Három év - Kovalik Balázs művészeti igazgatósága a MÁO-ban

Néhány hete, szinte évadzárásként robbant a hír: Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nem hosszabbítja meg Kovalik Balázs művészeti igazgató 2010. június 30-án lejáró szerződését.

Kovalik Vass eredeti pályázata alapján, 2007. július 1-jétől töltötte be a művészeti igazgatói posztot, kerek három esztendeig. (A művészeti igazgatói poszt formálisan még három év után sem létezik az Operaházban - tulajdonképpen emiatt, egy kormányhatározathoz igazodva kellett most Kovaliknak távoznia.)

Az eltelt idő nem túl hosszú, de mégis jelentős, annál is inkább, mert a rendszerváltás óta először nyílt alkalma művészeti vezetőnek ilyen hosszú időn át kísérletet tennie az Operaház művészeti arculatának megváltoztatására. Mert Kovalik kimondva-kimondatlanul erre szerződött 2007 nyarán. Ide tartozik még, hogy ugyan 2007-ben főzeneigazgatóként Fischer Ádám is csatlakozott e csapathoz, de ő később (2009 nyarán) egy - azóta sem pontosított - tanácsadó grémium elnökévé avanzsálva egyre inkább kijátszotta magát a tényleges irányítói-döntéshozói szerepből. Ezért - némiképp igazságtalanul - mára az elmúlt három esztendő művészeti felelőssége egyedül Kovalik Balázs vállát nyomja, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Mára az Operaház körül ismét az elmúlt két évtizedből jól ismert koreográfia szerint forr a levegő: önjelölt főigazgatók bukkannak elő, királycsinálók sürgölődnek, bizottságok és albizottságok üléseznek, mindenki mindenről pletykál, de gyakorlatilag minden bizonytalan. Egy dolog tűnik csak biztosnak: véget ért a Kovalik-korszak. Nem teljesen ugyan, hiszen a jövő évad programja az ő elképzelései szerint állt össze, de annak lefolyására a volt művészeti vezetőnek már nem nagyon lesz ráhatása.

Most, hogy az indulatok igen magasra csaptak Kovalik kapcsán, napi gyakorisággal tapasztalhatjuk, hogy még a szakma is rendszeresen összemos két, egymástól teljesen különálló fogalmat. Az értékelésnél pedig két különböző szintet jelent, hogy Kovalik milyen rendező és milyen művészeti igazgató. (Például ezért nem érv Kovalik művészeti igazgatósága mellett, hogy tavasszal Münchenben rendezőként mekkora sikert aratott Eötvös Péter operájának bemutatásával).

Ha a Kovalik Balázs fémjelezte időszakot komolyan szeretnénk értékelni, akkor mindjárt az elején szükséges ezt a két posztot markánsan szétválasztani, és figyelmünket kizárólag Kovalik művészeti igazgatói tevékenységére fordítani.

Az elmúlt három évben összesen 16 operabemutatóra került sor a Magyar Állami Operaház szervezésében (az új betanulásokat és régebbi rendezések felújítását nem számoltam ide). S bár az első évad három produkciója a korábbi előkészítés miatt csak részben írható Kovalik számlájára, érdemes ezeket beleszámolni, hiszen kettőt is ő rendezett. Az előadások:

2007/2008
- Stravinsky: Három egyfelvonásos (rend.: Vidnyánszky Attila)
- R. Strauss: Elektra (rend.: Kovalik Balázs)
- Csajkovszkij: Anyegin (rend.: Kovalik Balázs)

2008/2009
- Ránki: Pomádé király új ruhája (rend: Toronykőy Attila)
- Beethoven: Fidelio (rend.: Kovalik Balázs)
- Bizet: CarmenCET (rend.: Telihay Péter)
- Weill: Mahagonny város felemelkedése és bukása (rend.: Szikora János)
- Haydn: Orpheusz és Euridiké (rend.: Zsótér Sándor)
- Händel: Xerxész (rend.: Kovalik Balázs)
- Verdi: A szicíliai vecsernye (rend.: Matthias von Stegmann)

2009/2010
- Britten: A kis kéményseprő (rend.: Bata Rita)
- Bartók: A kékszakállú herceg vára (rend.: Hartmut Schörghofer)
- Sári József: Napfogyatkozás (rend.: Kovalik Balázs)
- Mozart: A varázsfuvola (a Vígszínházzal közös produkció - rend.: Marton László)
- R. Strauss: A rózsalovag (rend.: Andrejs Zagar)
- Wagner: Trisztán és Izolda (a MűPával közös produkció - rend.: Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra)

A 16 előadásból ötöt rendezett Kovalik Balázs (az Anyegint más helyett beugorva), művészeti igazgatóként tehát a feladatok mintegy egynegyedét vállalta. Ez nem kiugró, de nem is elhanyagolható arány. A másik tizenegy előadást mind más és más rendezte, azaz senki sem tért vissza egy újabb rendezésre. Nézőpont kérdése, ez akár lehetne a sokoldalúság igénye is. Ugyanakkor árulkodó adat, hogy az Operaház hatalmas szervezetében nincs (Kovalikén kívül) még egy rendezői státusz.

A premierélményeinkre visszagondolva egyből szembeötlő, hogy a három külföldi rendező produkciója nem tekinthető sikeresnek, a kritika és a közönség szinte egyöntetűen hűvösen fogadta. (A darabok értékeléséről később.)

Ha a fenti időszak hazai rendezőin végignézünk, feltűnő, hogy nem szerepelnek benne az ismert hazai operarendezők. Olyanok, akik az elmúlt - Kovalik előtti - időszakban jelentős rendezésekkel voltak jelen az Operaház életében. Hogy ne beszéljünk rébuszokban, nekem hiányzott Galgóczy Judit vagy Kerényi Miklós Gábor új rendezése. Furának tűnik, de mintha Kovalik tartott volna beengedni a hazai konkurenciát. (De a jó nemzetközit is, mert a meghívott vendégrendezők nem kápráztatták el közönségünket.)

A bemutatókat értékelve mindenképpen a korszak jelentős operafeldolgozásának tekinthető (időrendben) az Elektra, az Anyegin, az Orpheusz és Euridiké, valamint a Xerxész (nota bene, hármat Kovalik rendezett). Sikeresnek tekinthető két fiataloknak szóló előadás, a Pomádé király és A kis kéményseprő. 16-ból 6, elég felemás arány.

A Stravinsky-egyfelvonásosok elég csendben elhaltak, akárcsak a Mahagonny. A Fidelio (finoman szólva) megosztotta a nézőket, a CarmenCET a korszak egyik legnagyobb bukásának tekinthető, a másik az idei dupla Kékszakállú. A szicíliai vecsernyét egyedül a zene tartja életben, míg az idei év további produkciói (A varázsfuvola, A rózsalovag és a Trisztán) maximum elfogadhatónak értékelhetők. Külön kategória a Napfogyatkozás, melynek sikerületlenségéért a komponista is legalább annyira hibáztatható.

Ha a bemutatott műveken végigtekintünk, sok aránytalanságot fedezhetünk fel, pozitív és negatív előjelekkel egyaránt. Mindenképpen jelentős eredményként kell elkönyvelnünk, hogy a klasszikus ifjúsági bérletezés helyett Kovalik inkább speciálisan fiataloknak szóló előadásokkal próbálta bevonni a jövő generációját az operajátszásba. (Végül is a három ilyen feladattal létrejött produkció közül kettő egyértelműen sikeres és sokat játszott előadás.) A témához tartozik még az Operabált követő, immár hagyományosnak tekinthető zártkörű Jancsi és Juliska, ami szintén Kovalik-újítás.

A premiereket végignézve legszembetűnőbb az olasz operák hiánya, a tárgyalt időszakban mindössze egyetlen új előadás sorolható ide (A szicíliai vecsernye). Ez a korábbi évtizedekben megszokott arány töredéke. Ehhez tartozik még, hogy jelentősen lecsökkent egyes szerzők játszottsága, az elmúlt évadban például a korábban elsöprő előadásszámokkal jelen lévő Verdit mindössze három produkció képviselte. (Ilyen az elmúlt 125 évben valószínűleg még sosem fordult elő.)
Az olasz operák visszaszorulásának nem volt konkrét "haszonélvezője", azaz sem a német, sem a szláv operák nem kerültek a korábbinál jelentősebb túlsúlyba, és a magyar darabok száma sem nőtt.

Kovalik időszakának kezdetére esett az Erkel Színház bezárása. Sajnos a volt művészeti igazgató a döntés ellen nem emelte fel (nyilvánosan) hangját. Bár Kovaliknak volt már személyes tapasztalata a Thália Színházzal, mégis most több kísérletet tett az operai játszásra kevéssé alkalmas tér bevonására. Csak rögzíthetjük, hogy a Thália premierjei szinte egytől egyig csalódást okoztak. Nem igazán tekinthető egyértelműen sikeresnek az egyéb helyszínek (pl. Vígszínház, MűPa) felkutatása sem, ráadásul ezek bevonása mind-mind jelentős logisztikai-egyeztetési feladatokkal járt együtt.

Kovalik időszakában igencsak átalakult a magánénekesi gárda. Jelentős énekesek vonultak vissza és számos új tehetség tűnt fel, ezek részletezésére most nem térnék ki. Fontos viszont rögzíteni, hogy az Operaház 126 esztendős működése során most először csökkent a fellépők körében a társulati tagok száma a vendégművészeké alá. Az ezt előidéző - nyilván nem véletlen - döntés kétségkívül közrejátszott abban, hogy kiemelkedő tehetségű énekesek szerződtek el a színháztól, akiknek fellépésére a jövőben - jó esetben - egy-egy hakni erejéig, hosszú egyeztetések után számíthatunk csak. Így előfordulhatott, hogy egy nagyon sikeres premier nagyon sikeres címszereplőjét a következő évadban nem láthatta már a publikum a darabban. Kovalik így közvetve felszámolta a társulati létet. Ennek biztos van jó oldala is, de én inkább a rosszabbat látom: a produkcióra kiválasztott magánénekesek csak a főpróbák hetei alatt dolgoznak együtt, a premiert követően már jelenlétük esetlegessé válik, s a sok munkával összerakott produkció szép lassan az elemeire bomlik.

Rögzíteném még, hogy Kovalik Balázs három esztendeje alatt a külföldi vendégművészek szinte kizárólag egyes hiányszólamokban jelentek meg Budapesten. Ez alól egyedül a "Májusünnep" elnevezésű sorozat a kivétel, amikor néhány, tényleg jelentős énekessztár fordult meg az Operaház színpadán.

Kovalik Balázs tehát ellenmondásos művészeti igazgatói korszakot zárt - nem igazán önszántából. A fenntartó felelőssége most, hogy Kovalik eredményeiből mit tart meg, kudarcaiból min kíván változtatni. Hogy mi lesz a Magyar Állami Operaház (megmaradt) társulatával, hogy lesz-e újra Erkel Színház? S, hogy Kovalik Balázs után ki fogja a Magyar Állami Operaház művészeti arculatát hosszútávon meghatározni?