Chopin 200

Száz éve már, több is talán / Párizsban bál volt minden éjszakán / és karnevál // Kényes kedvvel táncoltak a dámák / Sírt a lágy holdvilág // Dalt komponált, a zongorán / Chopin a költő, árván muzsikált egy lány után / Vágyat lát a hölgy szemébe’ / Gárdahadnagy táncra kérte! / Látta, hogy az ajkuk összeér / Azóta már száz év messze jár / Halkan hoz a szél melódiát / Chopin dalát – süvöltötte Korda Gyuri néhány év előtt. Ő így ismerte Chopint.
Pedig az érzelgős hangfüggöny mögött szikrázó intellektus és óriás lélek lakik. Fryderyk Chopin művészete egyszer simogató, becéző, máskor heves, zaklatott, felkavaró. Néha tartózkodó és sejtelmes, máskor illetlen, kacér és pikáns. Egyszer diszkrét: bizalmas és figyelmes, máskor indiszkrét: modortalan, faragatlan. Sokszor egyetlen műben eljut egyik szélsőségtől a másikig. A balladákban egész világok csapnak össze, a scherzo könnyed tréfájából "gigászok harca" lesz, a noktürnök édes éji zenéi nála filozofikus költemények, az etűdök már-már avantgárd betűversek, a szonáták nem is szonáták, a prelűdök csupán önmagukra nyitnak ajtót. Lám, Chopinnek az öröklét is előre köszön.

Balázs Miklós

Nem sok zeneszerzőnek sikerült, amit Frédéric Chopin véghezvitt. Gyakorlatilag egyetlen hangszerre: zongorára írt, művei mégis messze túlmutatnak a pianisták látókörén. Chopin nem olyan, mint Paganini, vagy Wieniawski, akik a hegedűvizsgák virtuozitást tesztelő részét képezik, a koncertpódiumokra is csupán ráadásszámként kerülnek.

Vele ma is meg lehet tölteni egy műpányi termet.

Az a finom, rebbenő, érzékeny poézis, mellyel birtokba veszi ezt a gépies, fekete hangszert, új világot nyitott meg a zongorairodalom berkein belül. A nagy beethoveni léptékek után most egy kicsi, egészen intim szférába csöppen a zongora történetében bolyongó hallgató. Kis terem, bársonnyal borított falak, néhány egymáshoz egészen közel rakott szék, melyek szorosan közrefognak egyetlen embert. Egy zongoristát.

Ez a zene csak keveseknek szól még akkor is, ha ezrek hallgatják. Neked írta a szerző, Hozzád keresi az utat, a Te lelkedben barangol akkor is, amikor épp a maga érzelmeiben lapozgat.

Amit Chopin meg tudott fogalmazni, az ott lebegett mindig is a levegőben. Nem véletlen, hogy még a Goldberg variációkban is talált egy részletet az utókor, melyre ráilleszthette a chopeni címkét. De igazi teret egyértelműen a romantika teremtett az "én" belső rejtett zugainak zenei megfogalmazásában. Chopin pedig, mint a legbelsőbb titkok legfőbb zenemestere, a romantikus életszemlélet és lélekábrázolás azóta is töretlen népszerűségének köszönhetően ma is a legnépszerűbb szerzők közé tartozik.

Erről tanúskodik az is, hogy néhány évvel (talán évtizeddel) ezelőtt a McDonald's is reklámzenéjéül választotta a cisz-moll Fantasie impromptu-t. Mert hát szép-szép, ha a Carnegie Hall-ban állandó vendég az ember zeneműve, de az az igazi, ha a nemes anyagot valamely populáris műfaj is befogadja keretei közé. Akkor biztos, hogy a nyugati kultúra valamennyi lakója előbb-utóbb szembetalálkozik a művészetével.

Ha nem a MűPában, akkor James Lapin Impromptu című filmjében Hugh Grant és Judy Davis hollywoodi mosolyával fűszerezve.

BaCi

Első hallásra talán meglepő, de átlépve az aprócska tényen, hogy Petőfivel élve "tán csodállak, ámde nem szeretlek", Chopinnel kapcsolatban az első szó, ami eszembe jut, az ambivalencia.
Természetesen nem zeneszerzői tevékenysége kapcsán, hiszen nem sok komponista élt és működött, akinek annyira egységes lenne az életműve, mint az övé: azon túl, hogy valamennyi darabjában szerepet kapott a zongora, nem lehet felfedezni különböző alkotói korszakokat, persze ebbe az is rendesen belejátszik, hogy 39 éve volt mindenre.
Nem is az életrajzi adatoknak szól a kettősség, jóllehet születési dátuma (keresztlevele szerint február 22, ő maga március 1-jéről tud), avagy származása és nagyrészt Párizshoz köthető élete okot adhat rá.
Nem, az ambivalencia a megítélésének szól. Egyfelől nagyon népszerű a közönség - mert könnyen emészthető, érzelmes zenéjét kellően rövid méretű művekbe adagolta - és a zongoristák számára is, mivel az emóciókon kívül a virtuóz technikai tudás bemutatására is kiválóan alkalmasak e kompozíciók. Másfelől ugyanez a hátránya is: mivel népszerű, fű-fa, boldog-boldogtalan játssza, s kellő elővigyázat nélkül az érzelmesség könnyen fordulhat a giccs határáig elmenő érzelgősségbe, az egységes stílus egysíkúvá, a virtuozitás mögöttes tartalom nélkülivé válhat. Harmadrészt van a népszerűségnek más árnyoldala is, gyakorlatilag az egész Chopin-oeuvre állandóan repertoáron van, ezért az ember nincs rá különösebben kiéhezve, ritkán mondja magában: "hű, de elmennék egy Chopin-estre".
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) őszinte kíváncsisággal várom például az újabb összkiadást, hátha mégis mozog a föld.

- eszbé -

Az igazi bennfentes számára az ilyen népszerűség már eleve gyanús!
Persze, egy eleve könnyített, témában, formában, de legfőképpen hangszerelésben a végtelenségig lecsupaszított, leegyszerűsített kifejezésben nem sok mindent lehet félreérteni.
Igaz, ha igényelnénk is, nehéz benne meglátni a héroszt. Nincs eget-földet mozgató szimfonikus nagyság, másfél, két órás költemény, oratorikus hangzivatar.

Egyáltalán, komponált másra, mint zongorára? Mondjuk, van egy szonáta csellóra - és persze zongorára... A műjegyzék tud még dalokról, de én soha nem hallottam őket, így azt sem tudhatom, hogy mekkora hangsúly jut a kíséretre - ami persze szintén zongora.

Ez nem lenne baj, de gyakran érzem úgy, hogy rengeteg zongorista - akik kötelezően tartják repertoáron a lengyel-francia mester műveit - szintén elég szűknek érzi és értelmezi Chopin zenei világát. Talán csak a legöregebbek és legbölcsebbek veszik észre, hogy az "Esőcsepp" prelűd nem feltétlenül olyan szirupos és gejl, mint amire a fantázianév utal.
Van abban könyörtelenség is...

Hogy végül is, darabjaiban benne rejlik-e az életnek az a teljessége, amit a nagy zeneszerzőktől elvárunk?
Nem biztos, de kételyeiben, hiányaiban és problémáiban mindig a magaméra ismerek. Ha nem is ő a végső titok, az elérendő cél, de egy jó darabon mehetünk együtt, érdemes odafigyelnem rá.

-dni-