A jövő hangszerei a múltból - 100 éves az elektronikus zene

Az ifjabb zenekedvelők körében fel-felparázslik még a vita egy roppant teoretikus kérdés körül: vajon ha Mozart ma élne, volna-e kedve nagyzenekarral szöszmötölni, vagy inkább szintetizátort venne, laptopot és néhány samplert? A kérdés természetesen konvertálható Vivaldira vagy Beethovenre, kinek-kinek ízlése szerint.

Azt azonban a klasszikus hangszerelés legmegszállottabb fanjai is hajlandóak elismerni, hogy az elektronikus hangszerek - amellett, hogy költséghatékonyságuk nyomós érv lehet bizonyos zenei produkciók létrehozásakor - valamelyest módosítottak a zenéről alkotott elképzelésünkön.

A szélesebb közönség az ötvenes évektől, és elsősorban a könnyűzenéből ismeri az elektronikus hangszereket. Már a gitár pick-upok is forradalomnak számítottak, a szintetizátorok elődjeinek megjelenése azonban egészen új irányt adott a zenének, trendeket szült, iparágakat hozott létre, és ízlést formált. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Pink Floyd, a King Crimson vagy - minden elektronikus műfajok közös gyökere - a Kraftwerk zenéjén új ízlésű és zenei gondolkodású generációk nőttek fel.

Az első elektronikus hangszereknek azonban még nem volt közük a könnyűzenéhez, tekintve, hogy azt akkoriban - nagyjából száz évvel ezelőtt - még nem találták fel. A legkorábbi találmányokat zenei tehetséggel megáldott mérnökemberek alkották meg, leginkább kísérleti szándékkal, addig ismeretlen tartományok bejárásának céljából.

William Duddel angol fizikus korai kísérlete például abból fakadt, hogy Duddelt borzasztóan idegesítette a London utcáin elhelyezett ívlámpák zaja. A fizikus a lámpák feszültségváltozását igyekezett összehangolni, de közben rájött, hogy ezen az elven hangszert is készíthet: a lámpához klaviatúrát csatlakoztatott.

Ez a különleges lámpaorgona nem hozott nagy áttörést, de inspirációt adott más feltalálóknak. Thaddeus Cahill amerikai feltaláló 1906-ban egy olyan módszert dolgozott ki, amellyel a \"behangolt\" dinamókkal megszólaló hangszer hangját telefonhálózaton keresztül juttatta el a közönséghez. Egyik újítása az volt, hogy nem a Bell-féle mikrofonokat használta, hanem egy több ezer méteres kábellel közvetlenül a New York-i telefonközpontba kötötte be a 200 tonnás telharmóniumot, így megdöbbentően jó hangminőséget tudott elérni.

A XX. század ontotta az újabb és újabb találmányokat. Jelentős fordulatnak számított a fonográfot felváltó mágneses hangrögzítés, és ezzel gyakorlatilag egyidőben a tranzisztor megjelenése, amely az első analóg Moog-szintetizátor lelke is lett, amelynek bemutatását követően felgyorsultak az események.

Szeptember 9-én este a Művészetek Palotájában újra megszólalnak az elektronikus zene történetének 1906-65 között bemutatott, ma már legendás hangszerei: a Moog szintetizátor, a Theremin, az Ondes Martenot, a Mellotron, a Hammond orgona és a Fender Rhodes zongora.
Az instrumentumok között igazi ritkaságokat is hallhat majd a közönség. Az itt bemutatandó Moog szintetizátort 1973-ban vásárolta a Magyar Rádió, és ma a világ egyik legjobb állapotban lévő ilyen hangszere.

Az est szervezője és házigazdája Mandel Róbert, aki nem először szervez elektronikus zenei koncertet, hiszen tavaly év végén megismételte Cahill kísérletét: a közönség telefonon hallgathatott zenét.

Mandel Róbert maga is több, elektronikus hangszerekre (köztük saját találmányára, az ELECTRORARY-ra) írt, kísérleti mű szerzője. A tervek szerint a százéves évfordulóra hamarosan albumot jelentet meg az elektronikus instrumentumok történetéről, valamint a jubileumhoz kötődően a nem távoli jövőben a számítógépes zenére épülő koncertre készül.