De ha már a műsorajánlóknál tartunk, találtunk egyéb érdekességet is a héten, ugyanis egy portálon azt olvastuk, hogy tegnapelőtt bemutatták Vajda János operáját, a Mario és a varázslót. Ennek mi felettébb örvendenénk, ha nem állt volna ott az is, hogy mindez az Újszegedi Szabadtéri Színpadon történt, a 2011-es Szegedi Szabadéti Játékok keretein belül. Meglehet, hogy kimaradtunk valamiből, de nem emlékszünk olyasmire, hogy bármely előadást áttoltak volna télvíz idejére, de semmiben sem lehetünk biztosak, kiváltképp, hogy az alkotók és közreműködők részletes felsorolása után még ezt is olvashattuk:

További időpontok
2012. január 13. 19:00
2012. január 15. 19:00

Ha valaki arra jár, legyen olyan kedves, és kukkantson már be, látja-e Szabó P. Szilvesztert (Cipolla) vagy Szabó Dávidot (Mario) felbukkanni a színpad környékén, esetleg tapasztalja-e bármiféle nyomát annak, hogy valóban a Mario plen-air színrevitelével kényeztetik a szegedi operabarátokat. Mi magunk nem szívesen mozdulnánk rá – így, Vízkeresztkor, inkább a Csárdáskirálynőre vágyunk.