Bécsi seprű

Nehéz időket élhet mostanság a bécsi aluljárók népe - legalábbis, ha hihetünk a Magyar Rádió honlapján nemrég megjelent hírnek.
Történt ugyanis, hogy nemrég a városvezetés elhatározta: kifüstöli a föld alól a nem odavalókat, jelesül a kábítószereseket és a részegeket. Ehhez speciális módszert találtak: az operát.

- A kábítószeresek és az alkoholisták nemigen szeretik az ilyesfajta zenét, ezért az osztrák főváros vezetése reméli, hogy az opera hallatán továbbállnak, ha pedig mégis maradnak, akkor is civilizáltabb viselkedésre ösztönözheti őket a kultúrzene - nyilatkozta a bécsi városháza szóvivője. További információ, hogy a rendőrök, bár az utóbbi években igen gyakran zaklatták az aluljárók kemény magját, kudarcot vallottak.
Most viszont, úgy tűnik, megvan a csodafegyver.

Annyit azonnal megállapíthatunk, hogy igen erős diszkriminációról van szó, hiszen az aluljárókban nem kizárólagosan az említett célcsoportok tagjai tartózkodnak. Így tehát az operairodalom gyöngyszemeivel éppígy sújtják az ott áthaladókat is, nem beszélve azokról, akik munkaköri kötelességből kifolyóan serénykednek a helyszínen.
Nem ismerem a bécsi bürokrácia betartási átlagsebességét, de a projektet akár lazán meg is akaszthatja egy tiltakozó levél, amelyet - teszem azt - a helyi lapterjesztők nyújtanak be, mondván az ő újságárusaikat senki ne merészelje operával zaklatni.

Az is kérdéses, honnan tudják az illetékesek, hogy a kábítószeresek és részegesek irtóznak a műfajtól? A régi jó sztereotípiák alapján (precíz, élre vasalt hivatalnokok) persze máris reprezentatív mintavétel alapján dolgozó, éjt nappallá téve erőn felül teljesítő elemző-szakembereket, és egzakt, az eredményeket minden szemszögből analizáló jelentéseket vizionál az ember.
\"Statisztikai kimutatásunk összegzéseképp elmondható, hogy a bécsi kábítószeres és/vagy részeg:
szívesen mélyed el a progresszív rock képviselőinek munkásságában, nosztalgikus pillanataiban ABBA-slágereket dúdol, nem veti meg a szinti-popot, ellenben igen ritkán hallgat operettet, munkásmozgalmi indulókat és kazah népdalcsokrot. A klasszikus zenét pedig egyenesen ki nem állhatja, Louis Spohr klarinétversenyei még csak-csak, de a többitől megőrül, különösen - hiába földi - Bergtől kap kiütést, és ezen a téren legfeljebb Falco Rock Me Amadeus-ában talál némi vigaszt.\"

De jó, tegyük fel, igazuk van az értelmi szerzőknek, a klasszikus muzsika megfelelő segédeszköz is lehet társadalmi problémák tüneti kezelése során. Ha nem így, hát úgy - amint fentebb olvashatjuk, B terv is van, arra az esetre, ha a kiűzetés nem járna sikerrel: \"ha pedig mégis maradnak, akkor is civilizáltabb viselkedésre ösztönözheti őket a kultúrzene\".
Na, ez már nyitottabb kapu. Gondoljunk csak megannyi kutatás eredményére, melyek szerint a klasszikus zene jótékony, nyugtató hatással van az emberekre, oldja a stresszt, ellazít. Sőt, vannak már merészebb publikációk is e téren, ezek a távol-keleti gyógymódokat követve konkrét szervi problémákra is kínálnak akusztikus megoldásokat: fejfájás, migrén esetén hallgassuk Mozart 39. (Esz-dúr) szimfóniáját, szívműködésünket, vérkeringésünket erősítsük Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenyével satöbbi. (Nem légből kapott példákat sorolok, ezeket még Búbánat fórumtárs másolta be két éve az egyik topikba, nyilván valamiféle tudományos szakfolyóiratból idézve.) Ezen a vonalon haladva magunk is rájöhetünk, hogy székrekedésre legjobb Uhrin Benedeket nézni és hallgatni, mert azonnal beszarunk attól, amit az öreg produkál.

Érintőlegesen tartozik a tárgyhoz, hogy a fenti gyógymódokkal már nem csupán a humanoidokat zaklatják. Több internetes oldalon lehetett olvasni a hírt, miszerint egy tizennyolc éves lengyel gimnazista lány tudományos úton bizonyította, hogy a zene enyhítheti a kutyáknál jelentkező stresszt. A vizsgálatokat kutyamenhelyeken végezte, ahol az állatoknak többek között Miles Davis, Glenn Miller, Stan Getz, Frank Zappa zenéjét adagolta naponta ötször, 15 perces blokkokban. A vizsgálat azt mutatta, hogy a kutyák egyharmada megnyugodott a zene hatására.
Aki tehát házőrzőre vagy hű társra vágyik, legyen óvatos, mert egy olyan eb, aki elkushad Frank Zappa zenéjétől, szolgálhat még egyéb meglepetéssel is.

A lengyel diáklány kutatási eredménye nyilván még kontrollvizsgálatokra szorul, és nem árt tudni, hogy végeztek már efféle állatkísérleteket, igaz, épp ellenkező célzattal: egy angliai laborban évekkel ezelőtt arra voltak kíváncsiak, lehet-e káros a nagy hangerővel sugárzott zene (bővebben lásd lapunkban: Csak csendben, csak halkan, 2002-10-03). Akkor a Prodigy-t hallgatva 11 egér szenderült jobblétre, további hét rágcsálót pedig Bach d-moll kettősversenyével mészároltak le.

A bécsi akcióterv kimenetele tehát eléggé kiszámíthatatlan - előre és papíron megjósolhatatlan, kiből milyen reakciókat vált ki a klasszikus zene. Nyilván nem mindegy az sem, mit és milyen előadásban adnak. Ám sokszor még minőségi interpretációval sem lehet kiugró eredményt elérni. Egy áprilisi híradás például arról tudósított, hogy Joshua Bell fogta 1713-as Stradivariját, és kiállt hegedülni egy washingtoni metróállomásra. Háromnegyed órás produkciójával ugyan összekalapozott 32 dollárt és 17 centet, de sikerét leginkább azzal mérhette le, hogy az egyik boltos hölgy nem hívta ki a rendőrséget, holott ezt rendszeresen meg szokta tenni, mert - mint mondta - az aluljárós zenészek nyekergéseitől nem hallja a vevők kérését.

Persze ne gondoljuk, hogy Bell a szűkösebb időkre készülvén szondázta a piacot - akcióját a The Washington Post támogatta, nyilván látványos marketingfogásról van szó.
Miként - úgy tűnik - egyelőre a bécsi projekt sem több hangzatos tervnél: Szilgyo egy-két hete volt kint, azt mondja, zene nincs, tévék, hangszórók sehol, gyanús, furcsa alakok viszont annál többen. Valószínűleg ezek a kábítószeresek és a részegek.
Vagy a hír hallatára naphosszat reménykedve ott őgyelgő operabarátok.