Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Közlemény Kocsis Zoltán állapotáról

2012-10-02 11:56:56
A Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága – a családdal egyetértésben – tájékoztatja a közönséget, hogy a közel két hete súlyos kardiológia műtéten átesett Kocsis Zoltán főzeneigazgató állapota kielégítő.

Intenzív osztályon történő ápolását a kórházi osztályon folytatják, majd hamarosan többhetes, vidéken történő rehabilitációjára kerül sor. A művész kórházi ágyán már partitúrákat tanulmányoz, olvas, naplót ír.

A tervek szerint a karácsonyra meghirdetett Diótörő előadásokat már ő vezényli. Felépüléséhez továbbra is teljes nyugalomra van szüksége, ezért csak családtagjai és legközelebbi munkatársai látogathatják.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.