Kétszerkettő, avagy a Cseh Filharmonikusok otthon és itt

2009. május 7.
Prága
Rudolfinum
Cseh Filharmonikus Zenekar
Václav Mácha – zongora
Vez.: Jiři Bĕlohlávek
MARTINŮ, RAVEL, DEBUSSY

2009. május 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Cseh Filharmonikus Zenekar
Vez.: Zdenĕk Mácal
MARTINŮ, MAHLER

Merengés, meditáció lesz ez az írás, BaCi a pesti (másnapi, de ugyanazon műsorú) koncertről már beszámolt.
Érdekes, tanulságos a világ egyik legjobb zenekarát három héten belül két különböző dirigenssel, két fővárosban, két remek akusztikájú teremben hallani.

A MűPáé az elsőbbség. A Rudolfinum akusztikája remek, ám a terem viszonylag kicsi, egy-egy zenekari forte tutti szinte fájdalmas a fülnek. Nem véletlen, hogy Mahlert a cseh fővárosban eddig csak a Reprezentációs Ház nagytermében hallottam – például a Kilencedik szimfóniát, épp Mácal vezényletével pár éve, lenyűgöző, nagy előadás volt.
A Bartók Béla Hangversenyterem első emeletének első sora viszont fenomenális hangzásélményt nyújt egy hatalmas zenekari apparátushoz.

Idén emlékezünk Martinů halálának ötvenedik évfordulójáról. Amikor tavaly Poličkában jártam, a Szent Jakab-plébániatemplomot renoválták (ennek toronyszobájában született a zeneszerző), kénytelen voltam a helyi sörgyárat megtekinteni helyette (a Závis, a tizenkettes világos remek italuk). Persze a helyi temetőben elzarándokoltam a családi sírhoz, és úgy tudom, idén – épp az évforduló miatt – már a templomtorony, illetve a Martinů-múzeum is látogatható.

Első és utolsó szimfóniái közül mindenképp az utóbbi (mely mint Fantaisies symphoniques ismert) az eredetibb. Már a tempójelzések is arra utalnak, hogy sokarcú opusról van szó:
Lento. Andante moderato. Allegro;
Poco allegro;
Lento. Allegro. Moderato. Lento.

Ám még ennél is – mint ahogy az általam ismert kevés többi Martinů-darabnál, és leginkább a Görög passiónál is – az eklekticizmus érzése kísért, fel-felbukkan Janáček, Bartók, Sztravinszkij, Sosztakovics. Persze mindkét mű hatásos, hálás feladatot ad az orkeszternek.

A fiatal Václav Mácha – 15 évesen már akadémiai hallgató volt – virtuózan adta elő Ravel D-dúr („Balkezes”) zongoraversenyét, és Bĕlohlávektől szokatlan vitalitással szólalt meg Debussy Tengere.

A két pesti koncert fő attrakciója persze Mahler Első szimfóniája volt. Mahler és Prága kapcsolatáról könyvtárnyi irodalom létezik – tudták Önök, hogy a Hetedik szimfónia bemutatójának napján, 1908 szeptember 19-én (egy szombaton) Prágában a legmagasabb hőmérséklet 17,8 Celsius fok volt, a legalacsonyabb 7,5, este kilenckor pedig, amikor a világpremier előadás befejeződhetett, pont 11,7 fokot mértek?

Mindkét est karmestere állt a Cseh Filharmonikusok élén zeneigazgatóként, mindkettőjüket több alkalommal más együttesekkel is hallottam – Bĕlohláveket legutóbb februárban a Metropolitanben, Mácalt pár hete a Fesztiválzenekarral.

Két teljesen különböző egyéniség. A fiatalabb Bĕlohlávek enerváltabb, mozgásai, vezénylésének külsőségei látványosabbak, ugyanakkor elegánsabbak. Mácal szögletesebb-nehézkesebb, mégis őt tartom a mélyebb muzsikusnak. Az általam nagyon tisztelt kobzos55 BaCi írásához fűzött kommentárja elgondolkodtatott – Mácal valóban nem tartozik az „izgalmas” dirigensek közé, afféle Kapellmeister, a szó legjobb értelmében, mint Konwitschny, Krips, Stein, Keilberth voltak. De a Cseh Filharmonikusok történetében – az egyetlen, világkarriert befutott Kubeliket leszámítva – egyik dirigens sem volt „sztár” a karajani, bernsteini értelemben, Tálich, Ančerl, Neumann mind-mind zenekarépítő muzsikusoknak számítottak, Tálich óta megvan a Cseh Filharmonikusok hasonlíthatatlan lágysága, fénye, számomra sokat mond, hogy ez az együttes volt az egyetlen nem szovjet zenekar, melyet Mravinszkij is vezényelt.

Hát igen, „Co Čech, to muzikant”.

Lehet, hogy ez a Mahler Első nem volt egyéni interpretáció – de számomra mégis tökéletesnek tűnt. Emlékszem életem jó néhány Mahler-élményére – Abbado pesti Kilencedikjére 1986-ból, egy Másodikra Salzburgból, ahol az első tétel nagy fokozásánál Rattle elkezdett üvölteni a Bécsiekre, és azok még egy lapáttal rátettek, ugyanott a Hetedikre Abbadóval és a Berliniekkel, a nyitótétel óriási fúvósgikszerén egy emberként hördült fel a publikum, és mégis az évad koncertjének titulálták az előadást, ott volt ugyanez a darab Sinopolival – nos, Mácal koncertjét ebbe a sorba illesztem.

És csak BaCi kívánságához tudok csatlakozni: Prága nincs messze, reménykedjünk, mihamarabb ismét eljönnek hozzánk.