Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Farkas Ferenc emlékhangverseny

2005-11-17 15:19:00

Emlékkoncert a száz éve született Farkas Ferenc zeneszerző emlékére! A Budapesti Vonósok és Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös rendezésében emlékkoncertre kerül sor a száz éve született Farkas Ferenc tiszteletére 2005. december 10-én 19.30 órakor a Zeneakadémia Nagytermében.
A Nagykanizsán született művészt nem kisebb nevek, mint Weiner Leó, Siklósi Albert vagy Ottorino Respighi tanították Budapesten, illetve Rómában. 1946-tól 1948-ig Székesfehérvárott alapító igazgatója az Állami Zenekonzervatóriumnak. 1948-1975 között a Zeneakadémia zeneszerzéstanára és tanszékvezetője volt. Jelentős szerepet játszott a háború utáni magyar zeneszerző generáció kiemelkedő személyiségeinek felnevelésében.
Tanítványai közé tartozott Kurtág György, Ligeti György és Szokolay Sándor is. Nem csoda hát, hogy a megszámlálhatatlan szakmai elismerés és díj mellett (kétszeres Kossuth-díj, Erkel Ferenc-díj, Bartók Béla - Pásztory Ditta díj), az olasz állam is kitüntette őt az Olasz Köztársaság Lovagrendjével.
A hangverseny közreműködő szólistája. Felletár Melinda hárfaművész.







A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.