Csizma az asztalon, komolyzene a Szigeten

Valamikor június végén vettük fel a kapcsolatot a Sziget ügyében egy illetékes hölggyel. Potya hetijegyet nem akartunk kunyerálni, nem is tudtunk volna kimenni, csak a két utolsó napra kértünk belépőt. Hát hogyne, természetesen, mondta, sőt, kifejezetten örül annak, hogy végre a Sziget komolyzenei programjairól is jelennének meg beszámolók.
Snitt.

Augusztus 04.
A VIP-sátorban semmit nem tudnak rólunk, a lap neve nincs az akkreditációs listán. Felhívják a hölgyet, akivel anno beszéltünk. Azt üzeni, ha be akarunk menni, vegyünk jegyet.
Nem veszünk. Inkább felhívjuk Zsoldos Dávidot, a Fideliós kollegát, ő szervezi a komolyzenei programokat, a múlt héten mondta, hogy bár a tervezett kerekasztal beszélgetés elmarad, a meghívás érvényes. Most ezer dolga van, de kiküldi értünk a hangmérnököt.

A komolyzenei sátorban már játszik a GAHU Ensemble, a közönség a földön ül, mindenkin fejhallgató. Hol pengetősök szólnak, hol iszonyatos méretű dobok, elég változatos a műsor. Koncert közben gólyalábas artisztok trappolnak el a sátor melletti úton, vidáman betrombitálnak. Összművészet. A végére minden hangszer együtt, plusz zongora és kórus, részletek Ramirez Kreol miséjéből. A hangzavarban kissé dilettánsnak tűnnek, de annál lelkesebbek. Később azon gondolkodunk, egy ilyen sátorban nem is tudunk más kombinációt elképzelni.

Ránk köszön Marosi Bálint (adott már nekünk szép koncertbeszámolókat). Lelkesen, és egyben döbbenten meséli, hogy nemrég találkozott egy zeneakadémista lánnyal, aki ismeri a kortárs zenét. Ezen ő személy szerint rettenetesen meg van lepődve, mert eddigi tapasztalatai alapján úgy vélte, a kettő kizárja egymást.

Koncert után azt játsszuk, hogy mi vagyunk a Millennium Falcon az aszteroidamezőben - Dávid nyomában manőverezünk valamelyik főúton, és persze mindenki szembejön. A cél valami rettentően restricted area, ahol a kollega megszerzi nekünk másnapra a Szent Karszalagot.
Útközben megcsörren a telefonja (persze neki mindig csörög).
- Nincs - mondja. Aztán nekünk magyaráz: - Ilyenkor mindig kiderül, hogy hihetetlenül sok embernek vagyok a barátja, ismerőse, osztálytársa.
Értjük.

A híd és a HÉV-megálló között páran megpróbálnak levadászni minket. Az természetes, hogy a karszalag kell nekik, azt viszont már nem tudjuk, hogy minek lehet az egységára 27 forint, merthogy többen is ennyit kunyerálnak tőlünk.

Másnap Seleljo Erzsébet adja meg az alaphangot, a tizen-, de legfeljebb húszéves hölgy szaxofonon, zongorakíséret mellett játszik klasszikusokat. Apró technikai poblémáival együtt is meglepően muzikális. Szegény!
Eljátszunk a gondolattal, vajon mit tud kezdeni egy nagy-nagy hangszeres tehetség, ha az a hangszer szaxofon. Sok szólóhangversenye, CD-je biztosan nem lesz, pedig tradicionálisabb környezetben is szívesen meghallgatnánk egyszer.

Koraesti szocreál zsánerkép: egy közeli kocsmasátorban munkában megfáradt szakmunkások szívélyes légkörben cserélnek eszmét, osztják meg egymással a napi robot során felmerülő gondjaikat. Kicsit konkrétabban: Dáviddal ülünk és beszélgetünk.

Héttől kezdődik a Prestige Klarinétegyüttes koncertje. Bevalljuk, az öt fiatalember produkcióját háttérzeneként hallgatjuk, mert a sátor bejáratánál Mesterházi Gáborral, az EMI nem-tudjuk-pontosan-milyen-beosztású munkatársával találkozunk, és a muzsikaszó mellett legendás karmesterekről, nagy operafelvételekről, hazai kórusokról, meg úgy általában a zenéről beszélgetünk.
Közben persze sörért is el kell ugrani, a pultnál nem hagyja, hogy fizessünk (nagyon jó ember!). Fél füllel azért figyeljük a műsort is, szépen játszanak, komolyabb fenntartásaink csak akkor adódnak, amikor a fiúk a klasszikus repertoárról időnként áttérnek könnyedebb melódiákra. Szó nincs arisztokratizmusról - egész egyszerűen nem szól jól.

Kijutni sem volt könnyű, az utolsó nap estéjén még mindig tömegesen jönnek a szigetelők, a pénztáraknál is kígyózó sorok. Viszont, mivel utolsó este van, a kinti leszólítók elhagynak minden sallangot, csak a lényegre törekednek: 27 forintot már senki nem kér, a híd és a Batthyány tér között mindenki a karszalagunkra bukik. (Valaki legalább utólag elárulhatná, hogy mit tudnak vele kezdeni. Sérülten nem érvényes, viszont a ragasztás is épp olyan erős, mint maga az eltéphetetlen papír. Ja, és mi került 27 Ft-ba?)

Jó lett volna több fellépőt meghallgatni, a sátorban a koncerteket irodalmi műsorok váltották, amúgy meg non-stop klasszikus zene szólt a hangszórókból. Mondják, sikeres volt a Carmina Burana Hollerunggal, Humperdinck Jancsi és Juliskája is, Kovalik rendezésében.
Kell, itt is kell, ha nem is úgy, mint máshol, de van helye. Értékelik.

Komolyzene a Sziget Fesztiválon, csizma az asztalon. Illetve mégse. Nyilvánvaló, hogy ez a zene itt senkinek nem fogja felmutatni a \"megáll a levegő\" arcát, de valahogy mégis működik.
Működik mint happening, mint beszédtéma, mint buli.
Majd kinézünk jövőre is. Hiszen az illetékes hölgytől tudjuk, ők kifejezetten örülnek annak, ha valaki végre a komolyzenei programokról is tudósít.