Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Csak csendben, csak halkan

2002-10-03 23:59:00 -krl-

Érdekes kísérletet folytattak nemrég egy angliai laboratóriumban: a zene szervezetre gyakorolt hatását figyelték meg, de elég sajátos módon. Amfetaminnal kezelt egereknek sugároztak jófajta muzsikát, nevezetesen a Prodigy technozenekar néhány kifinomult, cizellált kompozícióját.
Ráadásul a tűréshatár fölötti decibel-értékekkel.
Sejthető az eredmény: 11 egér jobblétre szenderült.
Persze, ebben nincs semmi meglepő. A legtöbb ember már attól szívdobogást kap, ha elzúg mellette egy felturbózott autó, amelyből szeizmikus katasztrófát imitáló basszusok lebbennek szerteszét.

Azon csőlátású zenebarátok, akik esetleg a történtekben újabb érvet találnak a könnyűzene alacsonyabbrendűségének igazolására, korán örvendeznek: hét további rágcsálót Bach d-moll kettősversenyével mészároltak le.

Az állatvédő aktivisták természetesen azonnal nemtetszésüknek adtak hangot, de csinálhatnak és mondhatnak, amit akarnak, a kísérletnek hála végre felnyílt a szemünk. Mert igaz, hogy az egerek doppingolva voltak, és a tűréshatár feletti tartós ingerekbe bárki belehal, az eredmények ismeretében akár arra is következtethetünk, hogy a zene éppolyan ártalmas, mint a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás, vagy egy dél-amerikai szappanopera.

A laboreredményekkel viszont nyitott kapuk lettek megdöngetve.
Ha minden igaz, az EU-ban a trombitások hamarosan csak lábujjhegyen játszhatnak majd, az izmosabb üstdobosok pedig egyenesen fel lesznek mentve a próbákon és az előadásokon való részvétel alól.
Készült ugyanis egy uniós zajtörvény, amely előírja a munkahelyi zajártalom csökkentését - jóváhagyása az Európai Parlamenten múlik. Ha elfogadják, a munkahelyeken legfeljebb 83 decibel erősségű zaj lesz megengedett.
Márpedig a próba- és a koncertterem munkahelynek minősül.

Valószínűleg iszonyú nagy lobbyzások indultak be a törvényjavaslat kapcsán (amely elsőre simán átment az illetékes szerven!). A kivételezés viszont rendszerint lavinát szokott elindítani: "Ha neki szabad, akkor nekem miért nem?". Mert az egy dolog, hogy a klasszikus hangszerparkban van néhány önmagában hangos instrumentum, de mi lesz például a popkoncerteken, vagy a diszkókban robotoló humánerővel?

Úgy tudom, Európában zenei téren továbbra is zajlik az élet, ezek szerint vagy megoldódott a dolog, vagy még mindig rágódnak rajta.

Akadt képviselő, aki kijelentette: a zaj az zaj, akár Csajkovszkij okozza, akár egy esztergagép.
Ha csak a szabványokat és a legegyszerűbb törvényszerűségeket vesszük figyelembe, azt kell mondanunk, hogy igaza van. De nem lepődnék meg, ha egy ad hoc jelleggel alakult Csajkovszkij Baráti Kör betuszkolná az illetőt egy laborba, teletömné amfetaminnal, és nyomatna neki egy kis Prodigy-t.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.