A reneszánsz furulya reneszánsza

I. rész

Nem utal semmi nyom arra, hogy a reneszánsz korban lett volna Magyarországon fafúvós hangszerkészítés, és mindezidáig korunkban sem készültek olyan furulyák, amelyek megfelelők lennének koncerten való megszólaltatásra. Így zenei interpretációtörténeti pillanatra került sor a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének olvasótermében 2010. június 15-én.

Minden valószínűség szerint a Pásztor Endre által készített reneszánsz furulyák az első hazánkban készült koncertképes hangszerek, és ez volt az első hangverseny, amelyen önállóan szerepeltek. Szép számú közönség gyűlt össze a fent említett helyszínen és időpontban, hogy Bali János, Bánfi Balázs, Trautsch Éva és Trautsch Ildikó előadásában meghallgassa Isaac, Josquin, Willaert és többiek darabjait. Közben Bali János előadását hallgathattuk a reneszánsz furulyákról és furulyázásról általában, valamint arról, hogy mi a jelentősége annak, hogy ők ott és akkor azokon a hangszereken játszanak.

Annak ellenére ugyanis, hogy jó négy évtizede hallgathatunk reneszánsz zenét ún. korabeli hangszereken nálunk is, tudható volt, hogy ezek az instrumentumok sok esetben csak külsejükben emlékeztetnek öt-hatszáz évvel ezelőtti elődeikre. Ez a megállapítás leginkább a fafúvósokra vonatkozik, ami természetesen semmivel sem csökkenti például Czidra László és társai művészi teljesítményének értékét. De ha egyáltalán valamiért érdekel minket a múlt, akkor feltárását érdemes minél alaposabban végezni és a rekonstruálásra irányuló kísérletek is legyenek minél pontosabbak.

Persze vannak ennek anyagi vonzatai is, talán ez volt a legkomolyabb indoka annak, hogy nem volt olyan reneszánsz furulyacsalád magyar zenészek tulajdonában, amellyel autentikusnak mondható módon lett volna megszólaltatható, mondjuk egy négyszólamú Josquin chanson. A reneszánsz hangszerek mellőzése mostantól jóval kisebb mértékben indokolható anyagiakkal, hiszen Pásztor Endre hangszerkészítő jóvoltából versenyképes áron (egy nyugati készítő árainak töredékért) juthatunk furulyaegyüttes birtokába. Hogy a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzött hangszereknek kópiái igazán használhatók, nos, arról győződhettünk meg a fent említett hangversenyen.

Pásztor Endrét, aki vonós-pengetős szakon végzett, de kobzák mellett népi furulyákat is készített, a Budapesttől nem messze lévő, szadai műhelyében kerestük fel, ahol megmunkálásra váró száradó fahasábok, egy-két nélkülözhetetlen gép (fúró, eszterga), valamint készülőfélben levő hangszerek határozzák meg a környezetet. Az akkortájt egész tisztességes időjárással tüntető júniusi nyárban mégis inkább a madárcsicsergéssel (lásd, az angol recorder szó eredete) telt kertben beszélgetünk.

Pásztor Endre

"Már a népi furulyákra is igaz, hogy bár szerkezetük igen egyszerű, nehéz a méretek, azaz a számok nyelvén kifejezni, mitől lesznek igazán azok, amik. Fog az ember egy fahasábot, fúr bele hosszában egy lyukat, formára esztergálja, még a síprész a kifaragása is viszonylag könnyen megy, jön még a hat-nyolc játszó lyuk kifúrása, de az igazi nehézség végül a síp pontos beállítása. Eddigi tapasztalataim szerint ez a reneszánsz furulyáknál sincs másképp, bár a furat kialakítása lényegesen bonyolultabb népi társaikénál " – vezet be a furulyakészítés alapfokú rejtelmeibe az ifjú mester. (Megjegyzendő, a legjobb művészek által is minden idők legjobb furulyakészítőjének tartott, pár évvel ezelőtt elhunyt Frederick Morgan miután megtervezte és elkészítette a prototípusokat, csak az ún. voicinggal foglalkozott, vagyis a hangképzésre alapvető befolyással bíró síprész készrefaragásával, -csiszolásával. A többi munkát segédei, akik ma neves mesterek, végezték.)

A népi furulyák készítéséhez a gyakorlatot Pásztor Endre erdélyi készítők által jegyzett, harminc-negyven éves hangszerek tanulmányozásával, másolásával szerezte meg. Nem a zene felől közelített, maga a hangszer kezdte érdekelni, kihívás volt ilyet készítni, hiszen nem nagyon foglalkozott ezzel más senki. Kíváncsi volt rá, miért olyan ritka egy jó furulya. "Tanultam ugyan egy-két évig furulyázni zeneiskolában, de a legtöbb visszajelzést gyakorló zenészektől kaptam, akik a saját nyelvükön próbálták megfogalmazni, mi a rossz, mi a jó a hangszereimben, ennek alapján próbáltam javítani rajtuk" – hallgatjuk tovább a visszaemlékezést.

Hogy miért és hogyan alakult úgy, hogy a népiek mellet nem a barokk és nem a középkori hangszerek keltették fel Pásztor Endre érdeklődést, azt maga sem tudja, egyszerűen megtetszettek neki a reneszánsz furulyák és kész. Utánanézett, hol, kik csinálnak ilyeneket, és kiderült, hát persze, csak tőlünk nyugtra vannak olyanok, akik ezzel foglalkoznak. Például Adrian Brown, aki a bécsi Kunsthistorisches Museum hangszereit néhány évvel ezelőtt pontosan megmérte és az adatokat könyvében hozzáférhetővé tette.

A szadai mester alapvetően a HIER S• jelzetű – legvalószínűbben Hieronymus Bassano által készített – reneszánsz furulyákból indult ki. Akkoriban négy furulya alkotott együttest, egymástól kvint távolságra voltak hangolva, s a középszólamokat két azonos alaphangú furulya játszotta. A készlet darabjait együtt készítették, árusították és használták: mintha egyetlen hangszert alkotna a négy cső. Nem lévén normál "A", az egyes szettek különféle alaphangolásúak voltak, de többségük magasabban szólt a ma megszokottnál. Pásztor Endre a mainál nagyszekunddal magasabb hangolást választott, amely igen közel áll az eredeti Bassano-furulyákéhoz, és mégis illeszkedik a mai hangrendszerbe.

Amúgy, az akármilyen pontosan levett méretek sem alkalmazhatók egy az egyben, hiszen az elmúlt évszázadok alatt a fa kiszáradt, megvetemedett, a kerek furatok oválissá torzultak; sőt, későbbi javítások nyomai is előfordulnak. "Hangszereim kialakításánál az eredeti állapotot kellett megtalálnom, ennek bizony kísérleti darabok elkészítése volt az ára, amelyek a tanulságok levonásán kívül másra nem alkalmasak. Közelítéssel kerestem az ideálist, második, harmadik próbálkozásra kaptam meg a megfelelő eredményt" – magyarázza Endre.

A gödöllői zeneiskolában dolgozott egy ideig, innen ismerte Bali Jánost, akinek megmutatta a kísérleti példányokat. Az ő észrevételeit, tanácsait is figyelembe két év alatt jutott el odáig, hogy elkészült először egy, a mai normál A-hoz igazított – tehát g¹, c¹, c¹, f hangolású – együttes, majd a régebbi hangzásideált megjelenítő, magas hangolású consort, továbbá egy-két, manapság Ganassi-típusúnak nevezett furulya, amelyek a reneszánsz szólóirodalmának megszólaltatására alkalmasak. "Az eredeti hangszerek európai buxusból készültek, de jó eredménnyel lehet ezt a viszonylag drága alapanyagot hazai gyümölcsfákkal, például szilvával helyettesíteni, a kísérleti példányokat pedig jávorfából faragtam. A koncerten bemutatkozott consort kőrisfából készült, bár erről még nincs elég tapasztalatom, hogyan bírja az idő próbáját" - fejezzük be a beszélgetést és a látogatást Pásztor Endrénél.

II. rész

A reneszánsz furulyák milyensége és a rajtuk játszható zene szoros viszonyban van egymással, ennek a kapcsolatnak a feltárása mára teljes egészében megtörtént. Bali Jánost erről kérdeztük.

"A modern hangszerek készítése nemzedékek során kialakult, letisztult formában történik, a mindennapi zenélés folytonos gyakorlatába illeszkedve. Ma már ugyan a történeti hangszerek készítése is több évtizedre visszanyúló hagyományokkal rendelkezik, mégis, a régi hangszerek rekonstrukciójánál több kísérletezésre van szükség: meg kell érteni, mi miért olyan ezeken a zeneszerszámokon. A fafúvósok készítéshez szükséges elméleti-fizikai tudást, tapasztalatot régen a gyakorlat során szerezték meg a mesterek, ma már akusztikáról szóló tankönyvek és komputerek segítenek ebben. Egy barokk fuvola vagy oboa furatának, játszólyukaink elkészítése sem egyszerűbb feladat, mint egy furulyáé"– ezt már Bali Jánostól tudjuk meg, akinek három évvel ezelőtt megjelent kimerítően alapos könyvében (A furulya, katt Johanna cikkére) gyakorlatilag mindent elolvashattunk a világban létező régi és nem olyan régi furulyákról.

Természetes, hogy következő utunk hozzá vezetett, további kérdéseinket hozzá intéztük. "A furulyák esetében azonban van egy bizonyos plusz nehézség, a síprész megmunkálása, és az a szerencsénk, hogy Pásztor Endrének nagyon jó keze van ehhez, úgy tud bánni a fával, hogy annak egy jó síp lesz az eredménye. Ez olyan tehetség, mint ahogy valakinek szép tenor hangja van. A síp részletei minden műszaki rajzon, így a kiindulásul szolgáló, Adrian Brown által a HIER S-furulyákról készült ábrákon is elnagyoltak kissé; hiszen ez, a hangképzés tekintetében döntő pont nem másolható. Érezni kell a levegő útját és a minden hangszer esetében egyedi szálszerkezetű fát" – folytatja.

Ahhoz tehát, hogy végül megszülessenek a hangszerek, három dolognak kellett összejönnie. Az említett rajzoknak, Pásztor Endre tehetségének, és annak az elméleti, matematikai tudásnak, amellyel viszont az eredetileg matematikus végzettségű Bali János rendelkezik.

"A reneszánsz furulyák készítésénél az is extra nehézség, hogy mivel a négy cső gyakorlatilag egy hangszert alkot, ezért hangszínben, hangolásban meg kell egymásnak feleltetni őket. Emellett a hangzásarányaiknak is illeszkedniük kell, hogy egy adott hangszeren melyik hang milyen erővel szól, itt nem önmagában értékelendő. A készülő példányokat menet közben kollégáimmal és tanítványaimmal rendszeresen teszteltük, így kerültek felszínre a problémák, láttuk, mit kell változtatni."

Talán még a gyakorlott furulyások számára is rémisztőnek tűnik, hogy Pásztor Endre hangszerein a reneszánszban alkalmazott, néhol szokatlan fogásokkal kell játszani (a nagy cégek, széles körben hozzáférhető "reneszánsz" furulyáik fogásait igyekeznek közelíteni az ún. angol fogásrendszerhez, pont azért, hogy ne riasszák el a reménybeli vásárlókat). De ennek ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy az eredeti, bonyolultabb fogások megtartása az autentikusság öncélú hajszolásának lenne a következménye. A lyukak helyét – és így a fogásokat – a furat akusztikai jellemzői határozzák meg, együtt alkotnak rendszert.

"Abból következően, hogy a reneszánsz zenét előjegyzés nélkül, vagy egy "b" előjegyzéssel kell játszani, csak bizonyos fogássorokkal találkozik az ember. Így, ha reneszánsz furulyákon játsszuk ezt a zenét, idővel rájövünk a logikájára, a miértekre. Az előbb említett "nagyüzemi" gyártók (Moeck, Mollenhauer) a hangolás tekintetében is kompromisszumra hajlanak, ragaszkodnak a mai normál A-hoz. Így ezekkel könnyű együtt játszani más hangszerekkel. Mivel a mai hangszerek ezért nagyobb méretűek, mint az eredetiek, a lyukakat el kellett húzniuk az akusztikailag megfelelő helyeikről. Ez talán még nagyobb változás, mint az angol fogásrend bevezetése" – fejti ki Bali János.

A jó hangzás érdekében bizony meg kell tartanunk az eredetei menzúra méreteket és vele a közelítőleg eredeti hangolást és fogásokat. Az sem mellékes, hogy a kisebb méret révén a kisebb kezű játékosok, nők, gyerekek is kényelmesen tudnak a hangszereken játszani, az eltérő fogásrend pedig egy-két óra alatt megszokható. És még valami: a barokk furulya, "digitális" fogásaival szemben, amikor is vagy be van fogva egy lyuk vagy nem, a nagyobb lyukakkal bíró reneszánsz furulyákon az alapfogások között is van olyan, amelynél bizonyos lyukakat csak részben kell takarni, ezzel ezeket a hangokat úgy lehet intonálni, mint a hegedűn. S mivel az egész szett kicsit tág tercű "ötöd kommás középhangos" hangolásában a kvintek és a tercek is közel vannak a tisztához, a hangok kis felfújásával illetve leengedésével könnyebb tiszta hangzatokat játszani, mint az egyenletesen temperált modern hangszereken. Ahogy tehát nincs hamis hegedű, nincs hamis reneszánsz furulya sem!

Aki idáig eljutott cikkünk olvasásában, nyilván rájött, a Pásztor Endre által készített furulyák nem alkalmasak másra, csak egy bizonyos korszak műveinek az előadására. "Csak? A reneszánszban a hangszeres együttesek a vokális zenét játszották. Ez azt jelenti, hogy háromszáz év mesterműveit kapjuk a kezünkbe, Machaut-tól Monteverdiig a legnagyobbak kompozícióiban merülhetünk el" – lelkesedik Bali. "Hogy könnyebb legyen hozzáférni e repertoárhoz, a Bánfi Balázs által szerkesztett furulya.hu honlapon ingyenesen letölthető kottákat, díszítési táblázatokat, a korszak zenei gondolkodását megvilágító cikkeket teszünk ingyenesen hozzáférhetővé.

• Isaac
• Josquin
• Obrecht
• Clemens non Papa
• Sandrin
• Jannequin
• Passereau
• Arcadelt
• Cipriano de Rore
• Willaert
• Festa

A felsorolt szerzők négyszólamú művei már megtalálhatók, de lesznek majd két-, három-, öt-, és hatszólamúak is. A kvintenként hangolt reneszánsz furulyákkal kvintenként elhelyezett kulcsokban olvastak kottát, így mindegyik hangszeres ugyanazokban a fogásokban olvashatott. Kottáinkkal ezt a hagyományt is felelevenítjük. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az ütemvonalak nélküli C-kulcsos kották egyáltalán nem okoznak nehézséget a gyakorlatban. Tessék kipróbálni!" – tesz felkiáltójelet beszélgetésünk végére Bali János.

Reméljük, sikerült kedvet csinálnunk a valódi reneszánsz consort-zene műveléséhez: aki szeretne e világban elmerülni, most már komplett csomag birtokában teheti. Hangszereket vásárolhat, kottákat tölthet le és megszerezheti a zenetörténeti háttértudást. Cikkünkben csak a legszükségesebb tudnivalókat érinthettük, aki bővebb ismeretekre vágyik a témában, mindenképpen olvassa el Bali János A furulya című könyvének idevágó fejezeteit, és keresse fel a furulya.hu/reneszansz honlapot, amelyen szintén Bali János cikkét olvashatja, és megtalálja a kottákat is.

A furulya.hu 2005 óta működik Bánfi Balázs szerkesztésében, mondanunk sem kell, nonprofit alapon. A honlap elindítója a következőket tartotta fontosnak elmondani. "2003-2004 körül merült fel a gondolat, hogy létre kellene hozni egy furulyás társaságot, amelynek feladata lenne az érdekképviselet, a szakmai irányvonalak meghatározása az oktatásban, a tanárképzésben. Sajnos az egyesületi, vagy alapítványi forma (hogy jogi személy legyen a társaság) nem valósult meg azóta sem, de a honlap elindult, hogy a furulyásokat összeterelje. Így az információk terjednek, kapcsolatok alakulnak az internet segítségével, ami azért is fontos, mert a vidékiek, vagy a határon túliak elszigetelten tevékenykedtek, és ott vannak a külföldön élők, tanulók is. Tekintve a furulya népszerűségét (a zongora után a második leggyakrabban tanult zeneiskolai hangszer), az amatőr furulyázás előrelendítése is fontos cél volt.

Hazánkban az amatőr zenélés kultúrája még csak kialakulóban van, de biztató tendenciák mutatkoznak e téren. Az elmúlt öt év alatt több mint 300 tag regisztrált a fórumra, az oldal látogatottsága pedig éves szinten a 40 000-et közelíti. A visszajelzések nagyon pozitívak, különösen a zeneiskolai regionális, területi, illetve országos versenyek alkalmával, mivel bevált az a gyakorlat, hogy a nevezéseket, jelentkezéseket online lehetett elküldeni. Ez megkönnyítette a tanárok, versenyszervezők életét. Népszerű az az oldalunk, ahol a nyári kurzusok, zenei táborok időpontjai összegyűjtve tekinthetők meg.

A honlapra bárki írhat (ha szakmailag megfelel az elvárásoknak), cikkek fordításával, írásával többen is segítették már a tartalom gazdagodását (Bali János, Széplaki Zoltán, Viha Levente). A hangversenyajánló rovatba az egész ország területéről rendszeresen kapok információkat, sőt, még a határon túlról is. Emellett a látogatóknak lehetőségük van linkeket is ajánlani, a fórumban pedig mindenféle furulyával kapcsolatos témában folyik eszmecsere, vita. Hírleveleket is küldünk, különböző témákra lehet feliratkozni érdeklődési körtől függően.

A célom az, hogy minél több ember számára világossá váljon, hogy a furulya nem csak egy zeneiskolai előkészítő hangszer, hanem igen tekintélyes irodalmával nagyszerű lehetőség az aktív muzsikálásra, amatőrök és professzionális zenészek számára egyaránt."