Mázsák muzsikája

Égi és Földi dolgok összekötője a harang. Harang szól születésre, kongatnak elmúlásra, vad harangozás jelzi a veszélyt. Más harangok fenyőillattal kísérve és tavaszi bégetéssel csengenek. Rájuk ismer Mozart Varázsfuvolája finom muzsikájának és Richard Strauss vagy Respighi nagyzenekari tobzódásainak szerelmese: a vékony fémlemezek csilingelése lehet kedvesen derűs, de ugyanez a hang a legvastagabb zenekari hangzást is átragyogva szédítően tágíthatja a zenei teret. A zenekarban használatos csőharang már a templomok zengését idézi, erről tanúskodik a Kijevi nagyharang test-remegtető hang-oszlopsora (Muszorgszkij: Egy kiállítás képei), és Csajkovszkij 1812 nyitánya végének diadalittas, ünnepi hangzavara, hogy csak a legismertebbeket említsem.
Az eredeti hangszer - szó szerint hangkeltő szerszám - hangja keveseknek jelent zenei élményt. Még ha egy-egy jellegzetes harangmotívum városok jelképévé is válhat (mint a londoni Big Ben, vagy a moszkvai Blazsennij székesegyház harangjai), s romantikus lelkületű vagy játékos utánzásra hajlamos zeneszerzőket írásra is ösztönöz (Liszt: Genfi harangok, Kodály: Gingalló) nehezen képzelhető el erről a közösségi jeladóról - korszerű kifejezéssel élve információközvetítőtől -, hogy a kifejező muzsikálás eszköze lehet.

Az íróasztali elméletre rácáfol a gyakorlat. Aki a történelmi Németalföld és Brabant városait járja, különleges, csak erre a vidékre jellemző zenéléssel találkozhat. A hajdan Európának diktáló és a művészetet híresen pártfogoló, dúsgazdag kereskedővárosok (Antwerpen, Breda, Brugge, Gent, Hasselt, Leuven, Lier, Kotrijk, Mechelen, Tienen stb) utcáit járó idegen felkapja a fejét egy \"furcsán zeneies\" harangozás hallatán. A szűk utcákban nehéz a hangforrás nyomára jutni, a templom tornya a háztetők mögé bújik, s a harangozás hol erősödve, hol elhalkulva, mintha minden irányból szólna. A valamikor posztó- és vászonkereskedelemmel foglalkozó városok mai napig is piacként működő főterein azonban jól megül a hang. A turistaszezonban megpezsdült életű piactér valamelyik teraszán helyet találva az 500 fajta belga sör egyikét kortyolgató turista jó hangulatban múlatja az időt: az egymáshoz szorítkozó, s építésük 1400, 1500 vagy 1600-zal kezdődő dátumát büszkén viselő keskeny homlokzatú házak, a napfényben megcsillanó aranyozott díszítések, a magyar szem számára csak művészettörténeti albumokból ismert, háborítatlan (sz)épségű templomok és katedrálisok, s a fémek mindenekfelett uralkodó hangja századokkal röpít vissza.
A pallérozott fül azt is megállapítja, hogy Flandria harangjain több szólamban is lehet játszani, hangterjedelme 4-, 4 és fél oktávnyi, s az ünnepélyes hangulatú, méltóságteljes zenék mellett kifejezetten táncos és fürge darabok eljátszására is alkalmas. Érdeklődésemre a Városháza információs irodájában kilónyi anyagot kapok Flandria nevezetességeiről és a harangjáték történetéről. Még Belgium legjobbnak mondott harangjáték-művészének adataival is megkínálnak.

Jo Haazen, a Mecheleni Királyi Harangjáték Iskola igazgatója, a város főállású (!) harangozója készséggel mutatja be hangszerét:
\"A Beiaard (ejtsd: bejárt) Németalföld tipikus hangszere, olyan, mint az oroszoknál a balalajka, a japánoknál a koto. Eredetileg nálunk is csak néhány harangot használtak, és kalapáccsal játszottak rajtuk. A 16. század elején kialakult klaviatúra polifonikus és megnövekedett hangterjedelmű hangszerré tette a Beiaard-ot. A harangjáték többszólamúságát persze nem lehet a többi polifonikus játékra alkalmas billentyűs hangszeréhez hasonlítani. Éppen megszólaltatásának sajátos technikája az, ami a szólamok számát korlátozza. A több száz és több ezer kilós fémtestek szintén jelentős tömegű nyelvének kilendítéséhez szükséges erőt ugyanis nem lehet az ujjak játékával kifejteni - a klaviatúra fa-csapjait lazán ökölbe szorított kézzel kell ütni. Ezt a billentyűs hangszert tehát ütik. A dinamika természetesen a billentyűre mért ütés erejétől függ. Némi ügyeskedés árán két hang is megszólaltatható egy kézzel. A pedál lehetőségét is figyelembe véve 4-6 harangnyelvet lehet egy időben mozgásba hozni. A sok hanggal azonban csínján kell bánni, mert már 2-3 egyszerre megszólaló harang is dús hangzást eredményez.\"

Álmélkodásomat látva, Jo Haazen helyet foglal az iskola egyik gyakorló hangszere előtt. Néhány pillanatnyi elmélkedő csend után egy hihetetlenül virtuóz, egyenletesen gyors mozgású darab játékába kezd. A szőkés-vörös, á la rennaissance bodorított hajú Mester - mintha Dürer képeiről lépett volna elő -, vakítóan fehér, bő flamand ingében egy szövőszéket bűvölő, kecsesen ide-oda hajlongó angyalhoz hasonlít. A Jo Haazen szőtte hangok erőteljesek, játéka mégis a zeneiség nüánszaival teli. A \"szemléltetés\" után ismét néhány másodperces hallgatás következik, csak ezután fordul felém.
\"Ez Matthias Van den Gheyn egyik prelúdiuma, melynek érdekessége, hogy már 1745-ben, a Leuvenben megtartott első harangjáték-verseny egyikén kötelező anyagként szerepelt. A harangjáték hangversenyek hagyománya azonban jóval későbbi eredetű. Ebben Mechelen város volt a kezdeményező. Itt az 1890-es évektől rendeznek szabadtéri koncerteket. Az újítás Jef Denyn, Mechelen 25. harangjátékosának az érdeme. Egyébként az ő találmánya a hangszer gyors hangismétléseit megengedő mechanikája. Amint látja, a gyakorló hangszer nem kapcsolódik valódi harangokhoz, hanem fémlapokat üt meg. Hangja jóval kisebb és magasabb, mint a tornyokba szerelt társaié. Az eredeti viszonyok szimulálása érdekében minden csaphoz (billentyűhöz) akkora tömegű ellensúly tartozik, mint amekkora tömeget az adott hangmagasságú harang nyelve képvisel. A mélyhangú harangok súlyosabbak a magas hangúaknál, megszólaltatásuk eltérő erő kifejtését igényli, ebből adódik a játékos táncoló mozgása.\"

Amikor a főtéren álló katedrális felé tartunk, lépten-nyomon üdvözlik a büszke tartású Mestert.
\"A harangjáték nemcsak a hagyományápolás miatt fontos, a nemzeti összetartozás erősítésének is eszköze\" - mondja Jo Haazen. \"A művész olyan, mint egy fehér mágus, képes arra, hogy az embereket fölemelje és a jó felé terelje, hogy ezáltal arany-szívhez és nemes gondolatokhoz jutassa őket. A harangjátékos a magas szférákkal van kapcsolatban, összekötő Fent és Lent között, közbenjáró Isten és Ember között. A harangozót koncertezés közben távolságok választják el a közönségtől, s ha az utcán megállítják, az azt jelenti, hogy a hír eljutott hozzájuk.\"
A 97 méter magas St Rombouts katedrális (1475) tornyának csigalépcsőin percekig tartó kótyagosítóan tekergő lépkedés után megpillanthatom a torony büszkeségét, a két teljes harangjátékot, melyek 80 tonnával növelik az épület terheit. A régebbi hangszeren adta Jef Denyn az első Beiaard-hangversenyt (1892), a másikat 1970-ben készítette a város. A 8000 kilós, St Salvator névre keresztelt harang alá bújva kétszemélyes bronzsátrat érzek a fejem felett. A belső peremén jól látszanak a hangolás során kimart anyag barázdái. A klaviatúrát a harangokkal összekötő huzal-erdő a nehézkesség benyomását kelti, de hozzáértő érintésre (vagy inkább kalapálásra) kezes báránnyá szelídülnek a tonnák. Erről a nyaranta hagyományosan hétfő este tartott hangversenyek egyikén is meggyőződhettem.

A koncert idejére elterelik a városközpont forgalmát. A közönség a torony lábától százméternyire, a zeneiskola udvarán foglal helyet. Belépődíjat nem kérnek. A harangszónak nem lehet gátat szabni, így a közeli éttermek teraszán ülők is jól szórakoznak. A város kasszájából fizetett \"zeneszolgáltatás\" sok ízlést kielégít, mert a Beiaard irodalma viszonylag széles és meglepően változatos: a fúgák, fantáziák, szonáták, variációk, kortárs darabok és népszerű zenék átiratai között mindenki talál kedvére valót. A belga vasúttársaság még utazási kedvezményt is biztosít az eseményre érkezőknek. Az \"Ének az esőben\" és az \"Egy férfi és egy nő\" típusú filmzenék elharangozásától ugyan előre borzongok, de Jo Haazen előadásában még a Broadway hangulata és a francia chanson sem idegen a hangszertől. A Mester igazi világa azonban a klasszikus zene: játéka színes, dinamikája árnyalatokban bővelkedő, a könnyedség érzetét keltő technikája lélegzetállító. A mázsák muzsikája és a lemenő júniusi nap fényével megvilágított, finoman csipkézett késő-gótikus katedrális harmonikus együttese az anyag feletti diadalt hirdeti. A koncert végeztével a többperces gyaloglás után a torony lábának kiskapuján kilépő Jo Haazent ovációval fogadja a közönség.

A kritikusai által a Beiaard Paganinijének nevezett Haazen csak képzett muzsikusokat fogad el tanítványául, az oktatás 3-6 évig tart. Az utóbbi 50 évben a világ számos helyén épült flamand tradíciók szerinti harangtorony. Nem véletlen, hogy a képzésre beiratkozók fele mindig külföldi. Európából, Amerikából, Kanadából, Kínából és Új-Zélandról érkeznek a tanulni vágyók. Úgy tűnik, Belgium két hangszert adott a világnak: a szaxofont és a harangjátékot. A 80 éve működő Jef Denyn Királyi Harangjáték Iskolának még nem volt magyar növendéke.