10 éves a Momus

Szép dolog az évforduló, tagolja az időt, ritmust ad az ember életének. Ahogyan öregszem, én is egyre jobban számon tartom őket, pedig állítólag a nők az igazán érzékenyek az ilyesmire.

Kérdezem is a feleségem, tudja-e miről híres október elseje?

- Persze, ma van Walter Matthau születésnapja. Szegény, még csak most lenne nyolcvannyolc éves. Imádom.
- Október elsején temették Jimmy Hendrixet, mondja a nagyobbik lányom.
- Epstein szerződést kötött a Beatles-szel! - Kontrázik kisebbik. (Nagy Rajongó.)
- Megjelent az első CD-játszó!. - Mondja műszaki képzettségű fiam.
- Ma van Szent Teréz! - Teszi hozzá a nagymama.

A wikipédiáról az is kiderül, hogy október elsején vonult vissza Pelé, helyezték üzembe a shinkanzen gyorsvasutat, mutatták be a Ford T-modellt, és született Bárdos Lajos, vagy Vladimir Horowitz...

A Café Momus alapítása nincs a lexikonokban. Igaz, nem is fontos senki másnak – csak nekünk. Tíz év!

Ha akkor sikerül lapot indítani, amikor először eszünkbe jutott, éppen lehetnénk már húsz is, habár azt már biztosan nem értük volna meg. Internet még nem volt, egy szimpla, színes elő- és hátlappal nyomott, 64 oldalas magazinban gondolkodtunk (a közepébe fűzött, kiszedhető műsornaptárral), de még így is reménytelenül drága lett volna. Csak a nyomdaköltség közel egymilliót vitt volna el havonta. (A nyolcvanas évek közepén ez sokkal több pénz volt, pedig még ma sem kevés) Tulajdonképpen, ha nincs sok remittenda, és sokat el tudtunk volna adni belőle, akkor befolyhatott volna a nyomdaköltség mintegy harmada, amely harmadnak egyik harmadát rögtön vitte volna a terjesztő.

De az igazi baj, hogy azt a szakmaiságot, emelkedettséget és következetességet nem nyújthattuk volna, amit a papírtól joggal elvár a közönség. Küldjünk valamit nyomdába folyó hó 15-ig úgy, hogy ha valamire reagálnunk kell, valamit ki akarunk javítani, netán friss híreink vannak – azt csak a következő hó végén olvashatja a publikum? Ezt csak nagyon komolyan lehet csinálni, és mi soha nem voltunk nagyon komolyak.

Valójában csak beszélgetni szerettünk volna, és még erre sem volt pénzünk. Szerencsére az internetes terjesztés költségei jelentéktelenek, baráti alapon, zsebből össze tudtuk dobni.

Némi nagyképűséggel mondhatnám, hogy „a többi pedig már történelem.”

De ha nem is több egy közönséges sztorinál, arról a sztoriról már kedves Olvasóink is mindent tudnak. Azóta minden Önök előtt történt. Nem is volna érdemes mesélnem róla, ha nem szeretnénk néhány apróság átgondolására felhasználni ezt a szép, kerek évfordulót.

Leülünk és visszaemlékszünk erre a tíz évre, ami azért izgalmas, mert így látjuk csak igazán, hogy mennyi minden megváltozott közben. Akkoriban Tóth Péter barátommal váltva, időnként megírtuk az élményeinket – ha voltak. De az is előfordult, hogy valójában csak söröztünk egyet kisded újságunk ürügyén. Mi voltunk legjobban meglepve, amikor egyre többen ránk találtak, írtak, ötleteket adtak és igények támadtak. Nőttek az igények, de szerencsére gyarapodtak a lehetőségek is.

Régen egy betárcsázós-modemes kapcsolaton keresztül elég lassan csordogáltak a bitek. Nagyméretű képek, zenei részletek, videók közlése fel sem merült. Manapság több tucat olvasó hallgat bele nap mint nap Kimernya? játékunkba. A sokkal több olvasó, és a sokkal több igény egyik legfontosabb hozadékra számunkra az, hogy össze kell kapnunk magunkat, sokkal több bitet és sokkal gyakrabban kell szolgáltatnunk, hogy minden kedves barátunk-olvasónk találjon nálunk kedvére valót. Ez a gyarapodás már műszaki változtatásokat, fejlesztéseket is szükségessé tesz. Ez az, amit mi még mindig nem tudunk megfizetni, de azért nagyon is odafigyelünk. Mától, ha nem is fog meglátszani azonnal, de szinte minden más alapon fog működni. A programokat teljesen újraírtuk, abban a reményben, hogy a soron következő bővítéseket egyszerűbben illeszthessük a helyükre.

A címoldal tördelése is azért változott meg, hogy az új írások eddigi statikus felsorolása helyett egy lazább, könnyebben variálható, módosítható felülettel gazdálkodhassunk.

Van viszont egy nagyon komoly bajunk, és ebből származó néhány kellemetlen feladatunk is.

Az csak szimplán kényelmetlen, ha komoly helyeken, komoly emberektől azt hallom, hogy a Momus tele van primitív beszólásokkal, ostobasággal, anyázással, hisztivel és türelmetlenséggel. Természetesen a fórumokra gondolnak. Ilyenkor csak nyelek egyet, de túlteszem magam rajta, mert én mélyebben ismerem a helyzetet, és náluk jobban tudom, hogy milyen értelmes és jópofa embereket ismertem meg ezekből a „primitív” fórumokból. De amikor éppen ezek az értelmes és jópofa emberek kezdik kerülni az újságunkat, mert nem jutnak szóhoz, akkor mégiscsak kétségbeesem. Ráadásul még moderálni, törölni sem lehet, ha akad például briganti, aki annyira ragaszkodik alkotmányosnak vélt jogához, hogy ha törlöm az azonosítóját, tíz perc múlva másik e-mail címről másik néven jön vissza megint. Mint a hidra – komolyan mondom, rémálom.

De nem ez volt a mélypont.

Hanem amikor megtudtam, hogy néhány kedves olvasónk meghívásos, privát levelezőlistát alapított egy nagyobb, multinacionális közösségi portálon. Amikor éppen tíz éve küzdesz azért, hogy jó embereket toborozz jó ügyekhez, hogy kiszolgáld és neveld őket, hogy te magad is tanulhass tőlük, hogy gyarapodhass általuk, akkor valaki jön, és öt perc alatt kiválogatja, és viszi a színe-virágát...

És sajnos igaza van, mert a kocsmai hangoskodásban tényleg nem lehet odafigyelni a másikra. Ez van, amikor valaki egy kávéházba szeretne betérni, hogy a barátaival találkozhasson, valakik pedig azért mennek egy kocsmába, hogy dorbézolhassanak egy jót. Nem jó, ha összetalálkoznak.

A lényeg: az új lapon új alapokra helyezzük a fórumokat is. A sok témakörből kiemeltünk hármat (ezek a lista tetején láthatók), amelyben tulajdonképpen bármiről szót lehet váltani. Ezekbe a fórumokba csak meghívásos alapon lehet üzeneteket írni. Arról, hogy ki kap meghívót és ki nem, még nem sokat tudok mondani, de azt jóelőre és szigorúan szeretném leszögezni, hogy az a néhány elkülönített topik nem értékmérő, nem lenézés, nem elitista bezárkózás. Vegyék úgy, mint nemdohányzó termet a kávéházban. Aki szeret néha egy rendes szivarra rágyújtani, (mint én) az jobb ha eleve inkább kívül telepszik le...

Akinek nincs lehetősége ide írni, de mindenképpen el szeretné mondani véleményét, kifejezetten nekünk címezve, megteheti a kvázi „vízválasztókén” elhelyezett Olvasói levelek fórumban.

A többi fórum pedig ugyanúgy működik ezután is, mint eddig – illetve van még egy apró, de nem elhanyagolható változás. Minderről hamarosan lesznek bővebb és alaposabb információk a Bejelentkezés-boxban olvasható Tudnivalókban.

Minden mást is megígérhetnék, vagy meg is ígértem már. Sajnos nem mindent tudunk olyan gördülékenyen megoldani, mintha szabott határidőkkel, felelősségre vonható alkalmazottakkal dolgoznánk, de ha választhatnánk, nyilván akkor is ezt az élet- és munkamódot választanánk. Van, amikor kénytelenek vagyunk holmi munkahelyekre és egyéb kötelezettségekre pazarolni az energiáinkat, de mindenünk, ami ezen felül marad, az a következő évtizedekben is a zenéé, a Café Momusé, az Önöké!