Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Magyar énekes a Scala premierjén

2006-12-06 16:39:00
Komlósi Ildikó énekli Amneris szerepét a milánói La Scala december 7-i Aida-bemutatóján. Az előadást Franco Zeffirelli rendezi, karmesterként pedig Riccardo Chailly működik közre.

Komlósi Ildikó 1984-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián, ugyanebben az évben szerződtette az Operaház. Londoni és milánói tanulmányok, valamint több versenygyőzelem után Bécsben és Frankfurtban, majd 1990-től a Scalában szerepelt, a kilencvenes években a Távol-Keleten, majd Észak-Amerikában is fellépett; a Metropolitanben 1998-ban debütált. Egyetlen társulatnak sem tagja, de négy-öt operaházzal folyamatos munkakapcsolatban áll, többek között a drezdai Semperoperrel és a londoni Covent Gardennel. Komlósi Ildikó 2006-ban a Verona per l\'Arena nemzetközi díjat vehette át José Cura mellett.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.