Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, hatodszor

2006-07-18 14:00:00
A Debreceni Egyetem Konzervatóriuma 2006-ben hatodik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját július 18-30. között. A mesterkurzusokat és koncerteket felvonultató rendezvényre 104 résztvevő fiatal művész jelentkezett 15 különböző országból.
A mesterkurzusokat 18 nemzetközi hírű művésztanár adja, akik Magyarországon kívül Romániából, Németországból, Franciaországból, Skóciából és Japánból érkeznek Debrecenbe. A meghívott mesterek mellett a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának 13 tanára közreműködik 19 koncerten Debrecenben és a régióban.
A négyéves ciklusok formájában kialakított program az előző esztendőkben a barokk, a klasszicista és romantikus zene műsorra tűzésével kezdte a folyamatot, így idén a XX. század zenéje kerül sorra, s persze a nagy évfodulók (Mozart, Bartók) szintén helyet kapnak a programban.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.