Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Komolyzenei alapkönyvtár

2002-11-12 23:53:00 Dauner Nagy István

Noha nincs olyan nagy gyűjteményem, mint amennyire rendetlen vagyok, az mégsem teljesen "oké", hogy a zeneirodalom alapjai rovására gyűjtsek egzotikumokat. Persze, én is gyakran és szívesen hallgatok műveket az úgynevezett második vonalból, hiszen gyakran éppen ezekben találom meg az ismeretlen frisseségét, a "csak nekemszólót", a felfedezés örömét, de ezeket is csak a remekművekhez szabad viszonyítani. Van tehát olyan "standard", amit bizony a teljesség igényével kell gyűjteni.

Én benne vagyok, de ki mondja meg, hogy mire figyeljek, hogy mire vadásszak? Ki tudja, melyek az alapművek, mi tartozik az úgynevezett törzsanyagba, és mi számít választékbővítő kiegészítésnek? Nem biztos, hogy az én ízlésem elegendő a döntéshez, az egyes stílusok, korok, műfajok különben sem állnak hozzám egyformán közel. Összeállíthatom a legfontosabb művek jegyzékét, de kellően hiteles leszek-e? Válasszak innen-onnan már kész listát, forduljak szaktekintélyhez, vagy üssem el tréfával? (Feleségem például állítja, hogy a mindenkori alapműveltséghez különben is csak az tartozik, amit ő ismer!)

Léteznek kész listák. Kár, hogy szinte mindenhol van légy a levesben. Mivel magyarázható például, hogy a Classical Net felsorolásában Samuel Barber ugyanannyi művel szerepel, mint Bartók? A mi saját jegyzékünkön vajon Arnold Bax neve egyáltalán fölmerülne-e? És Mosonyié?

Nem egyszerű a feladat.
Úgy döntöttünk, hogy a lista csiszolása érdekében a leghitelesebb szaktekintélyhez fordulunk - Önhöz, kedves Olvasónk.

(Mit szólnának például, ha indításképp megneveznénk három alkotást, mondjuk Bach Máté passióját, Beethoventől talán az ötödiket, és Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét? Na jó, ennél biztosan több minden lesz az alapkönyvtárban, de már így is halljuk a lelki füleinkkel: "Hát hülyék ezek? És a Don Giovanni?")

Kedves Olvasóink, kérjük, segítsenek!

Írják össze (mennyiségi megkötés nélkül) az Önök szerint alapműveknek számító alkotásokat, és küldjék el bármelyik szerkesztőnknek - a címlap alján megtalálhatják az e-mail címeket.
Hogy valami rendszert is vigyünk a dologba, tűzzünk ki mondjuk egy hónapos \"gyülekezési időt\". Ennek lejárta után egy új fórumban (természetesen anonim jelleggel) közzétesszük az eredményt.
Onnantól kezdve javasolhatnak új tételeket, de le is szavazhatnak kompozíciókat. Kérjük, hogy szorítkozzanak a Café Momus profiljába illő, úgynevezett komolyzenére, és legyenek felkészülve, hogy ha nem is mi, de Olvasótársaik kötözködni fognak, miért kell ez, és nem amaz. Ha segít, akkor gondolják például azt, hogy egy szőrösszívű gazdasági vezetőnek kell indokolniuk a kiadást.
Várjuk javaslataikat!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.