Megemelt támogatásból gazdálkodhat az Operaház
L. Simon László kulturális államtitkár a Magyar Állami Operaház társulati ülésen bejelentette, hogy az Országgyűlés hamarosan elfogadja a 2013-as költségvetést, amelyhez a kulturális tárca a Magyar Állami Operaház 8,3 milliárdos támogatására tett javaslatot.
Ókovács Szilveszter megbízott főigazgató nyilvánossá tette nyolcpontos célrendszerét, amely a költségvetés növekedésével arányosan nagyobb előadásszámot, nézőszámot, telítettséget, bevételt, repertoárt, kétszínházassá lett intézményt és létszámot tűz ki. A művészeti vezetés célja, hogy a felélesztett Gördülő Opera keretében vidéki városokba is eljuttasson operaházi előadásokat, ifjúsági programjuk keretében pedig már az idei tanévtől hetvenötezer középiskolás diák jut el a Hunyadi László előadásaira, határon túliak és nagycsaládosok mellett.
Mozsár István mb. ügyvezető–műszaki igazgató az Erkel Színház felújítására kiírt közbeszerzési pályázat állásával kapcsolatban elmondta, hogy az előminősítés már a héten lezárul, a nyertes pályázó pedig november 5-én kezdheti meg a munkálatokat. Hangsúlyozta, hogy a tervezett márciusi nyitás nem a kész állapotot mutatja majd, hiszen a pályázók felé elvárás és kikötés volt, hogy játszásra alkalmas állapotot kell elérni, a projekt teljes befejezése pedig – egy második, 2013 nyári ütemet követően – az év őszére várható. Mozsár István beszámolt az elmúlt évadban lezajlott felújításokról, amelyekbe a teljes balett-tár, a közönségforgalmi területek közül pedig az első emeleti karéj faburkolatai is beletartoznak. A téli időszakra új díszkivilágítás terveztetését tűzték ki célul. A távlati jövőben mind nagyobb tereket kívánnak átengedni a közönségnek; a jelenleg nem látogatható csarnokok megnyitásával tervben van operakincstár és kávézó, valamint olyan shop megnyitása, amely emblematikus operaház relikviákat árusítana.
Az évadnyitó társulati ülésen átadták az idei operaházi kitüntetéseket:
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja címet 2012-ben Andor Éva magánénekes vette át az Örökös Tagok kuratóriumának elnökétől, Szinetár Miklóstól. Posztumusz Örökös Taggá választották Moldován Stefánia magánénekest, valamint Makai Péter díszlet- és jelmeztervező, rendezőt.
A legendás Osváth Júlia emlékére alapított díjat Budai Lívia mezzoszoprán vette át, szakmai életútjáért.
A „Szép magyar nyelvünk és az operai énekkultúra együttes fejlesztéséért” alapított Melis György-díjat Kiss B. Atilla magánénekes vette át.
A Pless László emlékére létrejött alapítvány, szakmai elismerésben még nem részesült karmesternek, vagy korrepetitornak alapított díjat. Idei kitüntetettjük Gupcsó Gyöngyvér, az Operaház gyermekkarának vezetője.
Az elmúlt évadban nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján Juventus- díjas lett Szegedi Csaba magánénekes és Köteles Géza vezénylő korrepetitor.
Balga Gabriella fiatal magánénekes vehette át a Dr. Mándy Andor és neje által alapított díjat, amely frissen szerződtetett énekesnek ítélhető oda.
A Ráday Sári- Alapítvány olyan énekkari tagot jutalmaz, aki művészileg kiemelkedő teljesítményt nyújt. A díjazott Dr. Fehérné Szentidai Szilvia.
A Vágó NellyKossuth-díjas jelmeztervező emlékére alapított díj olyan jelmeztervező művészeknek adományozható, akik az opera-,balett-, operett- és musical műfajokban kiemelkedően magas művészeti szinten látták el feladatukat. Túri Erzsébet vette át a díjat.
Az év énekkari művészei:Hüttl-Préda Ibolya és Roska Dániel.
Az év kartáncosa: Sasvári Laura és Sarvady Mátyás az elmúlt évad végén vette át elismerését, az év zenekari művésze: Balogh András kürtművész és Balog Endre csellóművész.
Az Előadásokért Emlékéremmel nem az Operaház művészeti állományába tartozó dolgozói jutalmazhatók. Az idei kitüntetettek: Kiss Gyöngyi fodrász és Duba Győző díszítő.
A műszaki dolgozók részére alapított Vasfüggöny-díjat Lőrincz Árpádné jelmeztár csoportvezető és Magyar Zoltánné, a fejdíszkészítő műhely vezetője vette át.
