Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Felújítják az Erkel Színházat

2005-02-16 15:30:00
Tegnap óta várják a jelentkezőket az Erkel Színház felújítását célzó előpályázat kiírói. Az Erkel - vélhetően többmilliárdos - felújítását az állam nem tudja finanszírozni, ezért próbálkoznak most az ún. PPP-rendszerrel, melynek lényege, hogy az épület továbbra is állami tulajdonban marad, de a befektető használati jogot kap az épületre, melyből 120 játszási napot (ez a jelenlegi szám is) biztosít a MÁO-nak. Az év többi részében a befektető saját céljára hasznosíthatja az Erkelt. Amennyiben elkészül a régóta várt légkondicionáló rendszer, a nyári hónapokat is ki lehet majd használni különféle programok rendezésére.

Mindenképpen olyan befektetőket várnak, akik hosszú távú megtérülésre számítanak, az előpályázat az érdeklődést hivatott felmérni. A színház és a minisztérium vezetősége olyan átalakításról álmodik, mely a nézőteret és az előcsarnokot megtartaná jelenlegi formájában, csak korszerűsítené és felújítaná. Viszont a színpadot és a mögötte lévő részt teljesen lebontanák, új, forgószínpados, oldalszínpados, megfelelő magasságú zsinórpadlással ellátott játékteret szeretnének. A pályázónak természetesen meg kell oldania a parkolási problémákat is, itt a mélygarázs lehet a megoldás. A négyes metró megépítése szintén kedvezően hatna a színház megközelíthetőségére.

A jelenlegi elképzelések szerint abban az ideális esetben, ha rögtön akad megfelelő pályázó, és a munkákat mielőbb el lehet kezdeni - a tervek szerint az Erkel 2006 áprilisáig üzemelne -, akkor a felújítás 2007-re be is fejeződhetne. A felvázolt tervek egyelőre az Operaház vezetőségének tervei, hogy ebből mi és hogyan, illetve megvalósul-e egyáltalán, arról csak két hónap múlva - a pályázatok beadásának határidejének lejárta után - tudunk majd többet.

Szinetár Miklós főigazgató kérdésünkre elmondta: az Erkelben jövő áprilisig fokozatosan csökkennek majd az előadásszámok, a bezárás után pedig - véleménye szerint - úgy kell megoldani az egyik játszóhely kiesését, hogy a repertoár és a közönség ne szenvedje meg azt, vagyis növelni kell majd az előadásszámokat az Andrássy úton, illetve külső játszóhelyeket is kell keresni. A létszámleépítésekre vonatkozó kérdésünkre reagálva Szinetár Miklós azt mondta: \"az Operának aranyat fog érni, hogy három műszakkal dolgozhat a jelenlegi két műszak helyett, a zenekar és az énekkar számára pedig keresni kell a fellépési lehetőségeket, de ez nem járhat azzal, hogy komoly mennyiségű ember elveszítse a munkáját.\"
A most aktuális és az Erkel bezárásától független 89 fős leépítésen kívül újabbakat a főigazgató nem tervez.




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.