Bepróba

Ismerősnek tűnik ez a kép, itt jobb oldalon? Hát persze. És ugyan hasonlít, de mégsem az igazi.
Képzeljék el azt a szituációt, amikor a festő ezt a képet viszi a megrendelőnek, a következő kommentárral:
- Nagyjából kész. Persze még itt-ott szükség van egy kis tónusolásra, a szemek sarkában, az orr és az áll alatt még ott lesz az ön- és a vetett árnyék, a merész szembenézés helyett a tekintet majd illedelmesen oldalra vetül, és a mosoly is visszafogottabb lesz. Mindenesetre a nagyja már kész, úgyhogy kérném is a fizetségemet.

Próbaüzem - gazdag szó.
Belefér a konténer-körítés (buckalakó-veszéllyel), a nyikorgó nézőtéri ajtók; hogy eme ajtók belső oldalán odacelluxozott papírfecnik hirdetik a T-O-L-N-I betűkombinációt; hogy tépé döglött egerek között botorkál egy üzemi lépcsőn; az előre nem sejthető hangzás, a kiszámíthatatlan akusztika, hogy a zengőkamrák esetleg még nem működnek, és hogy valamelyik szerelőaknában egy vuki próbálja kétségbeesetten beizzítani a hiperhajtóművet.

De ha mindezzel összevetjük azt, hogy a nevezett időszakban a jegyek árai, akárhogy is nézzük, erősen hasonlítottak egy teljes árú jegyére, akkor valami nem stimmel. (Értelemszerűen előadótól is függött a tarifa, de például a Schiffékre már 8000-ért is be lehetett jutni.)

Sehol egy próba-jegyár.

Nem árt tudni, hogy a próbaüzem során a zenekarnak/szervezőnek nem kellett kifizetnie a terembérletet (inkluzíve 220-as delej, hostessmosoly, etcetera), ami mintegy másfélmillió. Ha hozzáveszzük, hogy a férőhely, és ebből következően az eladható jegyek száma mintegy másfélszerese a Zeneakadémiáénak (bár mindenki más számot mond), akkor a financiális faktort illetően elég érdekes eredményt kapunk.

Tehát mi tartotta volna vissza az illetékeseket attól, hogy ha
- az akusztikai körülmények még kiszámíthatatlanok voltak,
- komfortfokozatról még épphogy csak beszélni lehetett,
- a zenekar kedvezményekkel mehetett játszani,
- a szokottnál nagyobb bevétellel lehetett számolni,
akkor a nézőkkel próba-jegyárakat fizettessenek?
(A MÁV-osok például ajándékként adták bérleteseiknek az itteni koncertjüket - szívtak is miatta jócskán, igaz, nem elsősorban az anyagiak miatt.)

Lehet, hogy a korrektség elve alapján minderről egy szívhez szóló mélyinterjúban kellene megkérdezni az érintetteket, de azt hiszem, sokat azzal sem érnénk, hiszen \"megmagyarázni én is meg tudom, csak nem értem\".

Maradjunk optimisták - vagy inkább a hazai szokásoknak megfelelően lemondóak, nem reklamálók: most már mindegy, mindjárt itt van március 14-e, az átadás időpontja, vége a próbaüzemnek, helyrebillen a jegyár/minőség aránya. A pénzünkért cserébe bizonyára világszínvonalú hangminőséget kapunk.
Persze, amikor ezt mondogatjuk, érthető, ha közben félrenézünk és szánk sarkában mosoly bujkál - mint annak a tyúknak azon a mázolmányon.
Erről jut eszembe: a festő megtartotta az ígéretét - lásd itt lent.