Egy csepp fesztivál - egy nap Zemplén

Halogattam már jó pár éve, most - ha csak egy napra is, augusztus 18-án - eljutottam a Zempléni Fesztiválra.

Irány Tállya. A Maillot-kastélyban 17 órakor kezdődik a kamarakoncert, s mivel előbb érkezünk, körbejárjuk a falucskát, ennénk is valamit. A vegyesboltban étterem iránt érdeklődünk - mint kiderül, a legközelebbi jó néhány településsel odébb van csak, így marad a parizer és mackósajt, zsemlével. Legalább van idő körbesétálni. A táj lenyűgözően érintetlen.

A Maillot-kastély ma általános és művészeti iskola, kulturált parkkal. Jólesik látni az érkező helybélieket, akiknek nyilvánvalóan ünnep ez a mai. Kicsit elszégyelljük magunkat a fővárosi topis öltözékért, de most már nincs mit tenni. A kastély termeiben állandó kiállítás látható, a nyaranta itt működő művésztelepen készült munkákból.

Lassan, de biztosan megközelítjük a nagytermet. A 40-50 m²-es helyiséget jóindulattal sem lehet nagynak nevezni, ráadásul a közepén jókora oszlop díszeleg. És már negyedórával kezdés előtt dugig tele. Kezdésig a létszám tovább nő, a hőmérő higanyszála is elindul fölfelé.

Szerencsére a Duo Klavi-Art tagjait, Bizják Dórát és Zentai Károlyt a körülmények inkább inspirálják, mert gyorsan belecsapnak a kikészített Weinbach-ba. Mozart Figaro-nyitányának kétzongorás átirata még nem hatja meg a hallgatót, valahogy jobb eredetiben, de Schubert f-moll fantáziája már igazi élmény. És innentől már senkit nem zavar a szűkösség, a levegőtlenség.
A délután legszebb pillanatait egy Mendelssohn-darab előadásának köszönhetjük. Az Andante és variációk remekmű - a pianistákat tudásuk legjavának bemutatására késztető, komoly érzelmeket keltő alkotás.

Levezetésképpen könnyedebb vizekre evezünk. Weiner Leó Tündérek tánca, s ezt követően de Falla Spanyol tánca a csillogó virtuozitásra épül, nem is marad el a jogos közönségsiker. Lehetne a hangszer miatt piszkálódni, de nincs értelme - házikoncert ez a javából, ahol a pillanatnyi hangulat sokkal fontosabb, mint a stúdióminőségű hangzás. A Duo Klavi-Art ezt tökéletesen hozza. Zárásként két Dvorák Szláv tánc, s a lelkes publikum kedvéért még egy Brahms Magyar tánc is. A bő órás koncertet követően igazán jóleső érzéssel autózunk tovább Sárospatak irányába.

A fejedelmi városba beérvén épp csak a szállás elfoglalására és egy kellemes vacsorára van időnk, és máris kezdődik 22 órakor az Éjszakai Zenés Színház. A kiváló akusztikájú és igazán sajátos hangulatú, rusztikus épületben, a Művelődés Házában adják elő Bartók egyfelvonásosát, A kékszakállú herceg várát. Az előadás a néhány hónapja bemutatott Duna televíziós filmre épül, mind a szereplők, mind a karmester személye változatlan. A műsorfüzet feltüntet ugyan rendezőt és jelmeztervezőt is, de itt jelenlétük (ha volt) észrevehetetlen maradt, ne is feszegessük, miért.

Kovács István (Kékszakállú), ha lehet, még inkább elsajátította a bartóki nyelvet. Masszív figurája rendületlenül állja Judit rohamait. Érzelmeit a gyengédség jellemzi, ami mögül azért kisejlik a kérlelhetetlenség határozott arca is. Hangilag tökéletesen ura a szerepnek, nagyon jó, hogy Melis György után újra van biztos hazai gazdája a szerepnek.

Judit szólamát Kolonits Klára abszolválta. Kolonits a televíziós változat után azért hagyott kétségeket, elsősorban abban, hogy a voce bírná-e élőben is a szólam okozta megterhelést? Nos, Kolonits viszonylag magabiztosan győzi meg a kétkedőket. Hangja minden regiszterben szépen és jól érthetően \"átjön\"; a filmen is elsöprő nőiessége most is pontos vezérfonalként irányítja a szerepfelfogásban. Érezhetően változik énekkultúrája, deklamációja sokkal jobb a korábbinál. Ez Judit szólamánál nem jelent gondot, de egy klasszikus szerepnél, Kolonits korábbi sikeres alakításainál már problémát okozhat.

A karmesteri pálcát Selmeczi György tartja biztos kézben. A nagy egész formák megvalósításának művésze ő, az apró finomságok nem szólalnak meg ugyan, de hibátlanul bontja ki a Férfi és Nő közti ellentétek drámáját. Sajnos, a mű második felében érthetetlenül ráereszti együttesét, a szemmel láthatóan (és füllel hallhatóan) nagyon fáradtan játszó Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Zenekarát a szólistákra. A műélvezetet ugyanakkor ez - elsősorban a szólisták jóvoltából - nem zavarja meg.

Jut eszembe: jövőre Bartók-év lesz.

Másnap még futja egy lendületes sétára a sárospataki vár környékén, majd egy szomorkás pillantás a napfényteli, lankás zempléni dombok irányába, és irány a főváros.
Jó volt itt, Zemplén! Jövőre, Veled, ugyanitt?