Hamar Zsolt közleménye
"A Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója valóban felkért, hogy a jövőben zeneigazgatóként, illetve vezető karmesterként vegyek részt a zenekar munkájában.
Ezt a felkérést a Zenekar tagsága egy társulati ülés keretein belül 88%-os többségben megerősítette.
A felkérés megtisztelő, a Zenekar támogatása számomra több, mint megható.
Tekintettel arra, hogy az általam nagyra becsült Kovács László karnagy úr szerződése ez év nyarán lejár, és a miskolci önkormányzat illetékes vezetői több ízben egyértelműen hitet tettek a változás fontossága mellett, a felkérést komolyan veszem, de számomra a mostanra kialakult helyzet mindössze arra ad egyelőre felhatalmazást, hogy az intézmény igazgatójával megkezdjem a tárgyalásokat.
Természetesen akármi is lesz a tárgyalások végkimenetele, annak eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatni fogom.
Hamar Zsolt
Wiesbaden, 2014. január 28.
