A háború meg a múzsák

A hírek arról tudósítanak, hogy egyre több európai előadó, zenekar mondja le amerikai fellépéseit. Dietrich Fischer-Dieskau, az énekléstől 1993-ban visszavonult baritonista még egészségügyi okokra hivatkozva mondta le április 8-13. közöttre, a New York-i Carnegie Hallba meghirdetett, Hugo Wolffal foglalkozó mesterkurzusát, ám nőtt azoknak a száma, akik nyíltan a háború ellen fellépve mondják le szereplésüket.

A Rotterdami Filharmonikusok - mint azt arról a Café Momus is tájékoztatott - az iraki háború miatt kialakult bizonytalanságra hivatkozva zárkózik el a turnétól (így az együttest a Kirov Zenekar helyettesíti).

A Hespérion XXI nevű spanyol régizenei együttes karmestere és viola da gamba-virtuóza, Jordi Savall azonban már egyenesen úgy fogalmaz: komoly erkölcsi dilemma most az Egyesült Államokban muzsikálni, miközben ez az ország csapásokat mér Irakra. Ehhez képest másodlagos, hogy az utazást sem vélik éppen biztonságosnak, hiszen - mondják - terrortámadásoktól is tarthatnak az Államokba repülők.

A zenészek reakciója - úgy gondolom - teljesen érthető, és nem is érte a közönséget váratlanul. Gondoljunk csak arra, hány - elsősorban európai - művész mondta le tiltakozásul részvételét az Oscar-gálán. Köztük olyan kiválóságokkal, mint a szinte valamennyi filmes versengés díját rendszeresen elnyerő Aki Kaurismaki.

Egyetlen tény pedig egészen különös megvilágításba helyezi a tényeket. Arra gondolok, hogy nem is olyan régen, amikor New Yorkban egy terrortámadás eredményeképp ledőlt két torony, a zenész szakma - a szabad világot ért támadás ellen tiltakozva, és a vétlen áldozatokra emlékezve - koncerteket szervezett világszerte.
Pedig akkor is háború volt, ráadásul ugyanez. De akkor nem hallgattak a múzsák.