A mi napunk – Huszonakárhány éves a Café Momus
Tisztelt Olvasóink, Drága Barátaink –izé, azt hiszem ez közös halmaz – szóval Kedves Mindenki!
A mi napunk van! A zene világnapja, ami egyúttal a Café Momus Internetes Komolyzenei Napilap születésnapja is. Ez az évforduló éppen idén nagyon nem kerek, ha jól számolom, úgy 24 éve kezdtük. Különösebben nincs is mit ünnepelnünk. Nem túl könnyű a helyzetünk, de van egy MR3 Bartók rádiónk, vannak nagyszerű együtteseink és szólistáink, és ha az Erkelbe nem is, de elmehetünk például az Operaházba, és konzervből – legyen az mp3, vagy CD, netán bakelit lemez – korlátlanul hallgathatunk zenét.
Egy kívülálló talán el sem hinné, de a mostani legnagyobb gondunk egy olyan technikai probléma, amit elég régóta tologatunk magunk előtt. A mi magazinunk tényleg egyike volt a legkorábbi internetes újságoknak, de éppen ezért, legalábbis műszakilag, már többedszer avult el – de nagyon. A legutóbbi, még ma is használt változatot én magam programoztam még valamikor 2008 nyarán. Egy web-oldal, egy szoftver, sőt már egyszerűen maga a „kinézet”. tizennégy évesen már bőven megérett a nyugdíjra.
Az utóbbi talán nem lenne nagy gond, ha valaki manapság a Café Momus láttán azt mondja (előfordult ilyen): „old school”, akkor talán még örülök is. Tudom milyen érzés nagyapának lenni – holmi hamvas ifjúságért el nem cserélném…
De egy weboldal más, van például új adatvédelmi törvény, vannak régi, többször feltört és alkalmatlanná vált programok, van egy teljesen megváltozott környezet, mi pedig kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, kicsit felfrissülni, megújulni. Egy határozott lépést már tettünk, körülbelül tavaly ilyenkor költöztünk egy új szolgáltatóhoz (és azóta már az úgynevezett „https” protokollon keresztül szolgáltatunk), de ez csak még fontosabbá és sürgetőbbé tette a teljes megújulást.
Fontos tudatosítanunk, hogy Haandel fórumtársunk nagyvonalú hagyatéka tette lehetővé számunkra, hogy – történetünkben először – professzionális megoldáson törjük a fejünket. A környezet teljes cseréje nem történhet meg egyetlen pillanat alatt, de az első – és legnagyobb – lépést hamarosan – pár napon belül - meg fogjuk tenni. Számítunk arra, hogy a legfontosabb változtatásokon nagyon hamar túl leszünk, de a kisebb, de kényelmi szempontból rendkívül fontos részleteket biztosan sokáig finomítanunk, reszelgetnünk kell majd. Az szinte biztos, hogy regisztrált olvasóink, a fórumainkra író barátaink meg kell újítsák regisztrációjukat. S innentől kezdve új belépőket is tudunk fogadni.
A pontos váltás időpontját – és az azt követő összes teendőt, igényt és kritikát megbeszélhetjük majd a „Haladjunk tovább” fórumban, és egy „Digitális kerekasztal” megbeszélést is tarthatunk 4-én kedden, hogy élőszóban is megvitathassuk a részleteket.
Hálás vagyok minden kedves olvasónk türelméért, és előre köszönök minden önzetlen segítséget!