350 éve született Marin Marais

A nagy évfordulók tömegében nem csoda, ha kevésbé jut eszünkbe körülnézni kicsit az elfeledettebb zeneszerzők születési évszámai között. Pedig nyílván akad még néhány kisebb-nagyobb név a zenetörténetben, akikről méltán megemlékezhetünk.
Közéjük tartozik például a 350 évvel ezelőtt született Marin Marais, francia zeneszerző és viola da gamba virtuóz is, kinek nevére biztosan emlékszik mindenki, aki látta Alain Corneau lenyűgöző filmjét Monseiur de Sainte-Colombe életéről (Minden áldott reggel / Tous les matins du monde).

Marais központi figurája volt a francia viola da gamba iskolának. A 17. század végén és a 18. század elején tevékenykedett. Szinte egész életét Párizsban töltötte, nagyrészt a király (előbb XIV., majd később XV. Lajos) szolgálatában. Kortársai véleménye szerint a kor kiváló zeneszerzője és előadója volt, kinek hírneve az ország határain túlra is eljutott.
Alapos leírást kapunk életéről és művészetéről Évrard Titon du Tillet-től, aki korának minden nagyobb művészét számon tartotta - a költőket, zenészeket egyaránt - Le Parnasse françois című kiadványában (Párizs, 1732).

Titonnak köszönhetően tudjuk tehát, hogy Marais Párizsban született, 1656. május 31-én, és 1728. augusztus 15-én halt meg, ugyanott. Fiatal fiúként a Sainte-Chapelle kórus tagja volt, majd amikor mutálni kezdett, és kitették a szűrét a kórusból, gambázni tanult Hotmantól és Sainte-Colombe-tól. 1685-ben a királyi zenekar szólistája, és körülbelül ezzel egy időben az Academie Royale de Musique zenekar tagja lett. Utóbbiban Lully irányítása alatt dolgozott, aki később zeneszerzés-tanárává is vált. Életét a zeneszerzésnek, az előadásnak, és népes családjának szentelte. 19 gyermeke volt, akik közül néhányan az akkori zenei élet fontos tagjaivá váltak.

De essék néhány szó Marin Marais hangszeréről is, melyet talán nem mindenki ismer pontosan. A viola da gamba, vagyis térdviola, érintőkkel ellátott vonós hangszer, rendszerint hat, néha hét bélhúrral felszerelve. Nevét onnan kapta, hogy a zenész, játék közben a térdei közé veszi a hangszert. Nagyjából úgy, ahogyan a csellisták tartják a csellót, de a gambának nincs lába, így a hangszert teljes egészében a játékosnak kell térdeivel megtartania. Többféle méretű gamba létezik, egészen kicsi, hegedűhöz hasonlatostól - azt is a térd között tartva szólaltatják meg - a csellóméretűig. Marais idejében a hangszernek kilenc különböző változata volt ismeretes. A hathúros basszus gamba hangolása: D-G-c-e-a-d, a héthúroson - mely Marais kedvenc hangszere volt - van még egy mély A húr is, ezt éppen Marais tanára, Sainte-Colombe fejlesztette ki.

Bár Marais írt néhány operát, triószonátát, és egyéb művet is, legfontosabb alkotása mégis az az öt könyvben leírt gambazene, melyeket egy, két, illetve három gambára komponált, számozott basszus kísérettel. Mindegyik kötetet kiadták még a szerző életében. Nagyon fontos munkák ezek, felbecsülhetetlen mértékben gazdagítják a hangszer irodalmát, s nem csupán a hangokat találjuk meg a kottában, hanem teljes útmutatót a technikai megvalósításhoz is. Az ujjrendek, a vonások - melyek épp ellentétes irányúak a többi vonós hangszerével -, a trillák helye és előadási módja, de még a vibrato, sőt annak milyensége is előírásként szerepel. Mindebből következtethetünk, hogy Marais talán kifejezetten pedagógiai célból írta ezeket a darabokat.

Marais elmélyült zenéje kifejezetten gazdag fantáziáról, kivételes muzikalitásról és igen nagy érzékenységről árulkodik. Kisebb, egy-két soros táncai, vagy akár hosszabb variációsorozatai, fantáziái egyaránt lenyűgözőek. Muzsikájában a legkülönbözőbb hangulatok, érzelmek lefestésével próbálkozott, a tételeknek gyakran nagyon kifejező címeket adott, mint pl.: Szélvihar, Labirintus, Álmodozó, Emberi hangok.
Tehetségét gyakorta hasonlították össze fiatal kortársáéval, Antoine Forqueray-ével. Míg Forqueray-ről azt állították, úgy játszik, mint az ördög, Marais-ról Hubert le Blan így nyilatkozott: \"úgy játszik a gambán, mint egy angyal\".
S Titon szerint: \"Műveiben mindenütt kiváló zenei ízlést és csodálatos változatosságot találunk…\"

Szerencsére a gamba szerelmeseinek ma már bőségesen állnak rendelkezésre igen jó felvételek Marais különleges hangulatú, lenyűgöző zenéjéből. Különösen Jordi Savallnak köszönhetően, aki talán a legnagyobb alakja a hangszer mai ismerőinek, s Marin Marais zenéit kivételes érzékenységgel szólaltatja meg.
Végül csupán az érdekesség kedvéért említem, hogy az utóbbi években olyannyira népszerűvé vált már Marais zenéje, hogy egy neves rózsatermesztő, Jean-Pierre Vibert 1999-ben egy teljesen új rózsafajtát nevezett el a francia muzsikusról.