Öt éves az Armel Operafesztivál
A nemzetközi operaverseny és -fesztivál idei produkcióit október 6. és 15. között, Szegeden láthatja a hazai közönség. Az előadások és a díjátadó gála közvetítésében a Duna Televízió és az Arte Live Web működik közre, a hangfelvételeket pedig az évad során a Bartók Rádió is műsorára tűzi. A fesztivál különleges eseménnyel ünnepli jubileumát: a fesztivált megelőzően, október 2-án Budapesten, az Uránia Filmszínházban rendeznek nyitókoncertet, melyen a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködése mellett a Zeneakadémia hallgatói valamint az eddigi fesztiválrésztvevők lépnek fel.
A fesztivál produkciói:
UMBERTO GIORDANO: André Chenier (Szegedi Nemzeti Színház)
WILLIAM MAYER: Haláleset a családban (Center for Contemporary Opera, New York – európai bemutató)
PHILIP GLASS: A fegyencgyarmaton (Josef Kajetán Tyl Színház, Plzen – magyarországi bemutató)
ALEKSANDRA VREBALOV: Mileva (Szerb Nemzeti Színház, Újvidék – magyarországi bemutató)
ROLAND BAUMGARTNER: Mária Terézia (Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony – ősbemutató)
