Kalauz a zenei szakirodalomhoz

Bevezetés

Zeneakadémiai diákkoromban, tanárnak készülve nyilvánvalónak tűnt, hogy bármely, engem érdeklő témáról mindent megtalálok abban az egy-két zenei lexikonban, amely közkézen forgott, és amelyek többnyire minden értelmiségi háztartásában amúgy is megtalálhatók voltak. Attól tartok, nem csupán személyes tájékozatlanságom, esetleg lustaságom miatt nem találkoztam a zenei szaktájékoztatás rendkívül gazdag \"fegyvertárával\", azokkal az információforrásokkal, melyekre csak jóval később, kezdő könyvtárosként csodálkoztam rá. Tapasztalataim ugyanis azt mutatták és mutatják ma is, hogy - természetesen egy-két tanszéket és kart kivéve - más egyetemeken sem fordítanak megfelelő súlyt a képzésnek arra a területére, amely pedig jelentősen megkönnyíthetné a diákok önálló felkészülését, és megalapozhatná későbbi szakmai fejlődésüket.

Nem ártana a felsőfokú oktatásban is hasznosítani azt a közhelyszerű igazságot, hogy nem feltétlenül az a jó szakember, aki tudománya ismerethalmazából fejből és örökké \"mindent tud\", hanem az, aki mindig tudja, hol találja meg az éppen szükséges, hiányzó adatot. Közhelyszerű anekdoták gyakori szereplője az öregedő és szórakozott professzor, mégis észre kell vennünk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy egy idős tudósnak memóriája gyöngültével szakmai teljesítménye is csökken. Éppen ők azok, akik a hosszú pályafutásuk során megszerzett varázsos képességgel gondolkodás nélkül tudják, hol kell keresni valamit, és feltűnően gyakran fordul elő velük az a látszólag véletlen szerencse, hogy a könyv éppen ott nyílik ki, ahol kell.

Ezen a helyen nem szeretném feleslegesen és bőbeszédűen taglalni, hogy a tudományok, a technika, a technológia fejlődéséből következő, robbanásszerűen növekvő információigény milyen terhet ró a jelen és a jövő szakembereire. Egyre kevésbé van idő arra, hogy bárki, aki komolyan szeretné képezni magát, megengedhetné azt a luxust, hogy türelmesen kivárja, míg a kellő rutin mintegy önmagától kialakul. Elkerülhetetlennek látszik, hogy azt az informatikai felkészültséget és tájékozódó képességet, amit egyelőre csak a könyvtáros-képzésben, a szakreferensek felkészítésében igyekeznek megvalósítani, megpróbáljuk a megfelelő szűréssel, a megfelelő formában közkinccsé tenni.

Minden diákot, tanárt, kutatót, azaz minden szakembert, de az érdeklődő amatőrt is meg kell tanítanunk arra, hogy át tudja tekinteni a vonatkozó szakterület eddig felépült tudáshalmazát. Ez természetesen továbbra sem teszi feleslegessé a jó könyvtáros segítségét, de legalább ne okozzon meglepetést - úgy, mint annak idején nekem - egy-egy diszciplína hihetetlenül gazdag irodalma, a bibliográfiák, annotált indexek, a kalauzok és más források sokasága.

A zenetudomány irodalma valóban lenyűgöző, mégpedig olyannyira, hogy már az is komoly felkészültséget igényel, hogy az ember ki tudja választani azt a néhány forrást, amelyet egy konkrét információ érdekében érdemes végiglapoznia. Ennek a tájékozódóképességnek a megszerzése nem egyszerű feladat. Nem célravezető tehát egyszerűen szembesíteni az önálló munkára törekvő felhasználót a szakkönyvtárak kínálta teljes választékkal. Előfordulhat, hogy az áttekinthetetlenség miatt a szokásokhoz ragaszkodó felhasználó a legpontosabbnak és legteljesebbnek ítélt húszkötetes Grove-lexikonban kezd kutatni olyan információ után, amit sokkal biztosabban és részletesebben kifejtve megtalálhat valamely speciális kiadványban.

A kérdés csak az, hogyan találjuk meg azt az adekvát információforrást, ami adott esetben lehet, hogy mindössze egy néhány oldalas brosúra. Mint látni fogjuk, egy szakrendi katalógus sem feltétlenül elegendő a boldoguláshoz. Ha pedig mégis valamely szakrendbe próbáljuk besorolni kézikönyvtárunk anyagát, gondolnunk kell arra is, hogy éppen a zenetudomány sok mellékágának és naponta megjelenő új híreinek \"köszönhetően\" az ETO erre a célra nem alkalmas, de a határterületek száma, a társművészetek és társtudományok szerteágazó szövevénye miatt az úgynevezett Flexibilis Zenei Osztályozás sem jelent maradéktalan megoldást. A bevezetőben említett rutinos professzor természetesen így is nagyon jól boldogul, de a tapasztalatlan diáknak (akinek a pályakezdéshez a tudáson kívül még sok önbizalomra is szüksége van) kényelmetlen és kellemetlen lehet állandóan az egyébként rendkívül áldozatkész és szívesen segítő tájékoztató könyvtáros segítségét kérnie. Hogy egy konkrét példán is bemutassam a problémát, olyan esetet írok le, melynek én magam voltam tájékozatlan alanya.

Egy példa a hibás keresésre

Még a nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem ismertetéseket és beszámolókat írni az újonnan megjelent hanglemezekről, igyekeznem kellett alaposan fölmérni a lemez minden erényét-hibáját, és természetesen minden olyan érdekességet, ami az olvasó érdeklődésére számot tarthat.

Egy orgonaműveket tartalmazó felvétel borítóján találkoztam azzal a megjegyzéssel, hogy a művész \"Silbermann\" hangolású orgonán játszott. Annyit természetesen tudtam, hogy a napjainkban elterjedt, úgynevezett egyenletesen lebegő temperálást nem tartják alkalmasnak régi művek előadására, mert a korabeli szerző darabja megírásakor a másfajta kompromisszumot jelentő, egy-egy hangnemre kihegyezett akusztikusan tiszta hangolást tartotta szeme (akarom mondani füle) előtt. Azt is tudtam, hogy a Silbermann család sarjai Johann Sebastian Bach korának legnevesebb orgonaépítői voltak, sőt, több híres Silbermann-orgona hangját a helyszínen is volt alkalmam hallani. Ezekből már joggal gondolhattam, hogy a Silbermann készítette hangszerek hangolását alkalmazták a hanglemezre felvett orgonán is, de ennek a hangolásnak a mibenlétéről semmit nem találtam a hazai kiadású Brockhaus-Riemann lexikonban, sem a már említett hatalmas Grove-ban. Hiába néztem egyformán a Silbermann, az orgona, vagy a hangolás címszavakat.

A hiábavaló keresés ebben az esetben nem jelenti azt, hogy az említett lexikonok lennének hiányosak és felületesek, hanem csak azt, hogy ezúttal éppen egy, a szokásosnál apróbb részletről kívántam a szokásosnál többet tudni. Egy hatékonyabb keresési stratégiával, a zenetudományi szakirodalom jobb ismeretében mindez sokkal egyszerűbb, és főleg sikeresebb lehetett volna. Mint azt majd a megfelelő fejezetben láthatjuk, a szakcsoportok közül a \"Zeneelmélet, elemzés és zeneszerzés\" témájával foglalkozó szakkönyvek közül a \"Hangolás, hangsorok, dallamok\" rovatot kiválasztva rábukkanhattam volna Jorgensen mintegy nyolcszáz oldalas művére. Ami pedig ebben a könyvben nincs benne a hangolás bármely kérdéséről, az a kérdés egyszerűen nem létezik! Gottfried Silbermann hangolási gyakorlatát például a 102. fejezet megfelelő alapossággal ismerteti.

A szakirodalmi kalauzok jelentősége

Az előbb ismertetett, egyáltalán nem ritka esetekre gondolva jó volna egy olyan tájékoztatót használni, amely a zenetudománnyal kapcsolatos szakirodalomban olyan módon nyújtana eligazítást, hogy mondjuk az általánostól a különlegesig haladva, egyre finomabb részletezéssel ismertetné az egyes szakterületekre érvényes információforrásokat. Pillanatnyilag nem tudok olyan általános érvényességű és átfogó hatályú kalauz létezéséről, amely a leggyakrabban elhangzó referensz-kérdések, a zenetudományi kutatások aktuális irányvonala, és mondjuk egy adott könyvtár felszereltsége figyelembe vételével nyújtana fogódzót.

Kezdő könyvtárosként nekem is jól jött volna egy ilyen munka, hogy segítségével a lehető leghamarabb át tudjam tekinteni a zenetudományi szakirodalom első pillanatra rémisztő gazdagságát, vagy a sokfelé ágazó szakterületek lehetséges felosztásának bonyolultságát. Akad ugyan néhány igazán remek kiadvány, amit joggal tekinthetünk ilyen szakirodalmi kalauznak, de gyűjtőkörük földrajzi vagy időbeli behatároltsága miatt ezeket is csak óvatos körültekintéssel használhatjuk. Bár nagyon sok segítséget kaptam idősebb és rutinosabb könyvtárosoktól, rá kellett jönnöm, hogy magamnak kell ezt a dzsungelt felderítenem. Ezt a felderítést egyre nagyobb örömmel végeztem, tevékenységem inkább volt rácsodálkozás és felfedezés, mint munka. Ez az öröm volt az elsődleges oka annak, hogy - az egy óra anyagával a diák előtt járó tanár módjára - rögtön úgy próbáljam csoportosítani és lejegyezni tapasztalataimat, hogy azt minden önálló munkára hajlamos diák és zenetanár, illetve bármely szakkönyvtár- látogató haszonnal forgathassa.

Nem állíthatom, hogy az általam így összeállított kalauz minden igényt kielégítő, tudományos munka lesz. Vannak fejezetek, melyeken még nyilvánvalóan sokat kell dolgozni. Elsősorban ilyen a korszerű forrásokra, az on-line adatbázisokra, és a CD-ROM-ra vonatkozó ismeretek összegyűjtése, és ilyen a hazai zenei életre vonatkozó faktografikus adatok jegyzéke is. Ezekről a problémákról a megfelelő fejezetben még bővebben fogok szólni, most csak annyit mentségül, hogy éppen ezekben az esetekben az adatgyűjtést természetesen soha nem szabad abbahagyni, ezért ezeket a fejezeteket állandóan frissíteni kell, tudván, hogy \"készen\" sohasem lesznek. Ez az oka annak, hogy most még nem kívánok - és nem is tudok - kész szakirodalmi kalauzt bemutatni, inkább helyzetképet szeretnék adni arról, hol tartok, milyen problémákkal kell szembenéznem, milyen módszereket próbálok alkalmazni ezek elhárítására.

Mi a kalauz

Rögtön az elején tisztáznom kell, hogy egy referensz-könyvtárban önmagában a mégoly pontos szakrendi katalógus sem elegendő a tájékozódáshoz. Egy kézikönyv tartalmi feltárása a szokásos eszközökkel sohasem tökéletes. A szorosan vett tárgyon kívül nem árt tudni azt sem, hogy egy adott lexikonnak, bibliográfiának, vagy más szakkönyvnek melyek a jellemző hibái, hiányosságai, és miben rejlik erőssége (ha van). A kézikönyvtárat ugyanis csak akkor tudom hatékonyan használni, ha a kutatandó téma, illetve egy konkrét kérdés ismeretében olyan keresési stratégiát alkalmazhatok, amely során a tapasztaltak szerint például felváltva használok angol és német kiadású lexikonokat, illetve akár ugyanannak a munkának különböző kiadásait. (N.B. Az új Grove terjedelemben pontosan kétszerese a réginek, mégis adódnak szócikkek, amelyek csak a régiben szerepelnek.)

A szakirodalmi kalauznak van még egy olyan tulajdonsága, ami bizonyos esetekben nyilvánvaló előnyt nyújt a szakrendi katalógusokhoz képest: a dokumentumokat nem egyenként minősíti és írja le, hanem együtt tárgyalhatja azok valamilyen logika alapján összefüggő csoportját, illetve csoportjait. Így a valamilyen szűkebb témával foglalkozó kutató számára nem csak a legszorosabban kapcsolódó dokumentumokat mutatja meg, hanem esetleg a fölé-, illetve mellérendeltekkel együtt az egész téma hierarchikus környezetét is.

A kalauz tehát nem szakrendi katalógus, de nem is bibliográfia - legalábbis a szó klasszikus értelmében nem az. Bizonyos fejezeteiben hasznos lehet a folyó szöveg, tartalmazhat faktografikus információt, egyes fejezetei pedig a feladat függvényében felváltva primer, másodfokú, vagy \"többedfokú\" bibliográfiák, kumulációk, listák és tartalmi kivonatok. Alapvető formai követelmény tulajdonképpen nincs is, használhatóságát csak az dönti el, hogy mennyire könnyíti meg a kutató munkáját az adott időben és helyen. A kalauz használhatóságának ugyanis időbeli és térbeli korlátja van. Ezért nem lehet változtatás és kiegészítés nélkül alkalmazni azokat a már említett (és egyébként remek) kiadványokat, amelyekből egynéhányat be fogok mutatni a maga helyén. A felhasználók többsége ugyanis faktografikus információt keres. Az egyszerű olvasó részére egy nehezen hozzáférhető ősnyomtatvány még akkor sem fontos forrás, ha egyébként az érintett témakör legkiválóbb leírását találhatná meg bennük. Egyedül a tudományos kutatást végző zenetörténészek nem mondhatnak le könnyen ezekről, hiszen számukra alapvető követelmény az \"első kézből\" való tájékozódás. Ebből az következik, hogy ha egy elavult kalauzban egy témakörön belül csak régi kiadású, és beszerezhetetlen művek jegyzékét találhatjuk, akkor nem jutottunk közelebb célunkhoz.

A kalauzok második immanens korlátja a válogatás kikerülhetetlenségéből fakad. Mint korábban már említettem, a zenetudomány szakirodalma rendkívül gazdag, mégpedig olyannyira, hogy teljességre törekvő bibliográfiák - legalábbis manapság - nem készülnek, nem is készülhetnek, de a hétköznapi használatban a másodfokú és harmadfokú bibliográfiákkal is csak óvatosan lehet bánni. Ha egy keresés eredményéül rendezhetetlenül és kiértékelhetetlenül sok találatot kapunk, végeredményben ugyanúgy járunk, mintha egyetlen találatunk sem lett volna.

Ezekből a felismerésékből csak azt a tanulságot szűrhetjük le magunknak, hogy lehetőség szerint az adott helyre hitelesített, és frissen tartott kalauzt kell használnunk. Csak így biztosítható, hogy egy referensz-kérdés kapcsán csak a könnyen és gyorsan hozzáférhető dokumentumokat kelljen elővennünk.

Az információforrások rendszerezésének problémái

A zenetudományi kutatásoknak természetesen sajátos problémái és egyedi módszerei vannak. Az egyes dokumentumokat és az információforrások különböző típusait ezen sajátosságok alapján kell válogatnunk. Az eddig megszerzett ismeretek áttekintése, az új eredmények összevetése és beillesztése az adott szakterület rendszerébe (természetesen a zenetudomány részterületeinek ismeretében) az azoknak megfelelő módszerekkel történik. Az egyes részterületek speciális terminológiája, metodikája, további mellékágai mind egyedi megközelítést igényelnek. Magától értetődőnek tűnt tehát, hogy egy kalauzban a zenetudomány szakterületei alapján csoportosítva kell a további forrásdokumentumokat bemutatnom. Nézzük, melyek is ezek a szakterületek.

A zenetudomány diszciplinái

A zenetudomány szerteágazó tevékenységeit Hans-Heinz Dräger foglalta össze 1955-ben. Azóta is ezt szokás alapul venni. Az alábbi felosztást rendszerint megtalálhatjuk a zenetudomány címszó alatt a különböző zenei lexikonokban. Az eredeti hozzáférhetetlen lévén számomra, én is a Brockhaus-Riemann lexikont használtam.

• l. zenetörténet
• 1.a. notációismeret (hangjegyírás)
• 1.b. a zeneelmélet története
• 1.c. zenei irodalom filológiája
• 1.d. hangszerismeret
• 1.e. ikonográfia
• 1.f. előadói gyakorlat
• 2. szisztematikus zenetudomány
• 2.a. zenei akusztika
• 2.a.α. hangrendszer
• 2.a.β. a hangszeres és énekes hangzások fizikája
• 2.a.γ. teremakusztika
• 2.a.δ. hangfelvétel és -visszaadás
• 2.a.ε. hangrögzítés és -mérés
• 2.b. a zene megszólaltatásának és érzékelésének fiziológiája
• 2.b.α. az énekhang fiziológiája
• 2.b.β. a hangszerjáték fiziológiája
• 2.b.γ. az emberi hallás fiziológiája
• 2.c. halláspszichológia
• 2.d. zenepszichológia
• 2.e. zeneesztétika
• 2.f. zenefilozófia
• 3. zenei néprajz
• 4. zeneszociológia
• 5. alkalmazott zenetudomány
• 5.a. zenepedagógia
• 5.b. zenekritika
• 5.c. zenei technológia (hangszerépítés)

Elég volt átolvasnom a fenti listát, és rá kellett jöjjek, hogy ezt a csoportosítást nem nagyon tudom használni. A zenetudományi kutatásokat \"szisztematikus\" és \"történeti\" csoportokra bontani meglehetősen problematikus. Például a szisztematikus zenetudomány körébe utalt számos fizikai, ill. fiziológiai diszciplínának a történeti vonatkozásai legalább olyan jelentőségűek a mai kutatók számára, mint az aktuális információk. Hiányoznak ebből a felsorolásból olyan ágazatok is, melyek csak az utóbbi évtizedekben kerülhettek a zenetudósok látókörébe.

Az én legkomolyabb kételyeim mégsem ezek voltak. Ez a felosztás azért használhatatlan számomra, mert egy, a hangolási rendszerekkel, vagy mondjuk a zongorajáték metodikájával foglalkozó szakkönyvet ebbe a szerkezetbe is be tudok ugyan sorolni, de a témám szempontjából kiemelkedően fontos szótárakat, bibliográfiákat és általános enciklopédiákat nem igazán. A dokumentumtípusok szerinti csoportosítás sem alkalmas, ezért teljesen mellőzni sem lehet a fenti rendszert.

Olyan kombinált rendszert kellett tehát találnom, amely kifejezetten az irodalmi kutatás speciális szempontjait veszi figyelembe, és ugyanakkor az egyes tételek sorrendje is úgy épül fel, hogy a felhasználót a leglogikusabb módszer szerint vezesse el a keresett információhoz. Egy ilyen rendszernek természetesen tartalmaznia kell a zenetudomány részterületeinek megfelelő csoportokat, de ezen belül is további finomításokra van szükség. Az is indokoltnak látszik, hogy az egyes fejezeteken belül az átfogó, a szélesebb áttekintést lehetővé tevő forrástípusokkal - elsősorban bibliográfiákkal, illetve lexikon jellegű művekkel - kell kezdeni, és a faktografikus adattárakig, a részletekig kell haladni.

Végül nem kellett teljesen nulláról elindulva saját módszert kitalálnom, de csodálkoztam volna, ha éppen ezen a problémán nem töprengtek volna el már mások is. Több kiadványt is vehettem mintának, elsősorban azokat a kalauzokat, amelyekre már hivatkoztam, és amelyek bemutatására külön fejezetet fogok szentelni, de e kiadványok tagolását nem találtam könnyen alkalmazhatónak, mert a csoportosítások (saját céljaiknak megfelelően) meglehetősen általánosak és nem eléggé finom felbontásúak, ugyanakkor bizonyos dokumentumtípusok, vagy szakterületek vonatkozásában túlontúl részletezőek is lehetnek. Több rációt találtam a RILM rendszerében. A RILM abstracts of music literature elsősorban zenei folyóiratok, időszaki kiadványok indexelt bibliográfiáját és tartalmi kivonatait közli szakterületek szerinti bontásban, de külön fejezet foglalkozik a referensz-irodalommal is.

Minden változtatás nélkül ezt a rendszert sem tudtam használni. Indokoltnak láttam a kutatási forrásokra, a referensz-irodalomra vonatkozó részeket alaposan kibővíteni és átszerkeszteni. A zenetudomány diszciplínáinak megfelelő felosztást azonban nagyrészt megtarthattam, hiszen - éppen a kurrens irodalom szemléjének kényszerítő hatása miatt - ez a felosztás sokkal aktuálisabb és gyakorlatiasabb, mint Dräger elméleti csoportosítása.

Ezek szerint a szaktájékoztatás eszközeit az alábbi felosztásban célszerű elrendezni, ismertetni és használni. Az egyes címkékhez itt nem fűzök magyarázatot. Ha szükségesnek tűnik, majd az egyes dokumentumok ismertetésén kívül, magához a csoporthoz is fűzök megjegyzést.

• 1. Referensz-irodalom
• 1.a. Kalauzok
• 1.b. Szótárak
• 1.c. Lexikonok és enciklopédiák
• 1.d. Bibliográfiák
• 1.e. Diszkográfiák
• 1.f. Kotta jegyzékek
• 1.g. Ikonográfiák
• 1.h. Kronológiák, almanachok
• 1.i. Biográfiák
• 1.j. Műjegyzékek
• 1.k. Folyóiratok
• 2. Zenetörténet
• 2.a. Általában
• 2.b. Antik kor (kb. 500-ig)
• 2.c. Középkor (kb. 1400-ig)
• 2.d. Reneszánsz (kb. 1600-ig)
• 2.e. Barokk (kb. 1750-ig)
• 2.f. Preklasszikus és klasszikus stílus (kb. 1825-ig)
• 2.g. Romantika (kb. 1910-ig)
• 2.h. 20. századi zenetörténet
• 3. A zenei élet (hangversenyek, intézmények)
• 3.a. Általában
• 3.b. Egyes nemzetek zenei élete
• 4. Népzene
• 4.a. Általában
• 4.b. Magyar népzene
• 4.c. Afrika
• 4.d. Ázsia
• 4.e. Délamerika (Karib tenger)
• 4.f. Európa
• 4.g. Északamerika
• 4.h. Óceánia, Ausztrália, Új Zéland
• 4.i. Jazz, pop, rock
• 5. Hangforrások - hangszerek
• 5.a. Általában
• 5.b. Énekhang és kórus
• 5.c. Billentyűs hangszerek
• 5.d. Húros hangszerek
• 5.e. Fúvós hangszerek
• 5.f. Ütőhangszerek
• 5.g. Mechanikus szerkezetek
• 5.h. Elektrofon hangszerek
• 6. Előadási gyakorlat - interpretáció
• 6.a. Általában
• 6.b. 1600-ig
• 6.c. 1600-1825
• 6.d. 1800-1900
• 6.e. 20. század
• 7. Notáció - paleográfia
• 8. Zeneelmélet, elemzés és zeneszerzés
• 8.a. Általában
• 8.b. Ritmus, metrum, tempó
• 8.c. Hangolás, hangsorok, dallamok
• 8.d. Harmónia és ellenpont
• 8.e. Formatan és műfajok
• 8.f. Hangszerelés, hangszínek
• 8.g. Stílus és szerkezet elemzés
• 8.h. A zeneszerzés technikája
• 9. Pedagógia
• 9.a. Általában
• 9.b. Alsófokú és középfokú oktatás
• 9.c. Főiskolai- egyetemi oktatás
• 9.d. Hivatásos muzsikusok képzése
• 9.e. Műkedvelők oktatása
• 10. Zene és más társművészetek
• 10.a. Általában
• 10.b. Tánc
• 10.c. Színművészet
• 10.d. Költészet és egyéb irodalom
• 10.e. Képzőművészet
• 11. Zene és más kapcsolódó tudományok
• 11.a. Általában
• 11.b. Filozófia, esztétika, kritika
• 11.c. Pszichológia, halláspszichológia
• 11.d. Antropológia, hallásfiziológia, gyógyászat
• 11.e. Archeológia
• 11.f. Felvételkészítés, számítástechnika
• 11.g. Fizika, matematika, akusztika, építészet
• 11.h. Szociológia
• 11.i. Nyelvészet és szemiotika
• 12. Nyomtatás, kottagrafika, zeneműkiadás
• 13. Liturgikus és rituális zene
• 13.a. Általában
• 13.b. Bizánci és más keleti
• 13.c. Buddhista
• 13.d. Iszlám
• 13.e. Keresztény
• 13.f. Zsidó
• 13.g. Egyéb

---

A január végére várható következő részben megpróbálok egy kalauzszerűséget összeállítani. Ennek a kalauznak nem lesz olyan finom a felbontása, mint a fent leírt listáé, de mindenképpen igyekszem reprezentálni egy jól felszerelt zenetudományi kézikönyvtár állományát.