Elhunyt Rózsa Vera
Az OMIKE operaegyüttesében 1943-ban debütált Mozart Figarojának Cherubinoként. 1945–1946 között az Magyar Állami Operaház, 1946–51-ben a bécsi Staatsoper tagja volt, ahol igéretes színpadi karrierjét betegsége szakította meg. Dalénekesként is elismert volt, számos modern mű bemutatója fűződik a nevéhez.
Első férje, Weiner László halála után újból férjhez ment, a brit David Nordellhez, akivel 1955-ben Londonba költözött. Ekkor kezdett el énektanítással foglalkozni. Előbb a londoni Guildhall School of Music and Drama intézetben tanított, később magántanárként folytatta munkáját. Tanítványa volt mások mellett Sarah Walker, Kiri Te Kanawa, Agathe Martel, Karita Mattila, Tom Krause, Martina Bovet, Anne Sofie von Otter. A hazai énekművészek közül Kasza Katalin és Komlósi Ildikó volt hosszabb ideje növendéke.
1991-ben a Brit Birodalom Rendjének Tisztje kitüntetést kapta, 1999-ben pedig megválasztották London díszpolgárának.
