Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Olasz szerzőé az első Salzburgi Zenei Díj

2006-01-12 08:48:00
Első alkalommal ítélték oda a Salzburgi Zenei Díjat, s a vele járó 100 ezer eurót Salzburgban. A zeneszerzői díjat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri döntése alapján, zeneszerzői életmű elismerésére, illetve alkotói ösztöndíjként nyújtják át, az alapító, Salzburg szövetségi állam vezetőinek szándéka szerint ezután háromévente. Az életműdíj és a hozzá tartozó 80 ezer euró ezúttal Salvatore Sciarrinot, míg az ösztöndíj - melyre az életműdíjas tesz javaslatot - Francesco Filideit illeti.
Salvatore Sciarrino 1947-ben született Palermoban. Tanulmányait szülővárosában, Rómában és Milánóban végezte, s számtalan díjat kapott már zeneszerzőként; három évig volt a bolognai Teatro Comunale művészeti vezetője, tanított Milánó, Perugia és Firenze konzervatóriumaiban. Műveiben új akusztikai utakat jár, a hangzás és a csend ellentéte ghyakran áll művei középpontjában.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.