Egy kortárs, egy klasszikus (Furrer- és Sosztakovics-művek Pannonhalmán)

2010. augusztus 21–23.
Pannonhalma
VII. Arcus Temporum Fesztivál

Az immár hetedik alkalommal megrendezett Arcus Temporum fesztivál zenei eseményeinek a második év (azaz 2005) óta hagyománya, hogy a szervezők meghívnak egy neves kortárs szerzőt, s az ő zenéi mellé egy klasszikus mester műveit társítják (természetesen a "klasszikus" jelző nem a szorosan vett zenetörténeti periódusra, hanem az általános elismertségre, befogadottságra vonatkozik). A klasszikusok eddigi névsorát Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij és Bach után idén Sosztakovics gazdagította. Tudom, lesznek, akik a minősítésre felkapják fejüket, hiszen Sosztakovicsot inkább "modern"-nek, semmint klasszikusnak tekintik, de azt hiszem, az immár 35 éve elhunyt szerzőt műveinek egyre növekvő játszottsága és népszerűsége alapján bízvást tekinthetjük általánosan elismertnek, befogadottnak.

A kortárs zene Pannonhalmára meghívott képviselőinek sora meglehetősen színes: Gubaidulina, Sciarrino, Szilvesztrov, Sørensen és Kancheli a mai zeneszerzés megannyi egymástól jelentősen eltérő áramlatát képviseli.

Az idei vendég, az 1958-ban Svájcban született és 1975 óta Bécsben élő Beat Furrer zenéje is alapvetően eltérő karakterű például a tavaly megismert Kancheli muzsikájától. Az grúz mester a végtelen szépségű, nyugodt, szomorú dallamok és hangzások nagy tudója, Furrer kompozícióiban alapvető a zene mozgalmassága, szinte szüntelen vibrálása. A két és fél napos fesztivál öt hangversenyén Furrer kilenc művével ismerkedhettünk meg, s ezek a darabok a szerző kamarazene-termésének mind időben, mind hangszer-összeállításban széles spektrumát tárták elénk.

A nyitókoncert (szombat, Nagyboldogasszony-kápolna) egy viszonylag korai Furrer-opussal, a Voicelessness. The snow has no voice című 1986-ban keletkezett zongoradarabbal kezdődött. A halk, fojtott energiákkal teli művet a Szlovákiában élő Skuta Miklós adta elő, aki egyébként idén az egész fesztivál művészeti tanácsadója volt.
A szombat délelőtti program záró számaként a tizenegy évvel később keletkezett Presto con fuoco szólalt meg. Ez az izgalmas fuvola–zongora kettős már magán viseli a legtöbb Furrer-mű legfőbb ismertetőjelét, a szinte szüntelen izgatottságot, zaklatottságot. A változatos fuvola-hanghatásokat mesterien csalogatta elő hangszeréből Földesi Péter, az eleinte majdhogynem fakón kalapáló, majd egyre színesebben megszólaló, és a fuvolához egyre szervesebben kapcsolódó zongoraszólamot Csalog Gábor játszotta, nagy odaadással.

Este – a Bazilikában – két újabb Furrer-művet hallhattunk. A Poemas című, mezzoszopránra, zongorára, gitárra, és marimbára írt héttételes kompozíciót CD-ről már elég jól ismerem, de a templom sajátos akusztikájában felhangzó dal ezúttal – élő előadásban – sokkal megragadóbb volt, mint a felvételen. Ehhez nagyban hozzájárult a fiatal énekesnő, Hélène Fauchère ragyogó teljesítménye: nagyszerűen adta elő a suttogástól a beszédig, a széles ívektől a kiáltásokig terjengő szólamát. A hangszeres kíséretet a Furrer által alapított, és kizárólag kortárs zenékre specializálódott együttes, a Klangforum Wien tagjai játszották. A Pablo Neruda egyik verse által ihletett művel kapcsolatban legfeljebb egyetlen kifogásunk lehet: eszköztára helyenként túlságosan erősen emlékeztet Boulez Gazdátlan kalapácsára...
Az este folyamán hallott másik Furrer-kompozíció, a Spur (1998) – zongorára és vonósnégyesre – számomra a legnagyobb meglepetést jelentette. Ez a szerzőre jellemzően sokmozgásos zene ezúttal nem feszültséget, valamiféle idegességet, hanem sokkal inkább egy szüntelen mozgásban lévő kaleidoszkóp üde változatosságát – meg merem kockáztatni: játékosságát – hozta.

Vasárnap délelőtt (ismét a kápolnában) a kísérletező kedvű Furrerrel ismerkedtünk meg. Két 2004-ben írt kompozíció hangzott el, előbb az ezúttal is nagyszerűen játszó Csalog Gábor mutatta be a szerző etűd-jellegű Három zongoradarabját, majd Rozmán Lajos és Horja Dumitrache nyűgözött le az Apoklisis című, két basszusklarinétra írt duóval. Ebben az élvezetes hanghatásokban tobzódó, de mindvégig békés hangvételű darabban a szerző – saját jegyzetei szerint – azzal kísérletezett, hogy az egymástól távol helyet foglaló két hangszer hangjai miként töltik ki a köztes teret. A létrejött alkotás sokkal több, mint kísérlet: igazi zenei csemege.

Este a Bazilikában a Klangforum zenészei először Furrer Still (1998) című darabját mutatták be. Ezt a művet is jól ismerem felvételről, bevallom, a darab zömére jellemző zaklatottság, idegesség sem korábban, a felvételen, sem most, az élő előadásban nem nyerte el tetszésemet. Annál nagyobb élményt jelentett viszont a koncert végén felhangzott Aria (1999). A címet sokáig tréfának éreztük, a szoprán szólista, Angelika Luz csak apró szótagokat suttog, mond, pillanatokra tűnik fel egy-egy énektöredék, de aztán a mű vége felé a klarinétos és az énekesnő kimegy a színpadról, s a háttérből felhangzik csodálatosan szép közös énekük – nem tévedés: énekük, mert a klarinét hangja és az énekhang egybeolvadva száll a hallgatók felé. A Klangforum zenészeit ezúttal maga Furrer vezényelte, hallatlanul pontos, célszerű mozdulatokkal.

A hétfő délelőtti záró koncerten (a kápolnában) bemutatott, 2006-ban írt Lotófagos I. méltó megkoronázása volt a Furrer-művek pannonhalmi sorozatának. A cím az Odüsszeiában szereplő lótuszevőkre utal, akik azért esznek, hogy felejtsenek. A megrázóan szép mezzoszoprán szólót egyetlen nagybőgő kíséri. A női hang (ezúttal nem suttogás és beszéd, hanem többnyire szótagokra tördelt, de hagyományos értelemben vett ének) és a mély vonós hangszer kontrasztját minden elképzelhető leleménnyel és hagyományos értelemben vett szépséggel kihasználó darab megszólaltatásában Hélène Fauchère ismét remekelt, sőt, nyugodtan mondhatom, hogy még előző napi ragyogó produkcióját is túlszárnyalta. Méltó társa volt Uli Fussenegger a nagybőgőnél. Ezek a komolyzenei koncertek legszebb pillanatai, amikor a tökéletesen felkészült előadók maradéktalanul azonosulnak a megszólaltatott művel. És a hatalmas sikerből ítélve ez volt az a pillanat, amikor a fesztivál közönsége egyértelműen szívébe zárta Beat Furrer megalkuvás nélküli zenéjét.

***

Sajnos nem dicsérhetőek ilyen egyértelműen a Sosztakovics-művek előadásai. A 24 preludium és fugából vasárnap délelőtt Skuta Miklós játszott el ötöt, hétfőn Csalog Gábor tolmácsolásában hallgathattunk meg újabb négyet. Érdekes volt összevetni Skuta szikárabb interpretációját Csalog hangsúlyokkal jobban tagolt muzsikálásával – engem személy szerint az utóbbi ragadott meg jobban. Jó volt hallgatni az ön-idézetekkel megrakott, kollázs-szerűségében is megragadóan egységes 8. vonósnégyest a szlovák vendégek (Igor Karsko, Marian Svetlik, Simon Tandree és Jozef Lupták) előadásában. Ők négyen és Skuta Miklós játszották el a g-moll zongoraötöst is, amelynek negyedik tételében (Intermezzo) a fokozás talán az összes pannonhalmi Sosztakovics-előadás legemlékezetesebb pillanatait adta.

Jól sikerült a Hét románc Alexandr Blok verseire (Szabóki Tünde, Dóczi Áron, Varga István, Csalog Gábor) és a cselló–zongora szonáta (Jozef Lupták, Skuta Miklós) előadása, de a Hegedű-zongora szonáta és az – amúgy Sosztakovics legizgalmasabb kamaraművei közé tartozó – 2. (e-moll) trió ebben az interpretációban bizony meglehetősen hatástalan, "iskolás" produkció benyomását keltette.

***

A fesztivál – a korábbiakhoz hasonlóan – sok más csemegét is kínált a Pannonhalmára látogatóknak. A késő esti órákban kétszer dzsessz-variációkat hallgathattak meg az érdeklődők (előbb Ida Kelarova, Desiderius Dužda és Tomas Kačo lépett fel roma balladákkal, majd a következő éjjel Skuta Miklós és a harsonás Bertl Mütter improvizált). A színházi programban a Hollandiában alkotó horvát koreográfus, Andrea Božić és társulata mutatkozott be két előadással. A Millenniumi emlékmű termében félnaponkénti váltással öt román rövidfilmet vetítettek, s a kerengőben Bukta Imre két videoinstallációját lehetett megnézni – akár a koncertek szünetében is.

A rendezvényekről ezúttal is szép műsorfüzetben kaptunk részletes tájékoztatást. Külön kiemelendő, hogy valamennyi ihlető irodalmi szöveg szerepel a könyvecskében.