Kaszás Attila halálára

Nekem most már ő lesz A János vitéz. 2003 decemberében láttam őt a premieren. Nem lehetett neki könnyű, alapvetően prózai színész létére a hatalmas Erkel Színházban mikroport nélkül elénekelni a szerepet. Mégsem volt megilletődve, a belépője fergetegesre sikerült, a hang igen jól szólt, a szerep pedig egyszerűen telibe találta őt. Természetessége utánozhatatlan volt, ma is a szemem előtt látom néhány gesztusát.

Láttam másban is, zenés darabokban például: az Operettszínházban a Van, aki forrón szereti musicalváltozatában önfeledt komédiásként, vagy éppen A padlás idealista Rádiósaként. Néhány éve a Nemzeti Színházban a Holdbéli csónakos című Weörös Sándor-darabban Melis László-dalokat énekelt a mennyezetről lelógatva.

Énekelte a Sakk című ABBA-musical Szovjet sakkozóját, vagy az egyik legnagyobb igényű zenés darab, a West side story Tonyját. Szintén nehéz dolga volt a Miss Saigon című musicalben, ahol az általa életre keltett Professzor két dala cseppet sem könnyű énekelnivaló.

Prózai szerepekben szintén nagyszerű volt, a közelmúltban a Nemzetiben a Farsangban, vagy Sárga liliomban láthattam. Szerencsére filmes alakításait is őrzi a celluloid: legutóbb a Kútfejekben féltékeny argentin-drukkert, az Üvegtigrisben pedig botcsinálta bankrablót játszott.

Kaszás Attila egy héttel a 47. születésnapja után, március 23-án hunyt el.