Egy kultúrcsekk ürügyén

Egy apróságról szeretnék írni, nem világrengető, nem szívbe markoló és nem húsba vágó, de a mai állapotokra jellemző esetről.
A történet még 2009-re nyúlik vissza, amikor is a munkahelyem fenntartója (nem magánszféra, ezért megbecsülendő, hogy ilyesmire telik neki) nagyvonalúan felajánlotta, hogy munkatársaimhoz hasonlóan juttatásban részesít nagyjából egyhavi bruttó béremnek megfelelő nagyságban az oly divatos cafetéria útján. Ez úgy zajlik, hogy még választhatok is, mi legyen a pontos formája: üdülési csekk, internet-előfizetés, iskolakezdési támogatás, avagy kultúrautalvány. Egészen pontosan ezek kombinációja, mivel az adómentes összeg határa kisebb mint a keretösszeg.

Ilyenkor az embernek van jó esetben egy napja - mert a mi fenntartónk a kegy gyakorlását időben mindig nagyon szűk keretek közt gyakorolja - arra, hogy utánanézzen, mit mire is lehet felhasználni. Az iskoláztatás még nem aktuális, az internet szóba jöhet, de még ha a teljes évi előfizetést fedezi, akkor is bőven marad másra. A maradék kettőnél meglepetés ért, mert az üdülési csekk a nevével ellentétben igen sokoldalúan felhasználható, míg ehhez képest nézve, de különösen a lehetőségekhez (értsd: kínálathoz) mérten a kultúrautalvány szinte alig valamire. Esetemben a helyzet még rosszabb, ha figyelembe veszem azt is, hogy a munkaidőm eloszlásából adódóan a színház- és koncertjegyet, mint lehetőséget, elvethetem, (a jobbakra úgysem érvényes), a múzeumok még kevés kivétellel koraiak lennének családom többi részének, a felhasználásra marad néhány könyv- és lemezbolt, esetleg állatkert. E gondolatsort végigfuttatva a felajánlott keretösszeg viszonylag kis hányadát kértem ebben a formában.

Kézhezvétel után nagyobb részét fel is használtuk, aztán valahogy feledésbe merült, hogy még van egy kevés maradék (a 2010-re vonatkozó fenntartói felajánlásnál ugyanis már szóba sem jött a kultúrautalvány, mint felhasználási lehetőség), mígnem a karácsonyi készülődés miatti általános rendrakás közben a kezembe került a kis füzetecske, benne a párezer forintnyi utalvánnyal.

Nosza, gyorsan rávetettük magunkat a netre, hol, mire lehet elkölteni a megmaradt egy hétben, merthogy az utalványok december 31-ével lejárnak. Gyerekeknek való esemény elég kevés volt már, és ezekre jegy egyáltalán nem. Némi keresgélés után a Közlekedési Múzeumra szavaztunk, a járművek úgyis nagyon izgatják mindkét csemetét, ráadásul 26-án nyitva is volt.

Csakhogy ott kiderült, ünnepnap lévén a múzeumok ingyenesek. Ez nagyon dicséretes, de ha már hoztak valamikor egy ilyen intézkedést, esetleg nagyobb dobra is verhetnék, mert sem a múzeum honlapján, sem a helyszínen nem volt erről információ. Persze ennél nagyobb baj sose érjen, de a megoldandó probléma továbbra is fennállt: a csekket el kell költeni. A kultúrautalvány kibocsátójának honlapját újfent tanulmányozva fedeztük fel, hogy a csekket tőlünk emberi távolságra lévő két Libriben is levásárolhatjuk. Nagyszerű, program betervezve, Allee-ba el (legalább a piacot is letudjuk), boltba be, de a kosárba pakolás előtt a pénztárost megkérdez. Ő, megvizsgálva a tömböt, természetesen nem tud róla, hogy ezt elfogadnák. Az ajándékutalványt igen, ezt a mezeit nem. De, hogy segítőkészségét is kifejezze, rámutat a tőle 5 méterre ülő hölgyre, aki X. Y. Z. jegyiroda képviselője, és igen buzgón telefonál, hallhatóan nem munkájából kifolyólag, ők kínálnak jegyeket, amelyre be lehet váltani az utalványt. Mivel ezek után egy szemernyi kétségünk sem volt afelől, hogy a másik Libriben sem járnánk nagyobb sikerrel, próba cseresznye alapon odamentünk a hölgyhöz, ki pár perc alatt be is fejezte a telefoncsevelyt, és elsírtuk neki bánatunkat, azzal tetézve, hogy gyerekprogram érdekelne minket.

Abszolút jóindulattal mondta, hogy szerinte olyat ők nem kínálnak, esetleg menjünk el az Arena Plazához, ahol január elején Thomas, a gőzmozdony címmel valami nagy happening lesz, és ott talán van még rá jegy. Látván, hogy ez nem hozott minket túlságosan lázba, jó szándékát demonstrálandó odaadott egy listát arról, milyen programokra kínálnak jegyet. Ránézésre kb. fél tucat gyerekeknek szánt esemény volt - közelebbi megtekintés után ennek duplája.

A rendezvények a hölgynek azért nem szúrtak szemet, mert kizárólag komolyzenei matinék voltak. Hogy azért nem ajánlotta ezeket, mert neki a komolyzene, mint művelődési lehetőség, szóba sem jön (ami nem érv, hiszen neki az a munkája, hogy mindent megmutasson), vagy azért nem, mert eddig a kutya nem érdeklődött ezek iránt (szintén nem ok semmire, sose lehet tudni, kinek mi az érdeklődése), az már részletkérdés.
Sőt, végül is egy szót sem szólhatunk, hiszen a segítségével el tudtuk költeni azt a hatalmas összeget - csak hát az odáig vezető utat tudnám feledni.
Azt már meg sem említem, hogy mi lenne, ha egy ilyen, állítólag a (köz)művelődés serkentésére kitalált dolgot korlátozás nélkül arra lehetne fordítani, amire a neve szól: érvényes lenne pl. minden kotta- és könyvesboltban, könyvtárban - és a sort lehetne folytatni.