Egy kedves, idős hölgy - Joan Sutherland 80 esztendős

Nem szívesen traktálom az Olvasót egy cikk megírásának kulisszatitkaival, de ezúttal nem tudok tőle eltekinteni.

A szerkesztőségi belső üzenőfalunkra néhány hete felírtam az információt, hogy november 7-én nyolcvanadik születésnapját ünnepli Dame Joan Sutherland, valamint, hogy várom a jelentkezőket, akik az ünnepi köszöntést megírják. Jól ismerve a Társaságot, mindjárt előrebocsátottam, hogy én nem írnám meg, mert az utolsó három kritikámban jól lerántottam őt, és emiatt nem igazán tűnne tőlem őszintének az e helyre illő dicséret. Az ezt követő napokban nagy csend honolt, azaz nem reagált senki, majd újabb noszogatásomra kedves, de határozott heccelődés indult meg, hogy írjam meg csak én. A legtalálóbb Cretien Louis barátunk megjegyzése volt, miszerint "innen szép nyerni". Ezek után nem is tehettem mást, mint átgondolni, okoz-e, s ha igen, miért okoz problémát eme ünnepi köszöntő.

Adva van egy kedves idős hölgy, egy dáma (és tényleg az!), aki ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Ez a kedves idős hölgy maga a megtestesült, két lábon járó klasszikus operatörténet. A honlapján található - némileg vitatható - információ szerint közel kétezer este állt közönség előtt. (A weblap szám szerint 2005-öt említ, de pl. a Hoffmann meséinek négyes főszerepét esténként négy előadásnak tekinti, bár ez itt nem igazán lényeges.) Ebből meglepően kevés a koncert, mindössze 333. A többi tehát mind-mind operaelőadás. 56 szerepet keltett életre, ami körülbelül duplája, mint amit koloratúrszopránoknál megszokhattunk. S ráadásul, ha a pályán lineárisan végigtekintünk, megállapíthatjuk, hogy a nagyvilág csak 1959-től tekintette őt igazán koloratúrszopránnak. Amikor már 33 esztendős elmúlt.

A pálya elején döbbenetes, vagy legalábbis innen nézve meghökkentő dolgokat találunk. A magas, csontos, hosszú végtagokkal rendelkező és kissé merev mozgású lánykát tanárai még Sydneyben drámai szoprántanoncnak ítélik. Amikor 24 évesen jó ütemérzékkel átköltözik az Óvilágba (és mindjárt Londonba, a birodalom fővárosába), ez a trend folytatódik. Drámai szopránként veszik föl két évvel később a királyi operaházba, a Covent Gardenbe. 1952-ben kisebb szerepekben lép először színpadra, de december végén már elénekli az első főszerepét, Az álarcosbál Améliáját. A következő évben Agátha A bűvös vadászból, majd jön az Aida címszerepe. Kisebb Wagner-szerepek után 1955-ben elénekelheti a Mesterdalnokok Éváját. Ha valaki csak az első néhány év szerepeit nézi, azt gondolhatná, Birgit Nilsson életrajzáról értekezünk, pedig dehogy.

Az első lírai koloratúrszerep, a Rigoletto Gildája 1957-ben találja meg. Más koloratúrszoprán ebben a korban már csúcson van, Ő meg ekkor kezdi a pályát igazán. Hogy a kezdeti drámai terhelés után a hangszalagok hogyan voltak képesek átállni egy teljesen más vágányra, csak ő tudná megmondani.

Vagy Richard Bonynge. Az egyetlen ember, aki valószínűleg még Joan Sutherlandnél is többet tud Joan Sutherlandről. S itt vissza kell térnünk a majdnem kezdetekhez. Az ifjú heroinanövendék ugyanis nem egyedül költözött át 1950-ben Európába. A fiatalember akkor már néhány éve zongorakísérőként (és nemcsak zongorakísérőként) állandó partnere volt. Sutherland élete legnagyobb fogása, ha nem tiszteletlenség ezt így megfogalmazni: zongorakísérő (48-tól), férj (54-től), karmester (62-től), énektanár és művészeti vezető (mindvégig). Gonoszul hangzik, de a kapcsolat mindkét félnek gyümölcsözött. Sutherland a csodatanár Bonynge segítségével szerepkört váltott, és azt egészen a világszínvonalig fejlesztette, míg Bonynge a csodadíva felesége révén bejutott a világ legnagyobb operaházaiba karmesterként. S ha nem is egyből, de apránként a bel canto vezető specialistájává nőtte ki magát. De legjobban a világ járt. Sutherland 92 teljes operafelvétellel dicsekedhet, melyet összesen tizennyolc dirigens segítségével rögzített. Ámde ebből a 92-ből 67-et férjemuram dirigált!!!

Ott tartottunk, hogy ezután jött 1959, jött Donizetti remeke, a Lammermoori Lucia Tullio Serafinnal. (Az előadás ma is kapható és hallgatható, ajánlom bárki érdeklődőnek, mert alapfelvétel!) És ilyen az Élet: pont amikor Callas csillaga elindult a meredek lejtőn lefelé, Sutherlandé felért a csúcsra. A 60-as évektől utazó világsztár lett, aki ugyan mentes volt egy klasszikus primadonna bolondériáitól, de így is okozott bőven elég gondot az operaigazgatóknak.

Mert bizony a szálfa termet, a kemény megjelenés, a koloratúrszopránoktól szokatlanul nagyerejű voce nem kis problémát jelentett a partnerek kiválasztásában. Ráadásul Sutherland a klasszikus operajátszás híve volt, e téren szinte valamennyi pályatársánál maradibb. Hogy ezt alkata hozta-e, netán neveltetése, azt innen elég nehéz megítélni. Csak a tény marad: Joan Sutherland produkciói a XX. század talán legfőbb antiszínházi előadásai lettek. Hatalmas és olykor nevetséges uszályos kosztümök, idétlen és idejétmúlt jelmezek, merev, s az adott szituációval sokszor köszönő viszonyban sem lévő "színpadi játék". Ugyanakkor nagy szerencséje volt, mert színházai (az említett Covent Garden, s majd a pálya második felében a Sydney Nemzeti Opera) épp eme antiszínjátszás legfőbb helyszínei voltak, s tulajdonképpen maga az opera műfaja is megengedte/eltűrte ezt a fajta hivalkodó ókonzervatívizmust.

Hogy most itt mégis Sutherlandről szól dicsőítő énekünk, az nyilván nem ennek, hanem tisztán az életmű zenei részének köszönhető. A mára kedves, idős hölgy ugyanis (mint említettük, Bonynge hathatós segítségével) teljesen beásta magát a bel canto rejtelmeibe. Folytatta Callas másfél évtizeddel korábban elkezdett leletmentését, egy sor ismeretlennek számító olasz és francia opera újrafelfedezése fűződik nevéhez. (A munkát felesége visszavonulása után Bonynge mind a mai napig folytatja.)

Ha Sutherland életművéből fennmarad valami az utókor számára, akkor az bizonyára a 60-as és 70-es évek pazar lemeztermése lesz. Sutherland ezen kiadványokon hallható teljesítménye mára a minőségi bel canto éneklés szinonimája lett.

Ezt a példát adó, puritán művésznőt, ezt a mai kedves, idős hölgyet köszöntsük ma mi is 80. születésnapján!