Elment Birgit Nilsson

Az istenek megengedték Birgitnek, hogy elhagyhassa a Walhallát, és meglátogathassa a Földet. Sejthető, hogy leghangosabban egy bizonyos Richard nevű főisten kardoskodott a dolog mellett. Birgit egy apró svéd városkába érkezett.

Bár korán elkezdett énekelni, színpadra először csak 28 évesen léphetett. Nyilván odaföntről ügyeltek rá, nehogy a korai kezdés károkat okozhasson. Agataként debütált Stockholmban, Weber Bűvös vadászában. Hamarosan már a teljes drámai szopránrepertoárt énekelte. Az a bizonyos világhír 36 esztendősen zuhant rá, de nem rendítette meg. Előbb Münchenben énekelte az Aida címszerepét, majd német operák következtek szép sorban. Wagner és Richard Strauss művei.

Égi eredetére Otto Klemperer világított rá először: \"akinek az istenek ilyen hangot adtak, nem engedheti meg magának, hogy hibázhasson\". És nem is hibázott. Jöttek sorban a világ nagy operaházai, Glyndebourne, Berlin, Bécs, Bayreuth, London, Milánó és New York. Siker siker hátán, de ez sem rendítette meg. Az énekes-szaggató dirigensek mind a lába előtt térdeltek. Klemperer, Karajan, Cleva, Solti, Maazel, Leinsdorf, Bőhm, Walter, Molinari-Pradelli, Stokowski, Bernstein és még vagy százan. Kinevette őket. Tehette, mert istennő volt.

No és ott voltak a partnerek. Kalafok: a szoprángyilkos Franco Corelli, az elegáns Kónya Sándor, az ifjú Domingo. Trisztánok: Toscanini nagy kedvence, Vinay, a mindig lázban izzó Vickers, a mára kicsit elfeledett Hans Hopf és a halhatatlan Windgassen. Radamesek: a snájdig Bergonzi, a sziklakemény Jess Thomas, a nagy New York-i kedvenc, Tucker.

Nagyon tudott az igazgatókkal bánni. Tán ő volt az egyetlen, akitől még a Met legendás igazgatója, Rudolf Bing is bevallottan félt. És tudomása volt saját értékéről. Híres volt frappáns megfogalmazásairól. Hamis hangot, gikszert nemigen hallott tőle senki. Nemigen volt rá esélyük.

Pályatársnőkkel űzött viszályaitól nem volt hangos a sajtó. Nemcsak azért, mert istennő volt, hanem azért is, mert vetélytárs nélkül állt. Nem néhány évig. Folyamatosan. Az 1955 és 1980 közötti negyedszázadban mindenki vele akarta hallani/előadni Izoldát, Brünnhildét, Elektrát és a többieket. \"Páratlanul szép, olvadt aranyként folyó Wagner-hangja\" (Fodor Géza szép szavai), no és elképesztő állóképessége egyeduralkodóvá tette a német mester heroináinak megszemélyesítésében. Kétszázadik (200!) Izoldáját Bécsben ünnepelte, 58 évesen. Az előadás felvétele töretlen hangról tanúskodik.

Szerette Richard Strauss hősnőit, Elektrát, Salomét, a Rózsalovag Tábornagynéját, s az Árnynélküli asszony Kelmefestőnéjét. Hitt Beethoven őszinte tisztaságában, amikor csak tehette, életre keltette Leonorát, a hitvesét oly bátran mentő asszonyt. Minden istennősége ellenére e szerepében mélyen emberi volt.

Kevés olasz szerepe volt, de azokat mindvégig repertoárján tartotta. Verdit e sorban az Aida, Lady Macbeth és Az álarcosbál Ameliája képviselte, Puccinit a Tosca címszerepe, Minnie (A Nyugat lánya) és Turandot. A kínai császárlány rendkívüli szólamát az Õ idejében fontos helyen alig-alig énekelhette más.

Tudta, hogy a világ csak Mozarttal együtt kerek. Irreális szerepálmát, Donna Annát számtalanszor megvalósította, s Bőhm a jubileumi Don Giovanni felvételére is őt hívta meg.

Fontosabb szerepeit mind lemezre vehette, némelyiket kétszer, olykor háromszor is.

1984-ben visszavonult a nyilvánosságtól, de még 1996-ban (78 esztendősen!) odadobott egy fricskát az ámult világ elé: James Levine jubileumi Met-koncertjén A Walkür Hojotohó!-jával köszöntötte az ünnepeltet.

Tavaly karácsonykor az istenek visszarendelték Õt eredeti állomáshelyére, a Walhallába.
Köszönünk Neked mindent, Birgit!