Prága, az operajátszás új fellegvára

A néhai Abody Béla tollából jelent meg úgy jó harminc éve egy vaskos kötet "Az operajátszás fellegvárai" címmel. A szerző a rá jellemző csevegő, de informatív stílusban írt a világ nagy dalszínházairól - a Metről, Scala-ról, Bolsojról, Bécsi Operáról, stb. Prága nem szerepelt a könyvben - pedig a cseh(szlovák) főváros örülhetett a Don Giovanni első előadásának 1787-ben, itt is tevékenykedett Carl Maria von Weber, s persze Smetana, Dvořák, Janáček sok színpadi műve itt csendült fel először. Ma négy (!) épületben játszanak Prágában operát (itt nem foglalkozunk a japán turisták számára készült \"Ismerd meg másfél óra alatt Mozartot\" jellegű, akár állandóan futó haknikkal, sem a rengeteg alkalmi, sokszor gyönyörű helyszíneken - Bertramka, Óvárostéri Kőtorony, templomok - rendezett ária- és duettestekkel, vagy a marionettszínházak produkcióival - a cseh fővárosban még a fő turistaszezonon kívül is minden napra találni ilyen-olyan, többnyire azért színvonalas operaprogramot.)

A Narodni Divadlo, a Nemzeti Színház méltóságteljesen terpeszkedik el a Moldva partján, mégha a főhomlokzat vágtató paripáira tekintve az is lehetne az érzésünk, hogy átrepül a fejünk felett. Ízlés dolga, hogy ez-e a legszebb közép-európai operaépület-e, avagy a budapesti, esetleg a bécsi.
Belül a vörös-arany kombináció dominál, sajnos, a külső aranyborítás - már messziről Prága egyik domináns szimbóluma - fakulóban, a füstösödő falak pedig szomorú tanúi a növekvő forgalomnak. Régebben az épület csak a cseh(szlovák) klasszikusokat játszotta, operát, prózát, balettet. Mára eltűnt ez a diszkrimináció - az idei évadban oly különböző darabok futnak, mint a Ruszalka, Carmen, Rózsalovag, Rigoletto, Petr Eben Jeremiása vagy a Jenufa. Világsztárokat elvétve hallani itt, de hihetetlen erős az ensemble-kultúra (s ez a később bemutatandó Állami Operára is vonatkozik). A színház zenekara a Cseh Filharmonikusok után a legjobb prágai orkeszter - tapasztalatom szerint jobb a Covent Gardenénál és legalábbis egyenlő kvalitású a Metropolitanéval - a főzeneigazgató Bohumil Kulinsky mellett rendszeresen dirigál Belohlavek, Oliver Dohnányi, a cseh dirigensek doyenje, Bohumil Gregor, vagy a tehetséges fiatal Jan Chalupecky. Itt egy-egy produkciót lehetőség szerint "végigvisz" az azt bemutató karmester, egyenletes színvonalat biztosítva. Az énekesi gárdához olyan nevek tartoznak, mint Eva Urbanova, Eva Depoltova, Helena Kaupova, Ivan Kusnjer, Jan Markvart, Natalja Melnik, Valentin Prolat, a több, mint négy évtizede a pályán lévő Rene Tucek, s rendszeres vendég Peter Dvorsky. Az igazgató, Josef Prudek maga is rendez, maguk a produkciók konvencionálisak éppúgy lehetnek, mint Josef Bednarik zseniális - sajnos, a műsorról levett - Rómeó és Júliája (Gounod). Jegyet szerezni nehéz. Egy hónappal az előadás előtt kezdődik a jegyárusítás, az új Ruszalkára az ezt követő-követő napon a kakasülő legutolsó sorába kaptam. A "Svarchendelek" száma szerencsére csökkenőben van, és az előadás napján a színház új szárnyában lévő jegyirodában jó sanszunk van - a legdrágább ketegóriába tartozó, általában utazási irodák által visszaadott - belépőre.

A Birodalmi Színház - a korábbi Tyn Színház - gyönyörűen felújított épülete szintén a Nemzeti Színházhoz tartozik. David Redok emlékezetes Don Giovanni rendezése nyitotta meg kapuit újra 1991-ben (az ősbemutató helyszínén!) hosszú-hosszú évekig tartó rekonstrukció után, s ez a produkció a tavalyi évadig színlapon maradt. Radok meghökkentő ötletekkel teli Varázsfuvolája (kivételesen cseh nyelven - szinte mindent az eredetiben játszanak, cseh vetített feliratokkal) még látható. Az épület rokokó ékszerdoboz, ma már nem használt külső lépcsőkkel. Az előadók a Narodni művészei, itt is opera (idén egy új Cosí-produkció, a Figaro, a Zauberflöte, azaz akarom írni a Kouzelna Fletna mellett Rameau Castor es Polluxa), próza és balett váltja egymást. Szinte minden este "vypradeno" - telt ház. Az apró Kolowrat Színházban, a "Kisoldalon" időnként kortárs operát vagy balettet látni-hallani.

A Statny Opera Praha, azaz a Prágai Állami Opera - a korábbi Smetana Színház - pár éve függetlenült a Narodnitól. A Főpályaudvar szomszédságában fekvő bájos épület elsősorban fehér-arany enteriőrével hódít. Itt csak opera és balett szerepel a műsoron, s úgy tűnik számomra, van egyfajta rivalizálás a Nemzeti Színházzal: előfordul, hogy mindkét együttes ugyanabban az évadban ugyanazt a darabot tűzi ki premiernek. A háznak sok nemzetközi vendége van, a magyarok közül Bándi János, Réti Attila énekelt itt, eseményszámba megy Tamara Kucenko fellépése (talán a világon legjobb Turandot ő ma), új felfedezett Valerij Popov (a nagykabátban huszonéves, vállig érő hajú tenorista szórja a magas C-ket, a pár hónapja itt megrendezett "Három Tenor" utánérzésnél ő játszotta Pavarotti szerepét), az elmúlt évad végén igazgatói posztjáról leköszönt Eva Randova is látható volt még a színpadon. Fellépnek azért elvétve a Nemzeti Színház művészei is, a "saját" dirigensek közül feltétlen meg kell említeni a harmincegy éves Richard Hein nevet - Giocondája emlékezetesebb volt Gardelli pesti előadásánál, s nem véletlenül hírlik, az ifjú maestro iránt Hamburg érdeklődik... Az operarepertoár spektruma igen széles - Tosca, Jenufa, Borisz, Lohengrin, Varázsfuvola, Gioconda, Traviata s egyebek. Sajnos, a prágaiak számára magas jegyárak - átszámítva ötezer Forintba is kerülhet egy hely - elriasztják a publikumot. Egy jótanács: vegyünk előadás előtt állójegyet ötven Koronáért. Szerencsés esetben a földszintre terelnek le bennünket, ha többen vannak, akkor is állójegyünkért egy kényelmes széken ülhetünk. (Hogy elsősorban anyagi kérdésről lehet szó: tavaly egy szombat délután a Török Italiában előadásaira egységesen ötven Koronába kerültek a jegyek - telt ház volt).

S most következzék egy beszámoló az elmúlt hét tipikusnak tekinthető három előadásáról.

Dvořák: Ruszalka (Nemzeti Színház, november 20 este). A darab új produkcióját idén szeptemberben mutatták be - a premiert élőben közvetítette a 3 Sat és a japán televízió. Dana Buresova énekelte a címszerepet, "vivős" szopránjából szerencsére teljesen hiányzik a kellemetlen szláv "lebegés". Valentin Prolat Hercege telitalálat. A belorusz tenorista igazi belcanto énekes - egyedüli kritikaként az hozható fel, hogy a hang volumene éppencsak képes betölteni a nézőteret - Rómeóként, Alfrédként már megismert elegáns frazeálása, muzikalitása itt is érvényesült. Miloslav Podskalsky Vízimanója szintén emlékezetes, akárcsak Marta Benackova Jezibabája vagy Anda-Louise Bogza Hercegnője. A karakterszerepek kiosztása legalábbis korrekt volt. Alena Vanakova rendezése mozgalmas, a zenekar csodálatosan szólt Jiři Belohlavek irányítása alatt. És mégse. A Ruszalka nem csak mese, hanem az idős Dvořák utolsó operája, drámai elemekkel, szenvedélyekkel - a zárójelenet a Tristan vagy az Álarcosbál nagy szerelmi kettőseire rímel. Itt nem elegendő "lekerekítetten" muzsikálni - korábbi Ruszalkák messze nem a Belohlavekhez mérhető hírű dirigense, Jozef Kuhinka sokkal meggyőzőbb volt. (A Decca pár hete megjelent új felvételén Sir Charles Mackerras úgyszintén drámaibb.) Ahogy a rendezés látványossága is hamar elveszti a hatását - sok a mozgás, de sokszor minek? Karel Zmrzly díszleteitől pedig hidegrázást kapni - itt Godzilla lépett bele egy nagy rakás kutyakakiba, a fél színpadot szétmázolva vele, amott egy albíno hamburger kelleti magát, a zsinórpadlásról pedig arteficiális péniszre emlékeztető rudak - lógnak. Valószinű, hogy még sokáig egyetlen cseh díszlettervező sem kerülhet ki Josef Svoboda hatása alól - a Nemzeti Színhaz előző két Ruszalka produkcióját az ő szcenírozásában láttam, a korábbi látványosabb volt, a másik a végsőkig letisztult, s Svoboda egyik vezérelemként mindkettőben a cseppkőbarlang-motívumot választotta. Talán ezt akarták e fura rudacskák felidézni... A Ruszalkát persze az első számú cseh operának állandóan műsorán kell tartania - 1984 óta a tavalyi volt az első évad, amikor ez nem történt meg, de a jelenlegi bemutató "csúszása" miatt. S összességében mégis jó volt ismét látni-hallani. A darab nemrég szerepelt a Bécsi Opera és a Met repertoárján egyaránt - Magyarországon mikor lehet majd talalkoznunk vele?

Csajkovszkij: Anyegin (Állami Operaház, nov. 22 este) Bizonyos Miloslav Nekvasil követte el ezt a rendezést. Szemben a Narodni műsorfüzeteivel, itt nem tüntetik fel a napi szereposztáson, hogy az előadás a hányadik a bemutató óta futó szériában. Így - állójegy áráért a földszint harmadik sorából sajnos jól követhetően megfigyelve a történteket - csak tippelni tudom, hogy is jöhetett létre e produkció. Valószínűleg még Sztálin elvtárs rendelhette meg, és elégedett is lehetett vele, csak néhany évre küldte a Gulágra a rendezőt, mert Anyegin pisztolylövése után Lenszkij jobbra dőlt el. Hruscsov elvtárs is látta az előadást, s önkritikát gyakorolva engedélyezte, hogy Anyegin a báli jelenetben a pezsgőtől jobbra-balra ingadozhasson, feltéve, ha Csehszlovákia boltjaiban csak Moszkovszkoje Sampanyszka kapható. Brezsnyev elvtárs keményen fogalmazott: a cselekményből hiányzik az a jellegzetes puskini motívum, amikoris Anyegin elindul feltörni a szűzföldeket. Ekkor komponálta a betétszámot Demo Skovacsovics, a Lenin-díj kitüntetettje, hogy ezzel is igazolja: nem hajlott el a Párttól. Andropov elvtárs rosszmájúan nyilatkozott az előadásról (újabb kutatások szerint ez dialízisének éppúgy betudható, mint a főtitkár jövőbe látásának: már KB-tag korában Gorbacsov-vodkát ivott literszámra). Csernyenko elvtárs korában már jelentkeztek a KGST ismert problémái, látogatása alatt nem működött a színház liftrendszere. Tekintettel arra, hogy az Anyegin mindössze három felvonásos, az idős politikus az előadás végéig nem ért fel a díszpáholyig. Tovaris Gorbacsov takarékoskodási intézkedéseket javasolt. Az erdőt jelképező mintegy tizenöt szivarfélét megkurtították s alul-felül dróttal helyettesítették, Tatjána házát pedig, mely időközben tönkrement, a Jancsi es Juliskából átvett Mézeskalács-házikóval helyettesítették. Jelcin bejelentette, hogy meglátogatja a színházat, de elfelejtett Prágában kiszállni. És megis. Van egy korrekt Anyegin és egy egész jó Lenszkij, egy kiváló Gremin, egy nagyszerű Tatjána (Zora Jehlickova). A legemlékezetesebbet azonban az Olgát alakító énekesnőtől kapni. ő a legjobb a színpadon. Gyönyörű, sudár, hosszú, szőke copfú, széparcú lány. Ja, és egész jó a hangja is. Régi ismerősünk, Josef Chaloupka a dirigensi pulton. Az öregúr kicsit pozőr, ezüstös koponyája és elegáns pálcaforgatása jól mutat - de mennyire karban tudja tartani a zenekart, hogy ismeri a darabot, a sokszor kicsit unalmaska "lírai jelenetek" szenvedéllyel, elánnal szólalnak meg irányítása alatt. Szép este volt.

Puccini: Bohémélet (Nemzeti Színház, nov. 23 este) Oliver Dohnányit nagyon jó dirigensnek tartom - kicsit a néhai Giuseppe Patanéra emlékeztet sokoldalúságával (volt olyan hét, hogy három színházban hat különböző operát dirigált), világos taktírozásával, stílusérzékével. Ezen az estén valahogy világrekordot akart javítani. A régi komplett lemezfelvételen Giglivel és Albanésével az ott lóversenyszerűen dirigáló Umberto Berettoni fáradt öregembernek tűnt mellette. Franz Winter rendezése korrekt, nem zeneellenes, semmi rendkívüli. Mimi es Musette jók, a Rodolfot alakító tenort már láttam ittasabban is fellépni a Narodni színpadán, és dacára többévtizedes pályájának, hatalmas sörpocakjával még mindíg alá tud támasztani egy-egy magas hangot. Erre az előadásra könnyen lehetett jegyet kapni.

Prágában az operabarát szinte mindíg talál magának valami érdekeset. S ha az estét lezárandó az Arany Tigrisben öblítünk le egy-két korsó Prazdrojt, szerencsénk is lehet: megjelenik a zenekar négy kürtöse s fantasztikus koncertet rögtönöz...