A másolás megöli a zenét?

Olvasói levelet kaptunk!
Úgy érezzük nem véletlen, hogy írója nem elégedett meg azzal, hogy fórumot indítson a témában. A levél témája is \"benne van a levegőben\", tehát változtatás nélkül közöljük, de később a szerkesztők állásfoglalása is várható. Elsőként Kerékgyártó György, az olvasónk által kifogásolt cikk írója fűzött kommentárt az írás végére.

Tisztelt Szerkesztőség,

Meg vagyok lepve, sőt kissé el is vagyok keseredve attól, hogy a korábban amúgy \"underground\" módra szabadnak és szabadszájúnak ismert Café Momus most közreadta a pénzéhes, és a zenebarátokat gátlástalanul támadó MAHASZ egyszerű brosúráját. Nem mentség, hogy mindenki ezt csinálja, ahogy az sem mentség, ha a beszélő pénzre és az ugató kutyára hivatkozunk. Lapjukban többször is büszkén utaltak arra, hogy azt minden bevétel híján, saját zsebből adják közre, így nem is függenek senkitől - miért kell hát együtt vonítani a farkasokkal.

Már megbocsássanak a túl kemény szavakért, de talán meg tudom magyarázni:

\"20 millió írható CD-t importáltak Magyarországra, és ennek a mennyiségnek a felét hangfelvételek másolására használták.\"

Meglehet. A másik fele viszont saját programjai, adatai mentésére használja, miközben ugyanúgy fizeti a nyersanyag árába beépített sarcot. Én magam rendszergazdaként szinte hetente írok tele egy doboznyit - és ezek közül egy sem jogdíjas! Nem szeretném részletezni, hogy milyen rendszernek, rendszereknek volt mottójuk az \"inkább bűnhődjön száz ártatlan, mint hogy egy bűnös megmeneküljön\" jelszó. Mindegy, az alkotmányos alapjognak tekintett ártatlanság vélelmének semmibevétele csak egyetlen apróság a többi között.

\"2000 óta a hanglemezpiac folyamatosan és egyre rohamosabban szűkül. Míg 1999-ben 7,6 millió hanghordozót vásároltak Magyarországon, addig 2002-ben az egész magyar hanglemezipar kb. 5,5 millió darab hanghordozót volt képes értékesíteni, ami a magyar hanglemezpiac 1993. évi színvonalának felel meg.\"

Talán nem véletlen, hogy éppen a kilencvenes évek elején torpant meg az intenzív növekedés. Különösen Magyarországon, de az úgynevezett fejlett országokban is akkortájt jelentkeztek a legerősebb szórakoztatóipari alternatívák. A High-End kereskedők jó része akkor kezdett csúcsminőségű erősítők és hangfalak helyett házimozit forgalmazni. Ezzel egyidőben derült ki, hogy a lemezjátszó helyett nagy nehezen megspórolt CD olvasóhoz való szoftver, vagyis az ezüstlemez nem örök életű, ráadásul máris a nyakunkon vannak az újnál-újabb konkurrens hordozók, a DVD, az SDC, és még számtalan olyan rémítő betűszó, ami az egész gyűjteményemet elavulttá teszi - még mielőtt összevásároltam volna. Érthető, hogy nagyon sokan óvatosabbak lettek.

Az ipar viszont nem tűrheti a banki kamatoknál alacsonyabb ütemű gyarapodást, hogy tűrhetné hát a pangást! Ekkor jöttek az iparág \"megmentői\", azok a multinacionális kiadók, akik zenének álcázott háromtenorral, Vanessa Mae-vel, síppal-dobbal-nádihegedűvel indítottak kampányt - no nem a zene és a kultúra érdekében, hanem a nagyobb bevételért. Ugyanez érvényes a könnyűzenére, mert hát ugyan miféle igényt elégítenek ki azok a bandák, akiknek már megalakulásuk előtt lekötött \"koncertjei\" és \"aranylemezei\" vannak?

Ez önmagában nem lenne baj, mert egy iparágnak a bevétel növelése a dolga. De először fordul elő a történelemben, hogy a rosszul felmért kereslet és a mesterségesen felpumpált kínálat okozta túltermelési válság ellen egy gazdasági csoport ilyen gőggel lép fel. A kilobbyzott törvények védelmében, hatalomként, rendőri eszközökkel (beszéljünk magyarul: ez azt jelenti, hogy ha kell akkor akár fegyverrel) tudnak és merészelnek szembeszállni a fogyasztóval. Ha a vevő nem mutat megfelelő vásárlási hajlandóságot, akkor majd kipofozzuk belőle!

Akárhonnan nézzük, erről szól az úgynevezett szerzőijogi törvények többsége. Az idealistáknak üzenem: a törvények nem azokat a szegény, padlásszobában nyomorgó szerzőket védik, akikről oly sokat olvastunk a regényes életrajzokban - különösen nem 50, vagy 70 évvel haláluk után. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy ha csekélyke angoltudásommal jól értelmeztem a hírt, a RIAA, (ez körülbelül a MAHASZ amerikai megfelelője) intenzív kampányt folytat az ottani szenátusban a \"védettség\" korlátlan idejű(!) meghosszabításáért és a számítógépbe épített figyelő szoftverért - amúgy nagy testvér módra. Azt hiszem jóérzésű embernek nem kellenek további nyomós érvek, hogy hozzám hasonlóan arcátlannak tartsák azt az igyekezetet, amivel a 2001 szeptember 11-i események utáni törvényhozás fogékonyságával visszaélve, különböző antiterrorista jelszavakra hivatkozva vernek keresztül különféle, csak saját anyagi érdekeiket védő törvényt. Ha valaki azt hiszi, hogy komolytalan vagyok, csak a következő hírt olvassa el: http://www.wired.com/news/conflict/0,2100,47552,00.html

Minden jel arra vall, hogy a jogvédelem címkéje alatt most minden antidemokratikus ellenőrzést, cenzúrát, jogfosztást és adósarcot be lehet vezetni. Nem én mondom, egy amerikai levelező-listán írta egy ottani sorstársunk, hogy ha a törvényterveknek csak a fele megvalósul, akkor az emberek úgy fognak visszaúszni Kubába!

Biztos vagyok benne, hogy sokan, akik egyébként gond nélkül vásárolhatnák meg a nekik tetsző hanglemezt, már csakazértis, autonóm személyiségük megnyugtatására, partizán-virtusból másolnak zenét. Önök szerint mi lehet az oka, hogy a RIAA weboldalát (www.riaa.org) hat hónap alatt hatszor törték fel hackerek? Nem gonoszságból, és nem is azért, hogy valami anyagi, vagy erkölcsi előnyhöz jussanak. Többnyire szabad forráskódot és szabad fájlcserélő programokat támogató felhívásokat helyeztek el a RIAA megfélemlítő, szidalmazó szövegei helyett. Úgy tűnik, hogy az erre csak még elvakultabb ipari szövetség még nem vette észre, hogy további támadásai olajat jelentenek a tűzre.

Félő, hogy ez az érdekellentét hamarosan sokkal súlyosabb konfliktusokhoz fog vezetni.

Ha most valaki azt hiszi, hogy szeretném szabad prédának tekinteni a a szerzők munkáit, vagy általában a hanglemezeket, kottákat, egyéb kiadványokat, hát tévednek. Magától értetődőnek tartom, hogy ha egy kiadó sok pénzt fektet egy CD elkészítésébe, kifizeti a stúdiót és a zenészeket, a dizájnt és az adókat, akkor szeretné ezt a pént viszontlátni. Másolás helyett igenis fizessük ki a bolti CD árát, mert ez neki jár, ez az ő méltányolható érdeke!

Sajnálatosnak tartom viszont, hogy a zenebarátok, hanglemezgyűjtők érdekeit gyakran elhallgatják, vagy semmibe veszik.

Csak néhány szemelvény a sirámokból - legalább önöknek hadd monjam el:

A másolás tilalma alól elvileg kivételt képeznek az oktatási célra felhasznált részletek, illetve a haszonszerzési cél nélküli, tanulmányozásra szánt kópiák. Ha ez igaz (a jogászok nyelvét még kevésbé értem, mint az angolt), ez akkor is csak elvi engedély, mert nincs forrás. Az összes közkönyvtárban megtiltották a másolásokat, mindenféle célra való tekintet nélkül. Mondjuk, ha csupán összehasonlítási alapként szeretnék birtokolni egy régi, legendás hangfelvételt, akkor nincs esélyem megvásárolni, mert a kiadó csődbement, és az egész firmát felvásárolta a Gigamulti Fulldigital Inc., és az illető művet ők időközben megjelentették a számomra érdektelen Viktor Senkihazy vezényletével, akinek viszont - érthetően - nem akarnak házon belül konkurrenciát támasztani. A régi kiadású, még bakelit hanglemezt már sehol nem kapni, ilyesmit kölcsön se ad senki. A könyvtárban ugyan megvan, de egy rosszabb hangminőségű, kereskedelmi hasznosításra teljesen alkalmatlan kazettára sem másolják le nekem. Semmi, ismétlem semmi más lehetőségem nincs, csak a régen elhunyt szerzők, karmesterek és tönkrement kiadók jogait védő intézményt szidni.

Persze vannak ma is élő szerzők, akik közvetlenül élvezik a jogi védelem előnyeit. Beszéljünk például arról a fiatal szerzőről, aki a kellő hírnév híján csak nehezen, nem kis anyagi áldozat árán tud koncerttermet és előadókat szerezni új műve bemutatásához. Nem valószínű, de ha mindezek után még marad pénze, akkor azonnal be is fizetheti a szerzői jogvédőnek a saját műve előadása után járó néhányezer forintot. Persze ebből majd kb. egy évvel később, \"játszottsága\" függvényében visszakaphat valamennyit...
Érthető, hogy néhányan a játszottság érdekében feláldozzák művészi hitüket és popularizálódnak - esetleg mondhatjuk prostitúciónak? A másik, szintén hasonló kulturális hatásokkal járó menekülési forma az, hogy a szerzőnk igyekszik olyan funkciókba kerülni - rádióba például - ahol aztán gondoskodhat saját játszottsági mutatójának diszkrét, vagy akár nagyon is gátlástalan javításáról. A befizetett összegek újraelosztásának rendszere aztán olyan állapotokat hoz, amit vérmérséklettől függően, de joggal nevezhetünk akár szicíliainak, akár bizáncinak.
Mindeközben van még egy gyanúm: A MAHASZ még nem készített felmérést, hogy hány ember ismert meg, és szeretett meg zeneműveket másolatról, és ezek közül hányan lettek lemezgyűjtők? - Érdekes lenne összehasonlítani ezeket az adatokat azokéval, akik másolaton sem férnek hozzá ahhoz amit megszerethetnének. Konkrétan tudok olyan srácról, aki mitológiai vonatkozású olvasmányai után mp3-ban hallgatta végig a Wagner-Ringet, majd zsebpénzéből megvásárolta élete első komolyzenei CD-jét, egy, a tetralógiából válogatott szimfonikus részleteket. (Bár tudom, hogy a MAHASZ azt szeretné, ha az illető nem hallgatna semmilyen MP3-mat, mégis megvenné az egész tetralógiát tízezrekért!

Saját nyomorult lemezgyűjtői és zenebaráti mivoltomban csak arra szeretnék summázatul rákérdezni, hogy miért is kell sajnálnom a kiadókat és a jogvédőt az elszenvedett veszteségekért? Miért érdekeljenek engem a sirámaik, amikor még soha egyenes választ nem voltak hajlandóak adni a velük szemben felhozott vádakra.

De sebaj, legalább én legyek nagyvonalú és belátó. Mert nekem is érdekem, hogy jó lemezek jelenjenek meg. Nekem se jó a kialakult helyzet, de éppen ezért a leghatározottabban kikérem magamnak, hogy minden felelősséget rám hárítsanak! A magyar és külföldi hanglemezgyártóknak és minden szövetségüknek üzenem, hogy az egész iparágat az én zeneszeretetem, az én szépre való szomjúságom - és az én pénzem! - hozta létre. Minden gazdagságuk forrása én vagyok. Ha most egyszeriben keveslik a pénzüket, hát ne rám mutogassanak, mint első számú közellenségre!

Tisztelt Café Momus,
Ahogyan észrevettem, önök eddig is sokat tettek azért, hogy megfogalmazzák és képviseljék a zenebarátok érdekeit. Megtisztelne, ha akár vitaindító olvasói levélként, akár másmilyen formában közölnék talán indulatos, ám legalább ennyire kétségbeesett írásomat.

Tisztelettel: N. Bíró Antal

Tisztelt N. Bíró Antal!

Köszönjük, hogy rendszeresen olvassa a Café Momust, és köszönjük értékes észrevételeit is. Egy-két pontban azonban hadd vitatkozzam Önnel! A lapunkban február 3-án közreadott - és szerkesztett - MAHASZ-háttéranyag a szövetség felméréseinek eredményeit tartalmazza, és nyilvánvalóan a MAHASZ véleményét tükrözi. Azzal, hogy ezt közzétettük, nem foglaltunk állást a Hanglemezgyártók Szövetsége mellett, mint ahogy az Ön véleményével sem azonosulunk most, amikor közöljük terjedelmes és alapos válaszát. A cikket titkon vitaindítónak szántuk, ezért különös öröm számunkra, hogy soraival megtisztel bennünket. Még egyszer köszönjük, és kérjük, olvassa továbbra is a Café Momust. Mi továbbra sem \"vonítunk együtt a farkasokkal\".

Kerékgyártó György

(Olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a további, nem szerzői véleményeknek a témáról indított új fórumban adunk helyet. Minden észrevételt köszönünk! - A szerkesztőség)