Az Artisjus és az ő díja

Valami bohó ötlettől vezérelve utána akartam nézni az idei kortárszenei Artisjus-díjasoknak. Merthogy létezik ilyen díj. Ez ugye első hallásra meglepő, hiszen dacára annak, hogy az Artisjus folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő csak jogokat véd és kezel, a közhomály mindennek ellenére valahova az APEH-hel és a védelmi pénzek ügyében eljáró karitatív szakemberekkel teszi egy zsákba a hivatalt.

Márpedig pár hete kiosztották az Artisjus-díjakat. Amúgy: izgalmas hír ez? Már akinek. (Mondjuk ahhoz képest, hogy Johnny Rotten önként kiszállt egy túlélőshowból?)

Az Artisjusnak például nem olyan fontos. Legalábbis erre utal, hogy a honlapjukon semmilyen információval nem szolgálnak az eseményről. Magáról a díjról persze olvashatunk:

\"Értékes saját, nemzeti repertoár nélkül a szerzői jogvédő szervezet még a külföldi művek jogvédelmét sem láthatja el eredményesen. A magyar komolyzene nemzetközi jó hírének fenntartásáért - az üzleti, kereskedelmi és állami szubvenciós csatornák beszűkülésének idején - az ARTISJUS-nak ma többet kell magára vállalnia. Ugyanígy a magyar könnyűzene is hatalmas, uniformizált, idegen nyelvű konkurenssel küzd, így szükséges és méltó, hogy díjazzuk, értékeljük azokat a könnyűzenei alkotókat, akik magyar zenei nyelven és szöveggel sikerrel tudnak szólni a magyar közönséghez.\"

Na, lássuk: mit akar mondani a költő?
A költő nem akar mondani semmit. A jó szándékot, nemes célt e konkrét esetben nem kétségbe vonva nagy általánosságban leszögezhetjük, hogy ha valaki pénzt akar osztani, akkor azt bármivel meg tudja indokolni.
Amúgy most jön a lényeg, a szöveg ugyanis így folytatódik:
\"1999-ben e fontos és nemes feladatkörünkben a következő eszközökkel éltünk:\"
Egész naprakészek a fiúk, nem?
(A honlap \"Események\"-rovatát látva már szédületes tempóváltás érzékelhető, itt ugyanis \"A főigazgató beszámolója 2000-ről\" olvasható.)

Tehát adva van egy Artisjus-díj, amelynek léte az adományozónak sem jelent olyan nagy izgalmat, hogy évről-évre megemlékezzen róla saját honlapján.
Márpedig átadásának körülményei egészen mást mutattak.

Jelen lévő szemtanúk elmondása szerint a Stefánia Palotában szép számban gyűltek az információra - valamint egyébként is - éhes zsurnaliszták. Fél szem (le-lecsukódva) a szónokon, másik (éberen) a terített asztalon, ugyanis a konyha a szolid, harmonikus pogácsa-ásványvíz páros helyett a \"flambírozott lazachere pikáns vidramártásban\"-kategória remekeivel kedveskedett az olvasóikat a legfontosabb hírekkel alázatosan kiszolgáló tudósítóknak.
És aki a beszéd után nem a kulináris élvezeteknek hódolt, az a roppant népszerű Ákost rohanta meg, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni, már csak azért sem, mert egy negyed kolumnát mindig ki lehet hozni belőle, a díj kapcsán meg akár címlapra is kikerülhet az anyag.

Merthogy Ákos (de mit hivataloskodunk, legyen per Áki) megkapta idén a díjat. Meg Zséda is. Felhajtás, majd egy-két mínuszos hír, itt-ott bemondták a rádióban, aztán annyi. Emlékszik rá valaki? És arra, hogy mikor volt az esemény? És arra, hogy kortárs zeneszerző-kategóriában is osztottak díjat?

Lendvay Kamillónak és Sári Józsefnek adták, 2004. március 19-én. A díjazottaknak és az adományozónak utólag, ez úton is gratulálunk.

(u.i.: A két nevet csak rövidtávú memóriánk végigfuttatása után tudtuk leírni, ugyanis az internetes orgánumokban és keresőkben sem a kitüntetettekre, sem az apropóul szolgáló műveik címére nem bukkantunk rá. Úgyhogy a díjazottakon és a díjazón kívül valamennyi, kultúrával foglalkozó laptársunknak is gratulálunk - mint ahogy magunknak is...).