Elhunyt Gregor József

Jóska, engedd meg kérlek, hogy így szólítsalak, a Te felhatalmazásoddal, úgy harminc éve, amikor pisis gimisként az iskolarádióba készültem Veled interjút csinálni, Te mondtad, hogy lehet.
Tiszteletem, Művész Úr, így a Bárkában, akkor az volt a törzshelyed, mire Te, tegezz már, hozzátettél még egy népies fordulatot, úgyis kihúzná a Karel vagy a DNI.

Akkor már láttalak énekelni – életem második operaelőadásán, a Falstaffon, édesanyám közölte, nem is kellett túlságosan kipárnázni Téged, azt hiszem, Neked köszönhetem, ez mindmáig a legkedvesebb operám.

És aztán a többi párszáz, az, amikor a Szerelmi bájitalban – harminc froncsi volt a büntetés – "találkozunk a Bárka teraszán".
És a Bájital, 1995-ben, nem Szegeden, hanem a Metben, ahol egyszerűen lesöpörted a többieket a színről, őrjöngött Érted a publikum.

Az antwerpeni Cenerentola, hamuszürke voltál az előadás végén, itt láttam, hogy amit lemezen tudsz nyújtani (hogy is írta George Jellinek a buffolemezed után, Pinza óta ilyen hang nem szólalt meg?), az "élőben" is így van.

Tudod, az ember a hozzátartozóit nem tudja megválogatni, a barátait szereti, tiszteli.

Don Carlos, és Don Pasquale, és Windsori víg nők - hogy tudtad úgy feldobni a kalapod, hogy a fogasra akadt -, és a Sevillai, és a János-passió, és a Boris, és a Zauberflöte, és Kodály, meg a Cantata 1968-as, máig utolérhetetlen felvétele, Jóska, énekelj már megint valamit!

Van egy vízióm.

Egy felhő szélére odaakasztjuk az U Zlatéhu Tigrut, ha egyetértesz velem...
Hrabalt tegyük az asztalfőre, Te üljél le a jobbjára, Vaszy Viktor meg balra. Várjatok kérlek pár évet, és behozom a kedvenc sörödet.