Szabó Balázs a nürnbergi ION orgonaverseny győztese
|
| Szabó Balázs |
A verseny történetében először ítéltek oda első díjat magyar orgonistának - közölte az MTI-vel Fassang László orgonaművész, egyetemi tanár, a zsűri tagja.
A versenyen két első díjat adtak ki, viszont a második és harmadik díjat nem ítélték oda.
A két első díjazott, Szabó Balázs és Sebastian Küchler-Blessing a Sankt Sebald-templomban rendezett közös hangversenyét a Bajor Rádió egyenes adásban közvetítette.
Szabó Balázs orgonaművész diplomáját Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, majd ezt követően Németországban és Olaszországban tanult tovább.
2010-ben szerezte meg az orgona mestere címet a würzburgi Zeneművészeti Főiskolán Christoph Bossert irányításával, Rómában és Trossingenben pedig az OrganExpert orgonaszakértői képzést zárta sikerrel.
Több nemzetközi orgonaverseny díjazottja, Miskolc nívódíjasa, Junior Prima díjas. Szabó Balázs vezetésével indul 2011 szeptemberében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen az orgonaszakértő képzés.
