Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Hangverseny a budapesti szimfonikus zenekarokért és énekkarokért

2007-10-16 11:26:00
Major István, a MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezető csellistája kezdeményezésére figyelemfelkeltő hangversenyt rendeznek november 8-án, 19 órától a Szent István Bazilikában. A rendezvény kiváltó oka az a tény, hogy – mint az ötletgazda írja – „mára szinte valamennyi vezető szimfonikus zenekar, énekkar a működésképtelenség határára jutott”.

A hangverseny műsorán Beethoven C-dúr miséje szerepelne. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a Magyar Rádió Énekkara és a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló egyesített zenekart és énekkart Medveczky Ádám vezényelné. Az est szólistái: Kertesi Ingrid, Meláth Andrea, Mukk József, Sólyom-Nagy Sándor.

Az itt felsorolt együttesek mindegyike (a Nemzeti Énekkar kivételével, akik szolidaritásuk kifejezéseként csatlakoztak) vagy leépítések előtt áll, vagy már részben túl is van rajta, működésük teljesen bizonytalan, már-már kérdésessé válik létjogosultságuk is – írja felhívásában Major István.







A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.