A MÁV-szignál

A Magyar Államvasutak szignálja valószínűleg a legismertebb kortárszenei alkotás. Ennek ellenére eredetét, keletkezésének körülményeit, alkotójának kilétét illetően szinte senki semmilyen információval nem rendelkezik.
Az informatikával, szoftverfejlesztéssel foglalkozó Comic.Sys Kft. egyik munkatársa pár évvel ezelőtt interjút készített a szignál szerzőjével. Az anyagot (mely a cég honlapján olvasható) a kft. engedélyével most mi is közöljük.

* * *

Az érzés ismerős: pályaudvar, resti, szól a MÁV-szignál… Szerzőjét akár a \"Magyarország leggyakrabban játszott zeneszerzője\" névvel is illethetné a jónép. Ez egyébként a statisztikák szerint valószínűleg így is van, hiszen a dallam naponta több százszor csendül fel országszerte. Mindenesetre Székely Tamás 1972 óta uralja a hazai vasúti zenei palettát.

- Hogyan pattant ki pont ez a dallamsor az ön fejéből?

- Nem kell arra gondolni, hogy visszavonultam egy balatoni alkotóházba, több hétre… fenéket. Azt hiszem, hogy fél óra kellett hozzá, meg két deci konyak Egyszerűen csak kedvem volt hozzá, és úgy gondoltam, megpróbálom és jelentkeztem.

- Pályázatot írt ki a MÁV? Hányan jelentkeztek?

- 1972-ben pályázatot írtak ki, amire több mint harmincan jelentkeztek, köztük neves zeneszerzők is… Az ő nevüket nem árulhatom el, mert mindenki álnéven versenyzett, így nem lenne etikus. Azt egyébként senki sem tudta, hogy én is és jelentkeztem. Nekem akkor más feladatom volt elsősorban, mert én voltam akkor a MÁV rádió- és elektronikai részlegének vezetője. Nekem és a csapatomnak kellett a beérkezett szignálok lejátszásához szükséges speciális berendezéseket elkészítenem.

- Milyen volt a többi versenymű?

- Érdekesek voltak, de igazából nem pályaudvarra valók. Nehéz lehet egy zeneszerzőnek úgy komponálnia, hogy azt például nem egy vonósnégyes adja elő. Fontos kritérium volt az is, hogy a MÁV ismert minőségű hangosbemondóin jól kell szólnia a \"zeneműnek\". Én egyébként tisztán ilyen szakmai szempontok alapján próbáltam szignált írni. Fontosnak tartottam azt is, hogy a dallam ne legyen andalító, de sokkoló sem, nehogy az utasok elejtsék a csomagjukat… és ne legyen rövid se, meg hosszú se… és persze legyen magyaros.

- Kikből állt a zsűri, hogyan döntöttek?

- Vasúti szakemberekből állt, akik értették annyira a dolgukat, hogy azért érezték, hogy mi illene egy pályaudvarra. Lejátszatták velünk az összes versenyművet, amelyek száma idővel kilencre csökkent. Aztán mindenki elment ebédelni és utána már csak a maradékot kellett beadnom a stúdióból. Én voltam a négyes… akkor azért már sejtettem valamit, amikor a végén csak azt kellett lejátszanom kétszer-háromszor.

- Mi volt a nyeremény?

- Hát, 3000 forintot kaptam a szerzeményemért a MÁV-tól, 5000 forintért pedig eladtam nekik örökre a szerzői jogaimat.

- És mit csinált a pénzből?

- Elmulattuk a munkatársaimmal, mert ők voltak a második családom… Elmentünk Óbudára a Kéhli vendéglőbe.

Azóta lassan harminc év telt el, Székely Tamás - aki sem azelőtt, sem azután nem komponált mást - már nyugdíjas, szerzeménye viszont azóta is fáradhatatlanul fújja a magáét.