Hangverseny és alapítvány Ruha István emlékére
2004-11-12 12:10:00
November 22-én a Magyar Állami Operházban kerül sor a szeptemberben elhunyt, kiváló hegedűművész, Ruha István emlékére a Budapesti Vonósok Kamarazenekar Alapítványa rendezésében arra a hangversenyre, melyen bejelentik a Határon Túli Magyar Hegedűsöket Támogató Alapítvány Ruha István Emlékére és Szellemében megalapítását is. A kuratórium elnöke Ifj. Ruha István. Az alapítvány azzal a céllal jön létre, hogy a határon túli régiók (Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Vajdaság) hegedűsei számára lehetőséget nyújtson a magyar zenei életbe való bekapcsolódásra.Az alapítvány tervei között szerepel egy évente megrendezésre kerülő koncert, melyen a határon túli hegedűsök bemutatkozhatnak, és összemérhetik tudásukat az alapítvány kuratóriuma előtt. A nemzetközi hírű hegedűművészekből, zenészekből álló kuratórium elé kerülő hegedűsöket az adott régiók megbízott művészei választják ki, a kuratórium döntése alapján pedig az arra legérdemesebbnek ítélt zenész megkapná az alapítvány alaptőkéjének kamatait. Az alapítvány célja továbbá a támogatott művészek fellépési lehetőségekhez juttatása, ezzel is segítve őket pályájuk alakulásában.
