Ágai Karola elment

Ágai Karola elment

Valahogy olyan hihetetlen.

Néhány napja, február 5-én múlt ötvenöt éve, hogy először lépett az Operaház színpadára, mint Éj királynője. Ugyan a nagyvilág pőrén elhallgatta e jubileumot, Ő a maga csendes módján biztosan gondolt rá. Talán el is lágyult egy kicsit, amit kifelé sosem mutatott.

Az első és utolsó Éj királynője között harmincnyolc iszonyatosan kemény év telt el. Sikerek és örömök szegélyezték a pályát, de jócskán volt része méltánytalan támadásokban és alantas intrikában is. De Ő csak énekelt a mi örömünkre, súlyos magánéleti bánatait is belefojtva a nemes művészetbe.

Tegnap este azt írtam egy barátomnak, hogy számomra Ő volt az életem legfogékonyabb időszakában AZ ÉNEKESNŐ. Bizonyára nem lettem volna elvakult operarajongó, ha az "első öt operaelőadásomban" nem szerepel háromszor, mint Gilda, Melinda és Lucia. (Persze a partnerek is tettek ezért – hiszen 1976-ot írtunk, gazdag világ volt akkor.) Felsorolni sem tudom, hányszor láthattam, de eleinte volt olyan év, hogy húsz-huszonöt alkalommal. Legtöbbször Luciaként persze, evidencia volt.

1983-ban kényszernyugdíjazta az akkori operadirektor. Ment némán, összeszorított szájjal. Nem panaszkodott, nem kürtölte tele a sajtót bánatával. Néhány évvel később elvesztette élete párját, s művésztársát, Szendrey-Karper Lászlót. Fájó, gyásszal teli némaság borult rá, eltűnt a szemünk elől.

Én legközelebb 1992-ben láttam az Óbudai Társaskörben. Clementis Tamás és Koltai Katalin csevegős-éneklős műsorán mesélt pályájáról, életéről. Közben énekelt néhány számot. Emlékszem az első Schubert Ave Maria-ja volt. Feszült volt, kicsit görcsös, a második strófát ki is hagyta. De a beszélgetés közben feloldódott és a későbbi részletekben (főleg Mozartot énekelt) egyre inkább magára talált. Az este végén kiszúrta a nézők között Bende Zsoltot és kedvesen kihúzta a széksorok közül. "Gyere Zsoli, énekeljünk valamit..." A közönség előtti tanakodást ("No de mit?") a jelenlévő kotta döntötte el: egy fantasztikus kettős hallhattunk a Figaro házasságából, a Gróf és Susanna kedves és vidám duettjét.

Valahol ekkor talált vissza közénk. Egy évvel később elénekelte utolsó, búcsúzó Éj királynőjét az Erkel Színházban. Azóta mindig ott volt az Operaház ünnepi eseményein, nekünk pedig jó volt látni Őt egészségben, mosolygósan.

Amikor pár éve interjút adott, hűvös távolságtartással fogadott, de a múlt emlékeinek boncolgatása közben lassan felengedett. Meg mertem hát a végén kérdezni, hogy maradt-e felvétel Nicolai Geddával mára legendává nemesülő közös budapesti előadásaikról. Szomorúan mondta, hogy nem nagyon. Néhány héttel később így örömmel küldtem el neki az 1980-as Lammermoori Lucia amatőrfelvételét. Amikor felhívott, elmondta, hogy leginkább azért hálás érte, mert a felvételen átjön, hogy milyen jól tudott a svéd tenoristával közösen muzsikálni, ahogy tökéletes összhangban "labdáztak" egymással.

Idézzük föl hát mi is a kereken három évtizedes felvételről Edgardo és Lucia búcsúzását az I. felvonásból, az Erkel Színház zenekarát Varga Pál dirigálja.