Kalandra fel!

És akkor megszólalt. Csajkovszkij. Mármint nem személyesen, csak a jól ismert Hattyú-motívum. Ott, a 4-es villamoson. Igaz, hogy percenként 220 negyedes tempóval, de mégis. Mint csengőhang. Ekkor ébredtem rá, mekkora lehetőségek vannak a modern híradástechnikában.

Alig másfél-két évtizeddel ezelőtt még forradalmi vívmánynak számított, hogy a jó drágán bérelt/vásárolt, hazai gyártású vezetékes telefonkészülékek kissé csengőfrászos jelzőhangját felváltották a modernebb - hazai és import - készülékek a Kojak, a Columbo, a Starsky és Hutch, valamint a Charlie angyalai rendőrségi jeleneteiből jól ismert duruzsoló csengetései. Ez már igen! - gondoltuk. De lett még igenebb, ugyanis hozzánk is betört a mobilmánia.

A hazai fogyasztó hamar szembesült az újfajta készülékek nyitotta távlatokkal. A kilencvenes évek elején-közepén egészen viccesnek hatott, ha valakinek csörgött a mobilja (amit akkor még tahófonnak hívtunk, nem is tudom, miért). Ugyanis választási lehetőség volt bőven: a sztenderd gyári menük örökzöld slágereket kínáltak, köztük olyan darabokkal, mint az Auld Lang Syne, a Greensleeves, a What Shall We Do With The Drunken Sailor s egyebek. És, persze, a napi popslágereket, mindenki kedvenceit, rajzfilmek betétdalainak ismert dallamait, szóval ami szem-szájnak, de inkább fülnek ingere.

Aztán egyszeriben úgynevezett komolyzenei darabok is bekerültek a menüsorokba. Szépen felsorakoztak: Wagner, Mozart, Bach, Beethoven, Csajkovszkij. Persze, ha úgy vesszük, a Kis éji zene első tétele, a d-moll toccata és fúga ismert dallama, a Walkürök lovaglása vagy a Für Elise épp úgy sláger, mint a Message In A Bottle vagy a Who Wants To Live Forever, de azért mégsem.

Szóval rosszmájúan írhatnám azt, hogy a gyártók egyszerűen gondoltak arra a vásárlói rétegre is, amelyik másféle idegrendszerrel rendelkezik, és jobban szereti - mondjuk - Mozartra benyögni, hogy: \"mondjad gyorsan, mert lemerülök\". De nem! Én pedagógiai célzatot érzékelek a jelenség mögött. Szerintem a cél az volt, hogy a felhasználó, aki valami jó kis nyugis dallamot keres, a menüsorban szembesüljön az adott mű nevével, és így azt megtanulja. Ó, lehet, hogy a szerzővel már nem lesz tisztában, de tudni fogja, mit hallgat.

Ugyanakkor - szerintem ez kézenfekvő - a termékeket piacra dobók kedveskedni akartak a kultúrsznoboknak is. Mennyivel másabb egy hangversenyterem előcsarnokában úgy felkapni a telefont, hogy Csajkovszkij szólal meg (még ha a koncert programjában - például - Rachmanyinov szerepel is), és beleszólni, hogy \"hol vagytok?, mi itt vagyunk a Zeneakadémián\".

Arról már nem is beszélve, hogy mostanság divat a gyereknek mobilt venni. Gyakorlatilag már az ovik termeiben is ki kell írni: \"a csendes pihenő idejére kérjük a mobiltelefonokat kikapcsolni!\" Namost, ha a szülő a megfelelő csengőhangot állítja be, gyakran hívja a gyereket, tehát naponta ötvenszer felcsendül - teszem azt - Hacsaturján Kardtánca, a kölök csak rákap, és könyörög, hogy beiratkozhasson hegedűre meg szolfézsra.

És akkor még nem említettük a vetélkedőket. A televíziók és a rádiók a gyártókkal karöltve interaktív játékokba kezdhetnek a nézőkkel/hallgatókkal, ki hány klasszikus csengőhangot ismert fel az XXX GSM támogatásával? Mindenki jól jár.

A lehetőségek tényleg végtelennek tűnnek. Örömmel jelentem: nem is olyan régen megjelentek a polifonikus telefonok. Ha az előbb említett tendenciák érvényben maradnak, a gyártók tovább léphetnek. \"Repertoárra tűzhetnek\" modern darabokat is. Egy ilyen készüléken már elég jól szól Cage Imaginary Landscape-je, vagy Reich Clap Music-ja. Ligeti, Eötvös!

Mindezen lehetőségek felett érzett örömömben javaslatot teszek a Café Momus egy új topikjának megalapítására. Itt a tisztelt olvasók egyrészt cserélhetnének csengőhangot, másrészt közölhetnék, a készülékük épp melyikre van beállítva, és megadhatnák egymásnak a telefonszámukat. Így aztán aki barátilag kedveskedni szeretne a másiknak, felhívná, így szerezve neki néhány kellemes percet. Az egész ráadásul semmibe nem kerülne, hiszen a dolog lényege épp az, hogy a hívott fél nem veszi fel a kagylót. Szóval: kalandra fel!

De - hogy a Net szellemében fejezzem be - ezt muszáj hozzátennem: :-)))