In memoriam Jerry Goldsmith

Július 21-én, 75 éves korában elhunyt a hollywoodi filmipar egyik nagy öregje, a filmzeneszerzők doyenje, 310 játékfilm és tv-sorozat zenéjének komponistája, Jerry Goldsmith.

Rossz idők járnak. Sorban mennek el a legnagyobbak: néhány hete a világ egyik legjobb basszistája, Nicolai Ghiaurov, majd az egyik utolsó dirigens-zseni, Carlos Kleiber hagyott itt bennünket. Nyolc nappal Kleiber halála után pedig elhunyt a filmzeneszerzés óriása, Jerry Goldsmith. Művészetét igazából kevesen méltatták, mert egy olyan műfaj szolgálatában állt, amely nem (elsősorban) a zenéről szól. A hatás mestere volt, talán senki nem értett jobban a hangulatfestéshez, a feszültéggel teli, vagy drámai csúcspontok érzékeltetéséhez. Mindamellett tudott kedves, vidám zenét is írni: mikor mire volt szükség. Ahogy az már a filmzeneszerzőknél lenni szokott.

Próbáltam lajstromba venni azokat a filmeket, amelyeknek zenéje az ő nevéhez fűződik, de belátom, lehetetlen vállalkozás. Csak néhány példa, a sokoldalúságát illusztrálandó: filmjei közt akadnak akciófilmek és krimik, egytől-egyig nagy kasszasikerek, gondolok itt a Rambóra, Az elnök különgépére, az Elemi ösztönre, a Szigorúan bizalmasra, a Ragadozókra vagy a Kínai negyedre. A horrorfilmek zeneszerzői valószínűleg még sokáig a Poltergeist - Kopogó szellem, az Alkonyzóna, az Ómen, vagy A nyolcadik utas: a halál Goldsmith által komponált zenéjének \"továbbgondolásából\" fognak meggazdagodni.

A legnagyobb sikerét mégis a Star Trek - Űrszekerek című megaszéria zenéjével aratta, ami igazi szimfonikus remeklés, minden idők egyik legtöbbet játszott filmzenéje. A könnyedebb műfajon belül emlékezetes marad az IQ - A szerelem relatív, vagy a Fészkes fenevadak muzsikája, mindkettő játékos, életörömtől kicsattanó muzsika, kamarazenei elemekkel átszőve.

Talán kevesebben tudják, de Goldsmith a balettzene területén is ért el sikereket: Othello című művét például az Ausztrál Nemzeti Balett mutatta be 1971-ben. 1999-ben hazánkban is járt, és filmzenéinek részleteit vezényelte a Vörösmarty téren, a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Aki ott volt, tanúsíthatja, hogy a legjobb filmzenék bizony önálló műalkotásként is megállják a helyüket.

Ha ez számít valamit: munkásságát még az egyébként nagy jutalmazó hírében álló Hollywood sem értékelte kellőképpen, hiszen 17 (!) Oscar-jelöléséből mindössze egyetlenegyet tudott díjra váltani, 1976-ban, éppen az Ómen zenéjéért.

Hallottam egyszer valakit arról panaszkodni, hogy miért nem írnak manapság igazán élvezhető szimfonikus nagyzenekari műveket. A kérdésre a válasz egyértelmű: írnak, csak a hallgatók rossz helyen keresik őket. Tessék csak bátran a nagy filmzeneszerzőkhöz fordulni. A mostani filmek komponistái már tudják, hogy igazán nem szégyen a legnagyobbaktól tanulni, és úgy tűnik, a legtöbben épp Jerry Goldsmith köpönyegéből készülnek kibújni...