Bejelentkezés Regisztráció

Hírek

Elhunyt Homoki Endre klarinétművész

2015-07-31 10:23:47
Életének 79.évében elhunyt Homoki Endre.

A kecskeméti születésű klarinétművész az 1956-os forradalom után Ausztriába, majd Németországba került. Alapító tagja volt a Philharmonia Hungarica zenekarnak, később a Brémai Filharmonikus Zenekarban szólóklarinétosként folytatta pályafutását. Klarinétosa volt annak a fúvósötösnek, amely 1962-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen I.díjat kapott.

Nyugdíjba vonulása után visszatért szülőhazájába és Baján telepedett le. A klarinét mellett a tárogató is kedves hangszere volt - több neki dedikált művet mutatott be ezen a különleges hangszeren. Inspirálója és mentora volt a tárogató magyarországi újragyártásának.

Homoki Endre temetése augusztus 14-én 11.45 órakor lesz a Kecskeméti Köztemetőben.(Kecskemét,Béke fasor 71/A)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.