In memoriam Carlos Kleiber

Amikor meghalt Karajan, azt mondtuk, az utolsó nagy dirigens távozott. Aztán ugyanezt mondtuk Bernstein halálakor.
Ám, attól tartok, Kleiber elhunytával tényleg az Utolsó Nagy ment el.

Három-négy éve beszélgettem egy lemezkiadó - az egyik legjelentősebb - zenei vezetőjével Salzburgban, a pangó piacról kesergett, de egyetértettünk abban, hogy ki akarna a maiak közül X-szel vagy Y-nal egy Beethoven szimfónia-ciklust, ha már ott van Toscaninivel, Furtwänglerrel, Karajannal, Klempererrel a polcon.
S akkor jött Kleiber neve, igen, ővele bármit felvennének, ha...
Ha.

Kleiber öntörvényű volt. A repertoárja azért nagyobb, mint amit hangzó hagyatéka sugall (ott a japán Kleiber-honlap, keresővel könnyen megtalálható), de a Beethoven-szimfóniákból tudomásom szerint csak a Negyediket, Ötödiket, Hetediket vezényelte, talán a Hatodikat is, Verditől a Traviatát és az Otellót, angol zenekritikus barátom sorozatban vagy ötöt látott vele anno a Covent Gardenben, azt mondta, két közelítőleg egyforma sem volt, de mind zseniális.
Mint művész problémás ember hírében állt. A Bécsi Filharmonikusokkal próbált jó huszonéve egy Beethoven-koncertet, semmi balhé nem volt, de az előadás napján se szó, se beszéd, otthagyta az osztrák fővárost.
Állítólag létezik a zenekarral egy Heldenleben-felvétele, állítólag tökéletes, nem engedte kiadni.

Vagy ott a Carmen, Obraztsovával és Domingóval, a Magyar Televízió egyszer már műsorra tűzte, aztán vissza kellett táncolni.
Mindannyiunk gyűjteményében ott van a Beethoven Ötödik, Hetedik, a Traviata, a Freischütz, a Denevér, a Brahms Negyedik és sok más lemeze. Japán barátomnak köszönhetően egy Bohémélet-videóm is van vele, Pavarotti, Cotrubas, Nyeszterenko és hasonló kaliberű művészek éneklik.

Egyetlenegyszer láttam-hallottam élőben, az 1992-es Neujahrskonzerten. Este már itthon néztem vissza az eseményről készült videót, de mennyire, mennyire nem tudta visszaadni azt, amit Kleiber ott és akkor varázsolt! Egyetlen példa: akkor ünnepelték a Bécsi Filharmonikusok 150. születésnapjukat, természetes, hogy a Windsori víg nők nyitányával kezdődött a koncert - ott van az a fafúvós staccato, amit minden dirigens izzadva próbál \"kiütni\". Kleiber? Elegánsan csak egy ívet rajzolt pálcájával - és talán sose szólt ez a rész oly tökéletesen együtt.

Visszafordíthatatlan dolgok. Szűk évtizede Bécsben dirigálta a Rózsalovagot, nem volt energiám órákat állni Stehplatzkartéra, müncheni barátaim megadták a címét, kedves öregúr volt, unokáit vitte cirkuszba, szívesen osztogatott autogramokat, gondoltam, írok a Momus részére egy lemezéről.
Elmaradt.

Valamiképp azt gondolta az ember, hogy Kleiber, aki szinte teljesen eltűnt, megcsinálja még a nagy comeback-et, tudom, az idei salzburgi Rózsalovag kapcsán is felmerült a neve, valahogy úgy gondoltuk, egy ilyen művész tarsolyában még oly sok van, egy Falstaff, egy Bartók Concerto, talán valami Janacektől is.
Maradnak a lemezek, a videók, és az emlékek.