Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Megjelent a MÁO lapja, az Operamagazin

2007-11-21 18:16:00
\"Operamagazin\" A Magyar Állami Operaház kezdeményezésére, az Operaház illetve a Gramofon – Klasszikus és Jazz zenei lap közös kiadványaként indult útjára az Operamagazin című folyóirat, mely a tervek szerint évadonként négyszer (februárban, áprilisban, szeptemberben és novemberben) jelenik meg.
Hasonló kiadvány megjelentetésére az Operaház fennállása alatt csak 1946-ban akadt példa, akkor Oláh Gusztáv kezdeményezésére volt az intézménynek saját lapja, amely csupán rövid ideig, néhány szám erejéig bizonyult életképesnek.

Tartalmi szempontból az Operamagazin szerkesztőinek és kiadójának két fontos törekvése van.
Egyrészt a Magyar Állami Operaház tevékenységének árnyalt, sokszínű bemutatása – ez magában foglalja az aktuális premierek ismertetését, a folyamatosan repertoáron lévő előadásokról szóló beszámolókat, a közreműködő művészek, énekesek, karmesterek, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők bemutatását. Ugyanennek a tematikus koncepciónak jegyében közölnek kulisszatitkokról szóló írásokat is, melyek révén az olvasó megismerheti azokat a műhelyfolyamatokat, amelyek során elkészül egy-egy produkció.

A másik fontos tematikus célkitűzés szerint az Operamagazin minden egyes számban kitekintést nyújt a magyar operajátszás más műhelyei, fővárosi, vidéki és határon túli színterei felé. Bemutatkoznak struktúrán kívüli zenés színházi társulatok és produkcióik is. Ezen felül az Operamagazin hű és friss krónikása kíván lenni a nemzetközi, elsősorban európai operajátszás hagyományos értékeinek és új kezdeményezéseinek is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.