Kávé zaccal, cukorral - vagy habbal
Sokan, sokszor kérdezik - s bevallom, olykor bennünk is fölvetődött a kérdés -, hogy miért nem pontozzuk / osztályozzuk az általunk megkritizált hangversenyeket, lemezeket. Év végén - esetleg a nyári uborkaszezonban - közzétehetnénk a legtöbb piros/fekete pontot gyűjtött hangversenyek listáját. Önök persze tippelhetnének, s a legszerencsésebbek között kisorsolnánk egy Café Momus matricát, amelyet a boldog nyertes felragaszthatna a CD játszó oldalára.
Persze csábító a gondolat, hogy a neves magazinokhoz hasonlóan csillagokkal, nyuszi füllel - nomen est omen - kávéscsésze piktogrammal jelezzük nem/tetszésünket, s így az adott írást esetleg végig sem olvasók számára is egyértelművé váljon véleményünk. Nem kétlem, hogy rendkívül szellemes magyarázatot is tudnánk kreálni a jelek mellé, hisz humorban mi sem ismerünk tréfát, de éppen a téma elbagatellizálása az egyik ok, amiért nem élünk eme olcsó sikert biztosító lehetőséggel.
A másik ok sokkal komolyabb: A Café Momus néhány hasonló értékrendet valló, a legfontosabb emberi/zenei dolgokról alapvetően egyformán gondolkodó ember újságja. Tehát ezek a kritikák szigorúan csak a mi véleményünket tükrözik. Nem kívánunk az abszolút mérce csalhatatlan szerepében tetszelegni. Ijesztő már a gondolat is, hogy sok tízezer ember azért vásárol drágább lemezeket, mert azon ott szerepel valamely szaklap elismerő matricája. A dolog még sokkal ijesztőbb, ha az adott újságot nem is olvasta, és/vagy a kritikus véleményét sosem vetette egybe a sajátjával.
Ráadásul ahány ház, annyi kávé. A legjobbat persze mindenki maga főzi. De, ha rossz a kedvük, vagy valami nagy öröm érte Önöket, ha magányosak, vagy ha csak beszélgetni akarnak valakivel Önök is egy presszót keresnek. Vagy nem?
A Café Momus éjjel-nappal nyitva van!
