Pályák, Szerepek - Kovács Piri

Kovács Piriről - bár neve és művészete csak a legnagyobbakkal egyenértékű - kevés maradt fönn. Egyetlen hangfelvétel, néhány kritika, s a rajongók önfeledt visszaemlékezései. Mindössze ennyiből tudtunk elindulni, amikor ezt a szabálytalan pályát próbáltuk meg rekonstruálni.

Kovács Piri énekes szülőktől származott. Születése szimbolikusan meghatározta egész sorsát, s pályájának alakulását. Olyannyira, hogy énekesnő édesanyja egyenesen koncertről igyekezett be a szülőotthonba. A családi legendárium szerint épp a János vitézből énekelt részletnél kezdett el kapálózni a kis újszülött, megszakítva az előadást.

Gyerekkorát ennek megfelelően a zene töltötte ki. A korai zenetanulást (furulya) énektanulás követte, s már 16 évesen közönség előtt énekelhette Iluska dalát, pont az a részletet, amelynek hangjainál jelezte jöttét. Egy későbbi előadást maga a szerző, Kacsóh Pongrác is megtekintett, akit annyira meghatott a zsenge ifjúi tehetség a maga csengő szopránhangjával, hogy (kihasználva Piri furulyatudását) virtuóz furulyaszólóval ékesítette a dalt. Sajnos ez a változat nem jelent meg nyomtatásban, a kézirat lappang, egyedül Kovács Piri előadásában ismerhette meg a nagyérdemű.

Piri ezt követően, 21 éves korában került az Operaházhoz. Abban az időben komoly felhozatal volt a szoprán hangfajban. Pirivel egy időben kezdte a pályát Osváth Júlia, Szecsődy Irén, Orosz Júlia és még sokan mások. Mint mindegyikük, ő is a lírai szoprán szerepkörben kezdett. Első komolyabb szerepe Kate volt, a Pillangókisasszonyban. Kate igen összetett figura. Egyrészt ő a férjét, Pinkertont áhítatosan, minden körülmények között feltétel nélkül szerető hitves. Másrészt viszont asszony ő is, akit mélyen megrendít Cso-cso-szan sorsa, melybe a felelőtlen Pinkerton sodorta. A dilemmát mélyen tükrözi Kovács Piri őszinte felfogása. Előadásában a darab csúcsa a híres jelenet, amikor Kate Sharpless konzul kíséretében meglátogatja Pillangót. Az amerikai hadnagy híres áriában búcsúzik lelki békéjétől (Addio fiorito asile), Szuzuki és a konzul néhány szóval csatlakozik hozzá, de Kate csak néz merően, némán. Nézi az idegen tájat, nézi a férjének oly kedves emlékeket jelentő házat. Kovács Piri produkciójában ez a másoknál oly elnagyolt jelenet jelentette az előadás csúcspontját. Már ez az alakítás is pontosan meghatározta Kovács Piri helyét a dalszínháznál.

Hangján remekül érvényesültek Puccini szólamai, Kate-et, hamarosan követte az Angelica nővér Süket novíciája, s ő alakította Turandot húgát is egy ma már ritkán játszott változatban.

Remek színpadi vénája számos nehéz helyzetben megmentette. Operai körökben régóta járja az anekdota, hogy egy ízben a híres olasz tenorista, Giacomini Vauri-Lolpi kicsit kapatosan ment be a színházba, s már a földalatti megállójában rákezdett a Trubadúr strettájára (Di quella pira). Piri remek helyzetfelismerő képességgel lett úrrá a kényes helyzeten, és a férfikar szólamát énekelve kísérte be a neves vendéget a művészbejáróig, mintegy 20 másodpercig közösen tartva vele az áriát záró felső cé-t. Persze ehhez a lélekjelenléten túl a technikai biztonságra is szüksége volt, ami számára természetesnek tűnt. Idősebb operalátogatók ma is könnyes szemmel mesélik a híres-hírhedt duettet.

Piri élete ebben az időszakban összefonódott az Operaházzal. Érdekes, hogy a Városi Színházat (ma Erkel Színház) nem szerette, érzése szerint az ottani kedvezőtlen akusztikai viszonyok előnytelenek voltak számára. Így, amikor csak tehette elkerülte, illetve fellépéseit igyekezett az anyaszínháznál teljesíteni. Ennek előnye volt, hogy a hírhedt kritikus, későbbi operaigazgató Tóth Aladár is itt igyekezett őt minden este megcsodálni.

Híres volt arról, hogy szerepet vissza nem adott sosem, s nem tudunk arról, hogy előadást lemondott volna. Ráadást ezzel szemben mindig boldogan adott, nem csoda, hogy ebben az időszakban a közönség egyik első számú kedvencének számított. A második világháború utolsó időszakát, az ostromot leszámítva szinte mindvégig közönség előtt szerepelt.

Az énekes és hangszeres partnerek egyaránt rajongtak érte, hiszen nemegyszer segített nekik szakmai, emberi tanácsaival. Mesélik, hogy egy ízben Honthy Hannának Piri tanácsolta, hogy a Csárdáskirálynő Sylviájaként a Hajmási Péterben bátrabban énekelje meg azt a híres glissandót (\"...a baromééééter...\"). Honthy már a következő előadás után örömmel újságolta, hogy a változtatás után a közönség alig akarta leengedni a színpadról.

Viszonylag kevés modern műben lépett fel, de mégis számos kortárs alkotó felfigyelt Piri egyéni hangvételű, szuggesztív előadásmódjára. Bartók Béla például az Õ kedvéért énekes változatot készített az Allegro barbaróból, melyet a művésznő általában ráadásszámként adott elő - minden alkalommal tomboló sikerrel. Sajnos ma ezt a változatot csak nagyon ritkán veszik elő.

Már a pálya második felében járt, amikor 1948-ban - az Õt feltétel nélkül csodáló Otto Klemperer tanácsára - megpróbálkozott a külföldi fellépésekkel. Klemperer úgy gondolta, hogy egyedülálló tehetsége megsínylené a Magyarországon várható politikai változásokat. Az első próbálkozások tényleg akkora sikerrel jártak, hogy Piri végül Párizsban telepedett le, pályáját azt követően a párizsi Nagyoperánál folytatta.

Ott első nagy sikerét Massenet híres operájában, a Thaisban aratta. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az eredeti nyelven tolmácsolt híres Meditationt az egyik fontos helyi lemezcég a debütálását megelőzően dobta vele piacra kislemezen - a B oldalon Fauré Pavane-jában csodálhatták meg Kovács Piri (ahogy ott hívták Charlotte de Chovassy) kiemelkedő vokális képességeit. Egyébként ez az egyetlen, sikerrel felkutatott Kovács Piri-felvétel.
Meglepően könnyen tette túl magát a francia nyelv nehézségein, bár előfordulhat az is, hogy épp kicsit akcentusos kiejtése jelentette azt az egzotikus ízt, amit az igényes párizsi közönség néhány évvel később a nagy rivális Maria Callas-nál is annyira szeretett.

Hosszú évekig volt a párizsi közönség egyik első számú kedvence. Egy amerikai turnéval is megpróbálkozott, de az óceánjárón töltött két hét indokolatlanul igénybe vette szervezetét, és az előadássorozat nem hozta meg azt a sikert, amihez Piri Európában hozzászokott. New Yorkban egyébként a tőle kissé távolabb álló preklasszikus műből énekelt, A portici némából a címszereplő cavatináját, a betegség miatt némileg transzponálva.
A kudarc nem vette el kedvét: továbbra is a kezdeti lelkesedéssel és lendülettel kápráztatta el párizsi közönségét.

Szomorú, de pályája végét a modernizáció jelentette. Amikor a párizsi metró bővítésébe kezdtek, és elkezdték feltúrni a Nagyopera környékét, Kovács Piri eldöntötte, végleg visszavonul. Utolsó fellépését már el-elnyomta a markológép zaja, de a rajongók még utoljára hallhatták intakt csengő szopránját, amelyben visszatért első Puccini-darabjához, s igazi ritkasággal tette ünnepélyessé a rendkívüli alkalmat. Ezúttal Szuzuki búcsúját énekelte a Pillangókisasszony első változatának IV. felvonásából. (Sajnos a véglegessé vált verzióban a III. felvonásban véget ér a darab, így ma kevesen ismerik ezt az igazán szívbemarkoló áriát.)

Utolsó előadásán hűséges rajongói (tudva, vagy sejtve, hogy itt a pálya vége) a szokásosnál is nagyobb adományokat helyeztek el \"Az utcai éneklés királynője\", Kovács Piri nagy időket, és nagy operaházak előtti járdákat látott kalapjába.

Kovács Piri egész pályáját átlengi a klasszikus remekművek iránti elfogult és mélyen alázatos közelítésmód. Ez tette boldoggá akkor is, amikor a színházi intrika akadályozta egyetlen szerepálma, a Pillangókisasszony címszerepének eléneklésében. Végül ezt énekelte el jubileumi estjén, egy szép április 1-jei délelőtti ifjúsági előadáson: \"Lám egy szép nap végre...\".